Életműdíjat kapott dr. Zsakó László, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a fiatal tehetségek felkarolásában sok éven át végzett önzetlen és igen eredményes tevékenységének elismeréseként a Tehetségek Szolgálatáért Életműdíj-ban részesítette dr. Zsakó Lászlót, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnökét.
dr. Zsakó László az ELTE Informatika Karán működő Média- és Oktatásinformatikai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője. Az egyetemen Zsakó László vezetése alatt alapították meg az informatikatanári szakot, így a napjainkban tanító informatikatanárok többsége tőle sajátította el a programozás oktatásának alapjait.
Nem véletlen, hogy a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2020. március 28-án dr. Zsakó Lászlónak ítélte oda a Tehetségek szolgálatért életműdíjat a fiatal tehetségek felkarolásában végzett önzetlen, igen eredményes, sokéves áldozatos munkájának elismeréseként.
“Ahogy az a kitüntetés indoklásában is szerepel, dr. Zsakó László a magyarországi informatikai tehetséggondozás ikonikus alakja, hiszen 1985-ben ő szervezte meg az egyik első, iskolásoknak szóló programozási versenyt, és az elmúlt három és fél évtizedben is elkötelezett szervezője egyebek mellett a Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny programozási kategóriájának. Ő alakította ki a Neumann Társaság tehetséggondozó szakköreinek programját, és évtizedek óta részt vesz a közép-európai és nemzetközi informatikai diákolimpiákon (a CEOI-n és az IOI-n) induló diákok felkészítésében. Vezetése alatt a magyar diákok több mint százötven érmet szereztek meg a diákolimpiákon” - mondta el dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke Zsakó László életműdíja kapcsán.
Az ELTE IK Informatikai Doktori Iskolája Szakmódszertani Programjának vezetőjeként Zsakó László elkötelezetten dolgozik az informatika tanításával kapcsolatos és az informatika más tantárgyakban való felhasználásával kapcsolatos kutatásokban is. 68 szak- és tankönyv, mintegy 200 szakmai cikk és konferencia előadás szerzője, tagja az ELTE pedagógusképzési, tanárképzési és tanár-továbbképzési tanácsainak, és az MTA Köztestületének. Több hazai és nemzetközi konferencia programbizottságának vagy szervezőbizottságának elnöke, illetve tagja. Korábbi elismerései: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, a Neumann Társaság Tarján-díja, a nemzetközi diákolimpiai bizottság kitüntetése az informatikai diákolimpiai mozgalomban végzett 20 éves tevékenységért, az ELTE TTK, illetve az ELTE IK kiváló oktatója, továbbá 14-szer miniszterelnöki elismerő oklevél a tehetséggondozásban végzett munkáért.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes matek távoktatás elsőtől az emelt szintű érettségiig, a Matek Oázistól
- Mi lesz az OKJ-s képzésekkel a koronavírus idején?
- Online feladatbankkal segíti az informatika érettségire készülő diákokat a Neumann Társaság
- Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!
- E-oktatás – Nem lehetetlen küldetés
- Átalakította és ingyenessé tette nyelvtanuló szoftverét az iTOLC
- Így teljesít a tantermen kívüli oktatás
- A Da Vinci TV is segíti a tanulást az országos iskolabezárás alatt
- Kormányzati elismeréseket kapott a Neumann Társaság a tehetséggondozásért
- Ma van a magyar informatika születésnapja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.