Legkiválóbb hazai partnereit díjazta a Dell
A Dell Technologies a legjobb eredményeket elérő hazai partnerek teljesítményét jutalmazta virtuális partnereseményén, a Dell Technologies Partner Awards 2020 rendezvényen. A technológiai vállalat összesen 11 kategóriában díjazta azokat a partnereket, akik a tavalyi év során a legjobb üzleti teljesítményt nyújtották, dinamikusan fejlődtek és az új termékek és szolgáltatások területén is kiemelkedő eredményeket értek el. Az esemény meglepetés díszvendége Adrian McDonald, a Dell Technologies EMEA régiójának elnöke volt, aki a Dell Brand Ambassador díját adta át.
„Nem lennének sikeres nagyvállalatok nagyszerű partnerek nélkül. Igaz ez ránk is: a Dell Technologies rengeteget köszönhet a fáradhatatlan partnereinek. Köszönjük az értékes és kiemelkedő munkájukat és reméljük, hogy a következő évtizedben is hasonlóan sikeresen, együtt haladhatunk tovább a digitális jövő felé” – mondta Anja Monrad, a Dell Technologies közép- és kelet-európai régiós vezetője és Senior elnökhelyettese.
„A Dell Technologies Partner Awards díj bizonyítja, hogy milyen fontosak számunkra partnereink, és partnerhálózatunk folyamatos fejlesztése. Ez az esemény pedig egy tökéletes alkalom, hogy megünnepeljük őket, hiszen a tavalyi évben is együtt értük el a sikereket a hazai informatikai piacon” – mondta Rakonza Zsolt, a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója.
A Dell Technologies Partner Program két korábbi, világszínvonalú program előnyeit ötvöző — integrált rendszer, amely egyetlen program keretében nyújt megoldást a Dell Technologies partnerek jelenlegi és jövőbeli igényeire. A nemzetközi partnerekkel együttműködésben kidolgozott program számtalan üzleti lehetőséget és különböző visszatérítéseket biztosít a partnerek számára és három fő alappillére az egyszerűség, a kiszámíthatóság és a jövedelmezőség.
A Dell Technologies Partner Awards 2020 eseményen díjazott vállalatok:
- Client Distributor of the year: CHS Hungary Kft.
- Enterprise Distributor of the year: Ingram Micro Magyarország Kft.
- Retailer/E-tailer of the year: Extreme Digital Zrt.
- Channel Partner of the year: 99999 Informatika Kft.
- Workforce Transformation Partner of the year: 4iG Nyrt.
- IT Transformation Partner of the year: Areus Infokommunikációs Zrt
- Net New Business Partner of the Year: Areus Infokommunikációs Zrt.
- Personal Achievement Award: Várkonyi György (Ingram)
- Dell Brand Ambassador: Nagy Péter (Areus)
- Biggest Services growth weight partner of the year: MHM Computer Hungaria Kft.
- CEE Marketing Excellence Award: T-Systems Hungary
Az esemény végén a Dell Technologies egy új díjat is bejelentett, amelyet jövőre fog először kiosztani. A CSR Initiative of the Year díjat az a partner vagy disztribútor fogja megkapni, aki a legtöbbet tette a Dell Progress Made Real programjába foglalt fenntarthatósági kitűzéseiért.
Kapcsolódó cikkek
- Dell Technologies: Egyre több az adatvédelmi incidens és a kibertámadás
- Új üzleti számítógépeivel a Dell hatékonyabbá teszi a szakemberek munkáját
- Az új Alienware gépek hűvös eleganciával várják a nyarat
- Megérkezett az új Dell XPS 15 és XPS 17
- Úttörő újdonság a tárolási infrastruktúrában
- A Dell faytech érintőképernyőkkel bővíti kereskedelmi forgalomban elérhető kijelzőinek választékát
- Következetes felhőmenedzsment
- A világ egyik legnagyobb teljesítményű vállalati rendszerének fő komponenseit a Dell Technologies adja
- Távmunka és virtuális rendezvények: a vállalkozásokat életben tartó megoldás
- A Dell és az Orange együttműködése közelebb hozza az 5G technológiát
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.