Zaklatás, szexualitás, titkolózás – a tinik élete a neten

forrás: Prím Online, 2021. május 22. 16:33

A tinik felétől kértek már erotikus fotót a neten, ahol nagy részük napi négy óránál is többet tölt. 10%-kal többen vannak azok, akik olvasnak online híreket, mint két évvel ezelőtt, és a TikTok népszerűsége is megugrott: már a harmadik leggyakrabban használt csatorna a fiatalok körében. Többek között ez is kiderült a „Magyar Tinik a neten 2021” online felmérésből, amelyet a Be Social digitális ügynökség készített el.

Az online kérdőívet csaknem 5000 14-25 éves fiatal töltötte ki, az adatok elemzésében pedig dr. Bernschütz Mária egyetemi adjunktus, generációkutató is segített. „Két évvel ezelőtt futottunk neki először a feladatnak, hogy feltérképezzük a tinédzserek online szokásait.  Most, hogy a járványhelyzet miatt a fiatalok is digitális oktatásra, bezártságra kényszerültek, különösen fontosnak tartottuk leszűrni a tapasztalatokat, és újra megkérdezni a magyar tiniket, mivel is töltik idejüket a neten” – mondja Joanelli Tamás, a Be Social ügyvezetője.

 

A felmérés legfontosabb eredményei, tematikusan:

 

Időtöltés

A válaszoló tinik csaknem fele (49%) naponta négy óránál többet lóg a neten – a járványhelyzet alatt szükségessé vált digitális oktatáson kívül. Két évvel ezelőtt még csak 40%-uk vallott be 4 óránál is több netezést.

 

És hogy mit csinálnak a tizenévesek a szabadidejükben? Az biztos, hogy nem rádióhallgatással töltik az idejüket: 5% alatti azok aránya, akik naponta több mint egy órát rádióznak. Helyette inkább a telefonjukat nyomkodják, első helyen ugyanis a közösségi média használata áll, de szorosan követi ezt a chatelés. Csak a harmadik helyre futott be a barátokkal való személyes találkozás. Negyedik helyen szerepelnek a családi programok, ötödik legnépszerűbb elfoglaltság pedig a streamingcsatornákról sorozatok, filmek nézése.

 

A videójáték megosztó elfoglaltságnak bizonyul: minden ötödik tini (20%) napi két óránál is többet játszik vele naponta, míg 55% egyáltalán nem tölt vele időt.

 

 

 

Online kommunikáció és tájékozódás

A megkérdezett tinik 57%-a csak ritkán, leginkább hivatalos ügyekben ír e-mailt. Csak minden hetedik válaszoló használ e-mailt levelezésre. Kommunikációra leginkább a chatcsatornákat veszik igénybe, a Messenger népszerűsége még a közösségimédia-platformokat is beelőzi.

 

A szülők egyik gyakori félelme, hogy a gyermeküket idegenek környékezik meg a világhálón. Nem alaptalan ez a félelem, ugyanis a válaszolók 89%-a mondta azt, hogy előfordult már vele, hogy olyan személytől kapott üzenetet, akit igazából nem ismer. Ráadásul 44%-kal ez gyakran megtörténik.

 

További aggodalom a felnövekvő generációval szemben, hogy már egészen másképp tájékozódnak, nem jellemző rájuk a klasszikus médiafogyasztás. Jó hír, hogy a tinik azért még nem mondtak le az online hírek böngészéséről: 43% olvas szívesen híreket, minden érdekli őket – ami 10%-kal magasabb arány, mint két évvel ezelőtt (33%). Ugyanakkor minden negyedik tizenéves (26%) azt válaszolta, hogy egyáltalán nem olvas híreket, szórakoztató tartalmúakat sem.

 

Az ország politikai helyzete a megkérdezett tinédzserek 56%-át foglalkoztatja. 16%-uknál gyakori beszédtéma a politika, míg közel egyharmaduk (30%) soha nem beszélget a barátaival politikai témákról.

 

Közösségi média

Messenger, Instagram, TikTok , YouTube, Facebook, Snapchat. Ez a sorrendje az egyes közösségi platformoknak a használati gyakoriságuk szempontjából. Fontos változás, hogy két évvel ezelőtt a TikTok még csak a hatodik helyen szerepelt, akkor még a Facebook is beelőzte – azóta feljött a dobogós helyre.

 

Az influencereket nem csak szívesen követik a tinik, de életmódjukat is másolnák: a megkérdezettek 30%-a azt válaszolta, hogy jó lenne, ha belőle is influencer lenne később. Két évvel ezelőtt ez az arány még csak 24%-os volt.

 

 

Biztonság a neten

Minden második tini (51%) érezte már úgy, hogy valaki zaklatja a közösségi média felületek valamelyikén. Ez 7%-kos növekedés a két évvel ezelőtti adatokhoz képest – akkor 44% mondta azt, hogy érzékelt már zaklatást.

