Biztonságtudatosság újratöltve

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 25. 13:20

Az IT biztonság témája megkerülhetetlenül fontos, hiszen a kibertámadások ma már egész nemzeteket, cégeket, de a mindennapi felhasználót is naponta érintő veszélyforrások. Az infokommunikációs eszközök ma már behálózzák munkahelyeinket, háztartásainkat, gyakorlatilag egész életünket.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ennek tudatában június végén IT biztonság közérthetően címmel ingyenesen hozzáférhetővé tett könyvet jelentetett meg. A könyv a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel együttműködve készült, a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. támogatásával. A neves szakemberek – Erdősi Péter Máté és Solymos Ákos – által írt, a mindennapi életben előforduló veszélyeket és az ellenük való védekezést átfogóan ismertető munkát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a hivatalosan letölthető tananyagai közé sorolta.

 

Az IT biztonság közérthetően című elektronikus kötetet közel tízezren töltötték le a nyár folyamán az NJSZT weboldaláról.

 

 

“Ez nagy siker, de nem pihenhetünk a babérjainkon. Elég csak a sajtóhíreket figyelni, hogy lássuk, az IT biztonság témaköre minden nap újabb kihívásokat rejteget” – mondja Alföldi István, a Társaság ügyvezető igazgatója – “Az NJSZT hisz a digitális írástudók felelősségében, ezért a könyv aktualizálásán folyamatosan dolgozunk. Az első kiadásra érkezett rengeteg pozitív visszajelzés és segítő szándékú észrevétel arra sarkallt bennünket, hogy újra felkeltsük a biztonságtudatosság iránti érdeklődést, javítva és kiegészítve könyvünk induló változatát. A továbbra is ingyenesen letölthető könyv mellé mostantól önkontrollt segítő fejtörőt is ajánlunk. A Facebook-oldalunkon hetente megosztunk egy IT biztonság kvízt, melynek kitöltői között havonta ajándékokat is kisorsolunk. Kedvünk van kedvet csinálni az informatikához – és minden fórumon felhívni a figyelmet a kockázatokra és mellékhatásokra. Melyek odafigyeléssel és önképzéssel jelentősen csökkenthetők.”

 

Az NJSZT a munkavégzéshez és a napi életben egyaránt szükséges digitális írástudás terjesztésének vezető szervezete Magyarországon. “Az Európai Számítógép-használói Jogosítványban (ECDL) is külön modult kínálunk az IT biztonságról, melyhez az ingyenes könyvünk tankönyvként használható. Tapasztalataink szerint az ECDL bizonyítványra pályázók közül kiemelten sokan választják az IT biztonság modult, például azok a nem informatika szakos tanárok, akik az akkreditált IKT pedagógusoknak modulunk mellé keresnek még a napi gyakorlatban elkerülhetetlen területet” – hangsúlyozta Alföldi István.

 

A megújult IT biztonság könyv innen érhető el: http://njszt.hu/de/it-biztonsag-kozerthetoen

 

Az első kvíz már kipróbálható az NJSZT Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/njszt/app/489107954569299/

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32