Jár neked a legjobb! - Nézzük, mi újdonság van a napelem piacán!
Rengeteg újdonságot láthatsz, hiszen a megújuló energia fejlődése nem egyszerűen csak biznisz, hanem egy lehetőség arra, hogy elkerüljük a klímaválságot és megőrizzük a fenntartható, élhető bolygónkat a jövő generációk számára.
Hála az égnek, egyre többen vannak azok, akik belátják, hogy a személyes felelősségünk is óriási ebben a témakörben, s egymás után születnek azok a kihívások és kezdeményezések, amelyek lehetővé teszik azt, hogy valóban mindenki, a hétköznapi ember is bevonódjon a harcba, amit a bolygóért folytatunk.
Tehetsz róla, tehetsz ellene!
Na ez a mondás itt valóban igaz, hiszen tehetsz te is az egyre romló helyzetről, amennyiben nem kontrollálod a saját fogyasztásodat, s olyan dolgokat, termékeket, gyártókat támogatsz, amelyek egészen magasról tesznek az egészre, s a közös harc helyett inkább csak a közös felelősség mértékét képesek óriássá duzzasztani.
Tehetsz ellene, mert válogathatod szelektíven a szemetet, felajánlhatod a felesleges holmijaidat azoknak, akiknek szüksége van rá, lemondhatsz a palackos vizekről és üdítőkről, s megteheted, hogy soha, de soha nem szórod el a szemetedet. És tehetsz úgy is ellene, hogy okos, környezetkímélő döntéseket hozol, s például napelemes rendszert telepíttetsz.
Mire jó a napelemes rendszer?
A napelemes rendszerrel te is megújuló s így környezetkímélő energiát használsz, s akár az - elektromos - autódat is feltöltheted vele. Hab a tortán, hogy nullás villanyszámlád lehet, hogy megnöveled a házad eladási értékét, s mobilisabbá is teszed az ingatlanpiacon. A napelemes rendszerbe fektetett pénz minden fillérje megéri, ráadásul hamar, akár már hét év alatt is megtérül a befektetett összeg.
Milyen technikai újdonságok vannak a piacon?
Ha szereted a kütyüket, s híve vagy az egyre fejlődő technológiáknak, akkor egy nagyon hálás feladat lesz számodra utánanézni a napelemek technológiai hátterének. Nemcsak izgalmas maga a rendszer, de olyan sokféle és folyamatos technológiai fejlődés övezi, hogy szó szerint öröm olvasni.
Itt van például a Q cells napelem, ami akár a te házadra is kerülhet, ha szeretnéd. Ez a napelem képes arra, hogy maximalizálja a saját teljesítményét. Nagyon strapabíró, ellenáll minden környezeti ártalomnak, s jöhet jégeső, hóvihar vagy extra hőmérséklet, nemcsak strapabíró, de működni is fog a rendszered!
Vagy itt van a kétoldali érintkezésű szilícium napelem, amely 26%-os teljesítményt is képes nyújtani, de azt állítják, akár a 27% is megvalósítható vele. A technológia többek között azon alapul, hogy mind a kettő oldalán vannak fém érintkezők, s a szilícium napelemek csúcsa jelenleg.
Miért jók a technológiai újítások?
Azontúl, hogy természetesen rendkívül izgalmas látni a különböző megoldásokat és a velük elérhető teljesítményeket, magának a napelemes rendszernek a megtérülését gyorsítják, élettartamát - még tovább - növelik, s hatékonyságuk is egyre elképesztőbb magasságokat ér el. Válassz te is az újdonságok közül!
Kapcsolódó cikkek
- Napelemes rendszerek: így spórolhat villanyszámláján velük
- Nagyon sokan csökkentenék napelemmel az energiaköltségeiket
- Létrejött az európai napenergia összefogás
- Egyre nagyobb teljesítményű napelemes rendszereket telepítenek a magyar háztartások
- Napelemparkot létesít a nyíregyházi LEGO gyár
- Rohamra számítanak a megújuló energiaforrásokért
- Győrben adták át Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkját
- Egyre többen nem akarnak villanyszámlát fizetni
- A veszélyhelyzet alatt is bekapcsolja az E.ON a háztartási napelemrendszereket
- Eaton energiatároló rendszer létesítése a karbonsemlegesség érdekében a Lille-i egyetemen
Szponzorált cikkek ROVAT TOVÁBBI HÍREI
4 trükk a munkavállalók motivációjának növeléséhez
A jó munkaerő manapság aranyat ér. Ha a cégednél olyan kollégák dolgoznak, akik mesterei a szakterületüknek, emellett proaktívak, motiváltak, lojálisak, az már kész főnyeremény.
Miért ajánlott rendszeresen hibiszkuszteát fogyasztani?
A fenti kérdésre a válasz egyszerű: azért, mert a hibiszkusztea rendszeres fogyasztása mérsékelheti a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. Ez pedig nagyon lényeges információ, amit érdemes komolyan venni.
A kollagén lehet a fiatalos megjelenés kulcsa
A technológia fejlődésének nemcsak különféle szerkezeteket, hanem rengeteg tudásanyagot is köszönhetünk. A modern kutatóeszközök és eljárások eredménye az is, hogy mára már tudjuk, hogy a bőrünk hidratáltságáért nagymértékben a kollagén felel.
Hogyan lehet tükröződésmentes a fal?
Igazán kellemetlen tud lenni, amikor a falakon tükröződik a fény és minden apró hiba látszik. Szerencsére van megoldás, a lakásfelújítás során érdemes egy hatékony, minőségi beltéri falfestéket választani. Ma már könnyedén találhatunk olyan bevonatot a piacon, amivel tökéletes felületet hozhatunk létre.
Ilyenkor érdemes asztalt foglalni reggelihez
A technológia korát éljük, ami azt jelenti, hogy pillanatok alatt el tudunk intézni mindent néhány kattintással. Ez igaz lehet az asztalfoglalásra is, mert akad olyan étterem, ahol van lehetőség az online térben is erre.