 

A zaklatás egy további lépcsőfoka lehet, ha a fiataloktól erotikus fotót kérnek. A válaszolók több mint fele (51%) szembesült már ilyen esettel – az összes megkérdezett 12%-a teljesített is már ilyen kérést. Még többen vannak azok, akik kaptak már erotikus fotót chaten – 56% az arányuk. A megkérdezettek több mint egyharmadával (34%) több alkalommal is megesett ez.

 

Az erotikus fotókat tekintve sokat változott a helyzet a két évvel ezelőtti felméréshez képest: akkor még csak a tinik 39%-ától kértek erotikus fotót a neten – most csaknem 12%-kal nagyobb ez az arány. Akkor még csak 7% válaszolta azt, hogy küldött is erotikus fotót magáról annak, aki kérte, most 4%-kal többen ismerték be, hogy tettek már ilyet.

 

 

A virtuális világ hatása az „én”-re

Ki ne látott volna már szelfiző fiatalokat? A megkérdezett tinik fele (53%) hetente többször is készít magáról szelfit. Közülük minden negyedik rendszeresen meg is osztja ezeket a fotókat valamelyik közösségi média felületen.

 

A fiatalok 36%-a úgy gondolja, hogy kifejezetten boldogabbá teszi őt az online világ. A legtöbbjük (57%) számára közömbös a közösségi média, míg 7% szomorúbbnak érzi magát tőle.

 

Vannak olyan dolgok, amikről könnyebb chatben beszélni, mint élőben – a válaszolók 74%-a legalábbis így van ezzel. 29% kifejezetten úgy érzi, hogy sok ilyen dolog van, amiről chatben bátrabban beszél.

 

 

Tudatosaktól az exhibicionistákig

Dr. Bernschütz Mária, egyetemi adjunktus, generációkutató, az új média használati szokásainak szakértője négy jól beazonosítható csoportot vélt felfedezni a felmérés eredményeiből. Ezek a csoportok jól illusztrálják, mennyire különböző szokásaik vannak a fiataloknak, milyen eltérően viszonyulhatnak a közösségi médiához, mennyire másként kommunikálnak.

 

Digitálisan tudatosak (23%)

Jellemzően idősebbek, inkább nőies típusok. Ha a tartalmak korlátozásáról, mások tiltásáról van szó, akkor meglehetősen szigorúak. A közösségi médiával szemben leginkább közömbösek. A Messenger használata mellett náluk a Facebook jobban preferált, mint a többi csoportnál. Online nem igazán olvasnak. Kevés influencert követnek, épp ezért nem is nagyon jellemző rájuk, hogy influencer hatására vásárolnának, és ők szeretnének a legkevésbé influencerek lenni. A politika jobban érdekli őket, mint a többi csoport tagjait.

 

 

Offline élménykeresők (17%)

Családias, barátkozós típus. Ritkán posztol, kevésbé szerkeszti a tartalmait. A közösségi média számára inkább közömbös. A Messengert használja leginkább. A tévénézés, rádióhallgatás, online portálok követése rájuk jellemző leginkább. A családdal, barátokkal is ők töltenek legtöbb időt. Könyveket, újságokat is leginkább ők olvasnak.

 

Online harcosok (33%)

Ebben a csoportban a legtöbb a fiú. Ők azok, akik rendszeresen, naponta akár több órát videójátékoznak – míg a többiek egyáltalán nem. Bár a szelfikészítés nem izgatja őket, influencerek azért szívesen lennének. Könyvet, újságot alig olvasnak, inkább chatelnek. Az online trendekben jártasak, a virtuális adatbiztonságra odafigyelnek, a legnagyobb arányban ők élnek a kétlépcsős azonosítással. Lelkes streaming-fogyasztók, és YouTube-rajongók. Sok virtuális barátjuk van.

 

Digitális exhibicionisták (25%)

Ebben a csoportban viszont döntő többségben lányok vannak, akik szórakoztató tartalmakat keresnek a neten. A közösségi média boldoggá teszi őket, aktívan használják is, a fontos dolgaikról is inkább chaten kommunikálnak, mint élőszóban. Szeretnek szelfit készíteni, hashtageket használni, szívesen lennének influencerek. Idegenek gyakran küldenek nekik üzenetet. Könyvet és újságot alig olvasnak, az Instagram és a TikTok a kedvenc felületük. A Snapchat-használat is rájuk jellemzőbb, gyakrabban is posztolnak oda. A politika nem érdekli őket.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Valami különlegeset karácsonyra: Tokenek vagy kriptovaluták ajándékcsomagolásban

Az ünnepi szezon közeledtével az BITmarkets kriptovaluta-tőzsde is bővítette a karácsonyi virtuális ajándékpiacot saját BTMT tokenjével. A digitális ajándékok világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, különösen céges eseményeken, például „Secret Santa” (Titkos Télapó karácsonyi ajándékozás) alkalmával, így ez a lépés egy növekvő globális trendet céloz meg. A Copilot AI eszköz cégének kutatása szerint a legnépszerűbb digitális ajándékok közé jelenleg a film- és zenestreaming-platformokra szóló előfizetések, digitális könyvek és hangoskönyvek, valamint online kurzusok tartoznak.

2024. december 19. 13:20

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14