Megéri etikusnak lenni

forrás: Prím Online, 2016. március 11. 09:43

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője idén hatodik alkalommal nyerte el a világ legetikusabb vállalatainak (World’s Most Ethical Company) járó díjat, mellyel a vállalat tevékenységét az Ethisphere Institute tüntette ki.

Az elismeréssel az üzleti etika normarendszerének kialakításában és fejlesztésében élen járó kutatóintézet hivatalosan minősíti azokat a vállalatokat, amelyek a példamutató vezetői magatartásban és az etikus szervezeti kultúrában látják nyereségük hajtóerejét, versenyelőnyük kulcsát. Ennek a szemléletnek az alkalmazásával a vezetők és az alkalmazottak képesek megfelelő döntéseket hozni, és formálni a jövő iparági elvárásait a holnap legjobb gyakorlatainak bemutatásával. A szervezet 21 ország 53 iparágából összesen 131 vállalat tevékenységét ismerte el a díjjal 2016-ban. 

 

„Az Ethisphere Institute kitüntetése megerősít bennünket abban, hogy vállalati értékeinknek megfelelően, a jogszabályokon túlmenően is igazodunk a legmagasabb szintű etikai normákhoz. Célkitűzéseinket komolyan vesszük, működésünk átlátható, így ügyfeleink és egyúttal a társadalom, valamint a bolygó érdekeit is szem előtt tartjuk” – mondta Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnök-vezérigazgatója.

 

Átfogó keretrendszer

A világ legetikusabb vállalatainak 10 éve fennálló felmérése az Ethisphere Institute szabadalmaztatott Ethics Quotient (EQ) keretrendszere alapján zajlik, amely egy részletes kérdőív segítségével egységesen rögzíti az adatokat. A módszertant az Ethisphere a felkért vezető szakértők, valamint a World’s Most Ethical Company program módszertani tanácsadó testületének véleménye és útmutatása alapján határozzák meg. 2016-ban a minősítési rendszer több mint 160 kérdést tartalmazott a következő 5 alapkategóriában: Etikai és megfelelési program (35%), Társadalmi szerepvállalás és felelősség (20%), Etikai kultúra (20%), Vállalatirányítás (15%), Innováció és hírnév (10%).

 

Egységes felelősségvállalás

A Schneider Electric hitvallása szerint az etika és a megfelelő szervezetirányítás kiemelt szerepet játszik növekedésében és versenypozíciójának megtartásában. A vállalatcsoport 30 nyelven elérhető Felelősségvállalási irányelvei egységes iránymutatást biztosítanak a társaság összes alkalmazottja számára a felelősségteljes szervezeti magatartásra vonatkozóan. A dokumentum a vállalat fenntartható irányítási elvei, az Egyesült Nemzetek Globális szabályzatának (Global Impact) 10 irányelve, Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, valamint a nemzetközi munkaügyi normák figyelembevételével készült. Az esetlegesen felmerülő etikai problémák kezelésében a Felelősségi és etikai eljárások (Responsibility & Ethics Dynamics) program is segítséget nyújt a munkatársaknak. 

 

Az alkalmazottak rendszeres tájékoztatást kapnak A világ legetikusabb vállalatai kezdeményezésről, amely 2015 eleje óta az etikus teljesítmény mutatójaként szolgál a Schneider Electric fenntarthatósági indexében, a Planet & Society Barometerben. Tavaly évvégén ez a mutató jóval meghaladta a célkitűzést, mivel a társaság egységeinek 88%-a felelt meg a felmérésen. A 2017 végére kitűzött cél, hogy ez a mutató elérje a 100%-ot.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját

Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről. 

 

2025. február 14. 21:01

Valentin nap: ma másképp vallunk szerelmet, mint sok éve

A Valentin-nap, vagyis február 14-e, a szerelmesek ünnepe, ám mivel ilyenkor megnő az üzenetküldési kedv, az infokommunikációs szektor számára is kiemelkedő nap. De persze ez sem ismétlődik évről évre ugyanúgy, az elmúlt években jelentős változások figyelhetők meg az üzenetküldési szokásokban és a technológia használatában ezen a napon.

 

2025. február 14. 15:24

Röpke 7 év múlva a Karácsonyt elsöpörheti a "2024 YR4" aszteroida

A 2024 YR4 aszteroida felfedezése óta a tudományos közösség fokozott figyelemmel kíséri pályáját.  Az aszteroida most azért került a hírekbe, mert némileg növekedett annak a valószínűsége, hogy nem kerülhető el, hogy 2032 decemberében ütközzön a Földdel.

2025. február 13. 19:39

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?

A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.

2025. február 9. 20:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54