Egyre több autópálya matricát vásárolunk alkalmazáson és interneten keresztül

forrás: Prím Online, 2017. december 5. 10:28

Folyamatosan növekszik a Simple applikáción és az online felületen vásárolt autópálya matricák száma, az OTP Mobil szerint a tavalyi tranzakciószám a háromszorosára is növekedhet idén. 

A legtöbben heti matricát vásároltak, a legnépszerűbb időszakok az év eleje valamint a nyári iskolai szünet hónapjai. Van néhány fontos változás, amire érdemes odafigyelni: a 2018-as matricák elővásárlása már december elsején elindult, illetve lesznek új fizetős szakaszok is, így érdemes már ezekkel is számolni a 2018-as utazások tervezésénél. 

 

Az OTP Mobil adatai szerint 2016-hoz képest idén két és félszer több e-matricát vásároltak a vállalat online felületén és mobil applikációján keresztül. A Simple felületein 2017. november 24.-ig bonyolított tranzakciók összértéke meghaladta a 600 millió forintot. 

 

„Az alkalmazáson és a simple.hu weboldalon keresztül 2016-ban összesen 48.512 matricát váltottak, míg 2017-ben ez a szám már 122.000 fölé emelkedett” – számolt be az eredményekről Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezető igazgatója. „A legtöbb matricát továbbra is a személygépkocsival rendelkezők veszik, de háromszorosára nőtt a motorra és a teherautókra eladott vignetták száma is. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a következő két hónapban további emelkedésre számítunk, hiszen az éves matrica vásárlás szempontjából ez a csúcsidőszak” - tette hozzá. 

 

Az OTP Mobil adatai szerint a heti matricából fogyott a legtöbb közel 66 500 darab. A második helyen a 2015-ben bevezetett megyei éves matrica áll, ebből mintegy 33 000 darabot vásároltak a sofőrök, míg havi matricából több mint 20 000 fogyott. Az országszerte egész éves használatra jogosító verziót továbbra is kevesen választják, a Simple by OTP appon keresztül vásárlók mindössze hat százaléka ruházott be erre – bár ez is kétszeres növekedés a tavalyi számokhoz képest. 

 

 

Elindult az elővásárlás, már megvásárolhatóak a 2018-as éves matricák

December elsejétől elindult az autópálya matrica elővásárlási időszak, aminek keretein belül a 2018-ra érvényes éves megyei és országos matricák vásárolhatóak meg. Érdemes azonban figyelni, mivel ezek a vignetták csak 2018. január 1-től érvényesek. Az idei év hátralevő részére még lehet akár éves megyei matricákat is vásárolni. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kimutatásai alapján a tavalyi matrica elővásárlási időszakban összesen 76 ezer jogosultságot vásároltak közel 1,1 milliárd forint értékben. Ezek közül 3300 darabot a Simple alkalmazáson vagy a www.simple.hu oldalon keresztül. 

 

Jövő év január 1-től bővülni fog a fizetős útszakaszok száma is, az M85-ös Csornát elkerülő második szakaszával és az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első ütemével. Érdemes a megfelelő matricák kiválasztásakor ezeket is figyelembe venni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14