A megjósolt trendek felé haladnak a kiberbűnözés idei irányai
Zsarolóvírusok, mobilos sérülékenységek és jogszabályi próbálkozások az első félévben
Az ESET szakemberei áttekintették, hogy a 2016 végén publikált biztonsági jelentésben megjósolt trendekből melyek váltak valóra 2017 első felében. A kutatók úgy gondolták, hogy a 2017-es esztendő a zsarolóvírusok, valamint ehhez kapcsolódóan a Ransomware of Things (RoT) éve lesz. Eddig úgy tűnik, sajnos nem tévedtek a szakemberek.
Zsarolóvírusok
A tavaly év végén publikált Trends 2017: Security Held Ransom című jelentésben a legnagyobb hangsúlyt a Ransomware of Things (RoT) kapta, ami azt jelenti, hogy a kiberbűnözők feltörik eszközeinket, majd váltságdíjat követelnek az eszközök vagy file-ok blokkolásának feloldásáért. A közelmúlt hírei (WannaCry, Petya) jól mutatják, hogy a szakemberek nem véletlenül tartottak a zsarolóvírusok egyre veszélyesebb támadásaitól.
A trend egyik legnagyobb elszenvedői az egészségügyi intézmények voltak: a WannaCryptor zsarolóvírus-család megjelenése különösen a kórházak számára jelentett nehéz időszakot, és az amerikai, illetve brit intézményeket ért támadások mellett különféle orvosi eszközök is veszélybe kerültek. De itthon is találkozhattunk olyan egészségügyi intézménnyel, akit sajnos érintett zsarolóvírusok általi támadás.
GDPR
A 2017-es jelentésben megfogalmazott tendenciák között szerepelt az olyan jogszabályok kidolgozása, amelyek meghatározzák az ország forrásainak, adatainak védelmét, és elősegítik, nemzetközi szinten is az állami, illetve a magánszektor közötti együttműködést. Ennek legjobb példája az egyre többet emlegetett európai Általános Adatvédelmi Rendelet, a GDPR, amelynek célja, hogy jogokat biztosítson az unió állampolgárainak adataik felhasználásával és kezelésével kapcsolatban. A szabályozás érdekessége, hogy nem csak az Európai Unióban működő vállalatokat érinti, hanem minden olyan szervezetet a világon, amely uniós polgárok adatait kezeli. A szabályozás már életbe lépett, és 2018. májusában el is kezdik alkalmazni.
Sérülékenységek
Az Android platformon 2017 májusáig 255 sérülékenységet fedeztek fel, amely fele a teljes tavalyi értéknek, így várhatóan ugyanakkora, vagy magasabb lesz az azonosított sérülékenységek száma idén is.
A mobilplatformok mellett mindenképpen meg kell említeni a WannaCryptor támadást, amely egy ismert és a Microsoft által már a kártevő terjedése előtt 2 hónappal korábban befoltozott (MS17-010) sérülékenységet kihasználva 150 országban, 300 ezer áldozatot fertőzött meg. Sajnos a felhasználók nagy része nem telepítette időben a megfelelő frissítést, ezért ölthetett ekkora mértéket a támadás. Az ESET szakemberei szerint a sérülékenységet közzétevő és még több hasonló hibát ígérő Shadow Broker csoporthoz hasonló szervezetek révén egyre többször kell számítanunk hasonló támadásokra a jövőben.
Kritikus infrastruktúrák
A riport előrejelzéseinek megfelelően a kritikus infrastruktúrákat érintő támadások tovább folytatódtak 2017-ben is. Az ESET kutatói nemrégiben számoltak be az Industroyer kártevőről, amely az első, kifejezetten az elektromos hálóztatok támadására kifejlesztett vírus. Ez a kártevő volt felelős a tavaly év végi ukrajnai áramszolgáltató elleni támadásért is, ráadásul a program olyan speciális funkciókat is tartalmaz, amelyek arra szolgálnak, hogy a vírus rejtve maradhasson és eltüntesse saját működésének nyomait a károkozás végeztével.
Videojátékok
A tavalyi jelentésben külön fejezet foglalkozik a videojátékokat érintő fenyegetésekkel, nem véletlenül: A videojátékok piaca 2016-ban közel 100 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el, és a szegmens 8,5 százalékos növekedést produkál évente.
A játékipar és a kiberbűnözés közeledésének egyik érdekes példája volt az egyik legfurcsább zsarolóvírus eset, a Rensenware. Ez a kártevő nem pénzt kért a megfertőzött játékosoktól, hanem adataik felszabadításáért a felhasználóknak a legmagasabb pontszámot kellett elérniük egy japán PC-s játékban. Szerencsére miután napvilágra került az ügy, a vírus készítője publikálta a feloldókulcsot is.
A játékipar kapcsán fontos megemlíteni a hatalmas leárazásokat ígérő átveréseket, a mobilalkalmazásokban elrejtett fenyegetéseket, vagy a rosszindulatú kiterjesztéseket, amelyek közös célja a felhasználók adatainak ellopása és a profitszerzés.
Az antivírus iparág margójára
Az úgynevezett hagyományos vírusvédelmi megoldásokról továbbra is sokszor félreérthetően esik szó, és kizárólag reaktív eszközökként emlegetik ezeket, szemben a mágikus „gépi tanulással”, amelyet sok esetben tévesen egyedi, következő generációs megoldásként állítanak be. Azonban az ESET kutatói szerint az igazán független tesztek (nem a kétséges eredményeket hozó, homályos eredetű öntesztelések) szerint nem minden arany, ami fénylik: David Harley, az ESET kutatója szerint sok piaci szereplő jól ismert módszerekkel manipulálja a teszteket és a tesztelőket.
A jelentés eredményeit vizsgálva jól látható, hogyan válnak valóra az ESET kutatói által megjósolt előrejelzések, amely bizonyítja a különféle iparágak és szabályozások megerősítésének szükségességét. Az óvintézkedések nélkül a támadók folyamatosan új utakat találnak a kártevők célba juttatásához, legyen szó akár olyan meglepő helyekről, mint a hírességek Instagram profilja.
Kép: welivesecurity.com
Kapcsolódó cikkek
- A menedzselt szolgáltatások piaca várhatóan eléri a 65 billió forint összbevételt 2022 végéig
- Az emberi tényező szerepe a vállalati támadások során
- Egyre több az ijesztő részlet a Petya támadás hátteréről
- Ingyenes vállalati védelem a Kasperskytől
- Havi vírusriport – hamis Chrome böngésző és kéretlen reklámprogramok az élen
- Támadnak a zsaroló vírusok: 12 tipp hogyan védekezhetünk az online világban
- A globális kibertámadás terjedésének legfrissebb adatai
- Ne hagyja, hogy túszul essenek az adatai!
- Újabb zsarolóvírus hullámot vizsgál a Kaspersky
- Így védekezzünk a Petya zsarolóvírus ellen!
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről
A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.
Változások a Magyar Telekom felsővezetésében
Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.
Megvannak az idei év legjobb webshopjai
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek. Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is.
Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report
Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.