Feltörekvő startupok arattak diadalt az EIT Jumpstarter döntőjében
Az EIT Jumpstarter – a kezdeti szakaszban lévő, ígéretes startupok tehetségkutatója – hét kategóriában hirdetett győztest a szerdai Grand Final döntőn. Az egészségügy, az élelmiszeripar, a nyersanyagok, az energia, a városi mobilitás, a gyártástechnológia és az Új Európai Bauhaus (amelynek fókuszában a fenntartható és befogadó életterek állnak) területein kereste a zsűri a leginnovatívabb termékeket és szolgáltatásokat. A nyertesek között találjuk azt az innovációt, amely segíti a mozgásképtelen betegek önálló kommunikációját (BirgerMind, EIT Health), egy fejlesztést, amely aggregálja a parkoló elektromos járművek akkumulátor-kapacitását (Mjolnir Energy, EIT InnoEnergy) és egy olyan megoldást, amelynek eredményeképp az élelmiszermaradékból fehérjedús állateledel állítható elő (BioConvert, Új Európai Bauhaus).
Az EIT Jumpstarter – a kezdeti szakaszban lévő, ígéretes startupok tehetségkutatója – hét kategóriában hirdetett győztest a szerdai Grand Final döntőn. A programot azzal a céllal indították négy évvel ezelőtt, hogy segítse a – mérsékelt innovációs teljesítményű európai országokból és régiókból származó*;** – fiatal tehetségeket, és tudományos ötletükből így virágzó üzleti vállalkozás váljon. A nyerteseket az egészségügy, az élelmiszeripar, a nyersanyagok, az energia, a városi mobilitás, a gyártástechnológia, és az Új Európai Bauhaus kategóriákban hirdették ki.
A fentieken kívül az élen végzett még egy teszt, amely egyszerre 80 antibiotikum-maradványt képes kimutatni (FlowForLife, EIT Food), egy startup, amely piacvezető szeretne lenni a legtisztább nanorécseszkék előállításában (Nano-Pure-Precision, EIT RawMaterials), egy startup, amely az automatizációt kívánja hatékonyabbá tenni okos robotokkal (RoboTwin, EIT Manufacturing), és egy prémium (e-)kerékpár parkoló hálózatot (T-Park, EIT Urban Mobility).
„Az idei év nagyon különleges volt az ötödik alkalommal megrendezett EIT Jumpstarter történetében: a program nem csupán egy új kategóriával, az Új Európai Bauhausszal bővült, de idén először egy új európai régióból is csatlakoztak a versenyhez résztvevők. Ezek a mérföldkövek mind tartalmasabbá tették ezt az egyébként is igen magas színvonalú versenyt. Ráadásul soha ennyien nem jelentkeztek még erre a programra, ami bizonyítja, hogy az EIT Jumpstarter sokak számára referenciapont. Ez nagy motivációforrás nekünk, így még nagyobb lendülettel igyekszünk felpörgetni az innovációt a fejlődő európai régiókban” – mondta Marosvölgyi Dóra, az EIT Health InnoStars Cross-KIC Stratégiai Regionális Innovációs Igazgatója.
A 2017-es indulás óta 570 startup vett részt a programban. Az idei évben 548-an jelentkeztek az EIT Jumpstarterre, végül 42 csapat tudta megméretni magát a szakértő zsűri előtt. A kategória győztesei 10 ezer eurós jutalmat kaptak, s egyúttal számíthatnak majd a jövőben az EIT Közösségek szakértői hálózatának támogatására is. A verseny során a résztvevők megtanulták, hogy miként kell felépíteni egy életképes üzleti tervet, a mentorok segítettek nekik a validálásban, s mindeközben értékes tanácsokkal látták el őket. Az EIT Közösségek szoros együttműködése folytán az EIT Jumpstarter kulcsszereplővé vált a piacon, és a korai fázisú startupok szívesen jelentkeznek a programba, amely segít nekik, hogy ötletükből egy sikeres üzleti vállalkozás váljon.
A 2021-es EIT Jumpstarter győztesei
A győzteseket hét kategóriában hirdették ki.
EIT Health
A BirgerMind egy olyan fejlesztéssel nyerte meg a kategóriát, amelynek segítségével a teljesen mozgásképtelen betegek önállóan tudnak kommunikálni. A GOTech Antimicrobial végzett a második helyen, míg a Synflora a harmadik helyen.
