Megnyílt a debreceni Bűvösvölgy, Magyarország második médiaértés-oktató központja

forrás: Prím Online, 2017. február 9. 10:45

Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke ünnepélyes megnyitó keretében szerdán átadta a debreceni Bűvösvölgyet, az ország második – első fővároson kívüli – médiaértés-oktató központját.

Az NMHH 2014 májusában a budapesti Hűvösvölgyi úton nyitotta meg első, a médiaműveltség és -tudatosság erősítését célzó oktatóközpontját, amely azóta is nagy sikerrel üzemel. A megnyitás óta több mint 200 település 17 ezernél is több diákja látogatta meg az intézményt – mintegy harmaduk halmozottan hátrányos helyzetűként vagy halmozottan hátrányos helyzetű településről érkezett –, és vett részt a gyakorlott médiaértés-oktatók vezette foglalkozásokon.  A budapesti központ népszerűsége és leterheltsége alapján kijelenthető, hogy Debrecenben sem lesznek kihasználatlan órák.

 

A debreceni megnyitón Karas Monika hangsúlyozta, a második Bűvösvölgy-központban olyan gyakorlati tapasztalatot, készségfejlesztési lehetőséget kapnak a diákok, ami segít nekik eligazodni a virtuális térben. 

 

„Az NMHH-nál hiszünk abban, hogy ha elérjük, hogy a gyerekek kritikus érdeklődéssel és megfontoltsággal nyúljanak az okoseszközeik után, és idővel a médiatudatosság magától értetődő kompetenciának minősül számukra, akkor kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb és felelősségteljes felnőttek lesznek. Bízom abban, hogy a debreceni Bűvösvölgy olyan életre szóló élményt jelent majd számukra, amelyet beépült tapasztalatként haza tudnak vinni magukkal” – mondta Karas Monika.

 

 

„A Bűvösvölgy Debrecenben is jó helyen lesz” – mondta dr. Barcsa Lajos, a város alpolgármestere. „Szükségünk volt egy nívós médiaértés-oktatási központra. Az oktatásra fordított befektetés mindig megtérül. Köszönet illeti az NMHH vezetőségének döntését, hogy a kelet-magyarországi központ helyszíne Debrecenre esett. Biztos vagyok benne, hogy sok száz gyerek örömmel és tudásszomjjal fogja használni az intézményt” – tette hozzá az alpolgármester.

 

A Bűvösvölgy-hálózat kialakításával az NMHH azt a célt tűzte ki, hogy olyan központokat hozzon létre, amelyek egyedülálló eszközparkjuk és képzett médiaértés-oktatóik segítségével játszva, aktív alkotófolyamatok során, tanáruk jelenlétében tanítják meg a gyermekeknek, hogyan hat rájuk a média. Mai, digitális alapokon nyugvó társadalmunk és gazdaságunk megértésében az oktatók, nevelők feladata óriási, amihez – lehetőség szerint – minden támogatást meg kell adni. A tanárok kulcsfontosságú útmutatást adhatnak a média különféle elemeivel ismerkedő diákoknak, gyermekeknek. A Bűvösvölgy weboldalán regisztráló pedagógusok a látogatás után hozzáférhetnek diákcsoportjuk multimédiás alkotásaihoz, így a foglalkozások tanulságait később könnyen beépíthetik a médiáról szóló tanóráikba.

 

Stúdiós helyzetgyakorlatokkal, saját tapasztalataikból tanulhatnak

A központban a 9–16 év közötti korosztály a média értelmezését és használatát elősegítő új készségeket sajátíthat el. Bűvösvölgyben a média működésének kérdései utat találnak a Z generációhoz is; a gyerekek egyaránt megérthetik a média előnyös és hátrányos befolyását is. A központok életre hívása a hatóságnak azon a felelős elgondolásán alapszik, hogy a most felnövekvő fiataloknak útmutatást adjon a globális virtuális térben való eligazodáshoz. A foglalkozások a modern eszközök felelősségteljes használatára ösztönöznek, és felhívják a figyelmét az azokban rejlő kiváló ismeretszerzési lehetőségekre és az ismeretlen veszélyforrásokra is.

 

Bűvösvölgy feladata, hogy a megértés magabiztosságán felül kétkedéssel, egészséges kritikai hozzáállással vértezze fel a gyermekeket. Az élményközpontú foglalkozásokon a diákok úgy sajátítják el a tudatos médiahasználat alapjait, hogy maguk is médiatartalmat állítanak elő. A modern stúdiókban az NMHH nyolc téma köré szervezte a foglalkozásokat a címlapszerkesztéstől a reklámokon keresztül a netes kommunikációig. Debrecenben új foglalkozást szentelnek az internet kockázatainak, és játékos keretbe rendezik az internet lehetőségeinek felfedezését is. A híradó-stúdióban előre elkészített anyagokból és saját, helyben rögzített felvételeikből szerkeszthetnek pártatlan, több szempontú híranyagokat. 

 

 

Öt megye iskoláiból várják a jelentkezőket

A program igazodik a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott törekvésekhez. Mivel a Nat szerint jelenleg a médiaoktatás több műveltségi területhez is kapcsolódik, és nem önálló tantárgyként szerepel, gyakran nem médiatanárokra hárul a vonatkozó ismeretek átadása, hanem különféle más főszakkal rendelkezőkre, leginkább a magyar nyelv és irodalom, illetve rajz szakos tanárokra. A téma összetettségének leküzdésére szolgálnak azok a felkészítő anyagok, amelyeket a bűvösvölgybeli látogatást megelőzően dolgozhatnak fel a diákok tanári segítséggel, és amelyeket a tanulók előzetes médiaismereteinek mélysége alapján többféle változatba rendeztek az NMHH munkatársai.

 

Az NMHH debreceni médiaértés-oktató központjába iskolai szervezésben várja a csoportokat Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékből. Az érdeklődő pedagógusok a http://buvosvolgy.hu/ oldalon juthatnak további információkhoz. A bűvösvölgyi látogatás Debrecenben is ingyenes, az érkező csoportoknak térítésmentes szállítást is biztosít a hatóság.

 

Az NMHH Bűvösvölgy-hálózatának híreit érdemes a Facebookon is követni, amelyek aktívan tárják fel a média működési sajátosságait: https://www.facebook.com/buvosvolgy/.

 

A debreceni központról kisfilm is készült, ami megtekinthető az NMHH honlapján a videótárban: http://nmhh.hu/video/4890/A_debreceni_Buvosvolgy_Mediaertesoktato_Kozpont_Hivatalos_bemutatkozo_film

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32