1.hely – BirgerMind (Lettország)
2.hely – GOTEch Antimicrobial (Portugália)
3.hely – Synflora (Spanyolország)
EIT Food
A FlowForLife egy olyan teszttel nyert, amely egyszerre 80 antibiotikum-maradványt képes kimutatni. A startup célja az antibiotikumok kiszűrése az élelmiszerekben. A dobogó második helyén a SAFE Pack végzett, míg a harmadikon az Alghètica.
1.hely – FlowForLife (Olaszország)
2.hely – SAFE Pack (Portugália)
3.hely – Alghètica (Olaszország)
EIT RawMaterials
A Nano-Pure-Precision célja, hogy piacvezető legyen az Európai Unióban a legtisztább nanorészecskék előállításában. A speciális lézertechnológiának köszönhetően számos elemből képesek jó minőségű nanorészecskéket előállítani. A kategória ezüstérmese a Smart Components lett, míg a CynaraMulch bronzérmet nyert.
1.hely – Nano-Pure-Precision (Csehország)
2.hely – Smart Components (Lettország)
3.hely – CynaraMulch (Portugália)
EIT InnoEnergy
A győztes Mjolnir Energy – az intelligens energiagazdálkodás érdekében – aggregálja a parkoló elektromos járművek akkumulátor-kapacitását. A CO2offset innovációja a második helyen végzett, míg az Energy Shift a harmadik helyen.
1.hely – Mjolnir Energy (Spanyolország)
2.hely – CO2offset (Portugália)
3.hely – Energy Shift (Ciprus)
EIT Manufacturing
Az aranyérmes RoboTwin innovációja – egy hardverből és szoftverből álló szett – azzal a céllal jött létre, hogy egyes munkák automatizációját hatékonyabbá tegye, okos robotokkal. Az ezüstérmes ebben a kategóriában a Surfvis.ai lett, míg a bronzérmes az ElastoBrain.
1.hely – RoboTwin (Csehország)
2.hely – Surfvis.ai (Törökország)
3.hely – ElastoBrain (Olaszország)
EIT Urban Mobility
A T-Park olyan prémium (e-)kerékpár parkoló hálózatot fejlesztett, amely biztonságos, elérhető és felhasználóbarát. A csapat ezzel kivívta a zsűri elismerését, és az első helyen végzett. A második helyen a NeWay, míg a harmadik helyen a RoToLo végzett.
1.hely – T-Park (Spanyolország)
2.hely – NeWay (Szerbia)
3.hely – RoToLo (Málta)
Új Európai Bauhaus
A kategória győztese, a BioConvert légylárva felhasználásával képes az élelmiszermaradékból fehérjedús állateledelt előállítani. A második helyet a SUSTHEALTH nyerte meg, míg az Algreen a virtuális dobogó harmadik fokára állhatott.
1.hely – BioConvert (Szlovákia)
2.hely – SUSTHEALTH (Olaszország)
3.hely – Algreen (Lengyelország)
Speciális Díj
X-KIC Prize – CynaraMulch (Portugália)
Ha szeretnél te is a győztesek nyomdokaiba lépni, vagy van egy innovatív ötleted, töltsd ki az előzetes regisztrációs űrlapot, és szólunk, ha már lehet jelentkezni a jövő évi versenyre!
___________________
* Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Észtország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Koszovó, Lettország, Litvánia, Málta, Montenegró, Lengyelország, Portugália, Észak-Macedónia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Románia, Törökország, Ukrajna és minden egyéb, a Horizont 2020 programban való részvételre jogosult ország
Kapcsolódó cikkek
- Kiváló ötletekkel indult az ország egyik leginnovatívabb startup versenye
- Négy korai fázisú vállalkozással bővül várhatóan az OXO csoport portfóliója
- Magyar innováció nyert ezüstérmet az év egyik legfontosabb egészségügyi startup versenyén
- Egyszerű ötletek taroltak a RESTART2021-en
- Az amerikai befektetők egyre inkább érdeklődnek a magyar startupok iránt
- Apple dokkoló, óvodai fejlesztőprogram és vegán smartfood az iPonNovation győztesei között
- Egyetemről a világpiacra
- Ötmillió euróra pályázhatnak a magyar gyártóipari vállalkozások
- A Microsoft Magyarország is képviselteti magát a Startup Hungary tanácsadó testületében
- Az EIT Health Wild Card programja idén is várja a startupok jelentkezését
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.