Gyakorlatot és állásajánlatot is szerezhetnek az Óbudai Egyetem új tanszékének hallgatói
Deutsche Telekom Csoport IT kihelyezett tanszék néven új fakultációt alapított a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) a T-Systems Magyarországgal és a Magyar Telekommal együttműködésben. Az Óbudai Egyetemen a tavaszi félévben induló új oktatási programban először DevOps témakörben tartanak majd kurzust, amelyet a jövőben további tantárgyakkal terveznek kiegészíteni.
Az Óbudai Egyetem új, Deutsche Telekom Csoport IT kihelyezett tanszékén az első kurzus már februárban elindul DevOps az üzleti informatikai szolgáltatásokban címmel. Az oktatók a DT-ITS szakemberei lesznek, akikhez a T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom munkatársai is csatlakoznak. A hazánkban összesen 11 ezer munkavállalót foglalkoztató három hazai Deutsche Telekom leányvállalat a későbbiekben további tantárgyakkal és témakörökkel bővíti egyedülálló oktatási programját. Az együttműködésnek köszönhetően az informatikus hallgatók nemcsak a magenta vállalatok munkájába láthatnak bele, hanem a jövőben álláslehetőséget is kaphatnak a cégeknél. Az új tanszék 5 millió forint kezdeti támogatásból valósul meg.
A megállapodás előzménye, hogy a DT-ITS oktatói már 2019. januártól előadásokkal és laborfoglalkozásokkal kapcsolódtak be a Neumann János Informatikai Kar mérnökinformatikus képzésének Big Data és Üzleti Intelligencia specializációjába, a kar oktatóival szoros együttműködésben. 2020-ban pedig a cég az egyetem főépületében wifi berendezést épített ki.
„Az Óbudai Egyetemen végzett mérnökök és közgazdászok elhelyezkedési lehetőségei közismerten azért is kiválóak, mert az intézményünk gyakorlatorientált fókuszú képzésben vesznek részt. Ezt a törekvésünket erősíti az Európa egyik legnagyobb telekommunikációs cégével kötött együttműködési szerződés, amely alapján az új Ipari Tanszéket alapítunk, ahol nemcsak az egyetem munkatársai, hanem a Deutsche Telekom és leányvállalatainak szakemberei is tanítanak majd” – mondta el az átadó eseményen Dr. habil. Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese. „Ez a lépés várhatóan jelentősen erősíti az egyetem pozícióját a nemzetközi színtéren is. Sokat mondó, hogy hazánkban minden harmadik mérnök az intézményünkből kerül a munkaerőpiacra, méghozzá jelentős számban vezető pozícióban tudnak elhelyezkedni a jelentősebb ipari cégeknél is” – tette hozzá.
„Az ICT terület szakember utánpótlásában kiemelten fontosnak tartjuk az Óbudai Egyetemmel közös, immár kétéves együttműködésünket. Az új tanszék elindítása különösen nagy lehetőség: gyakorlatorientált, a legújabb szakmai trendeket követő képzéssel és saját szakmai tudásunkkal járulhatunk hozzá a jövő informatikusainak képzéséhez, ami küldetésünk. A Deutsche Telekom hazai leányvállalatainak összefogása pedig még nagyobb távlatokat nyithat a területen” – mondta Mészáros Mariann, a Deutsche Telekom IT Solutions HR igazgatója.
„Digitális szolgáltatóként azon dolgozunk, hogy a technológiai újítások elérhetővé váljanak a nagyvállalatok számára. Fontosnak tartjuk, hogy a jövő generációja is megismerje, megtapasztalja ezeket a digitális technológiákat, új, kreatív meglátásaival és megoldásaival pedig hozzájáruljon a hazai gazdaság digitális fejlődéséhez. Stratégiai partnerségünk részeként szeretnénk átadni azt a tudást, amivel szakértőink rendelkeznek, legyen szó akár a legújabb cloud technológiákról, mesterséges intelligenciáról vagy Magyarországon egyedülálló IT biztonsági megoldásokról” – tette hozzá Kovács Krisztina a T-Systems Magyarország HR Business Partner vezetője.
„A megkötött együttműködés jelentőségét az adja, hogy az új fakultáció hidat teremt az oktatás és a munka világa között, segítve ezzel azokat a hallgatókat, akik fontosnak tartják, hogy korszerű, versenyképes tudással és gyakorlati tapasztalattal felvértezve lépjenek majd ki a munkaerőpiacra” – mondta el Bóka László, a Magyar Telekom Platform and Core Services Tribe Lead-je
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködés a Bosch és az Óbudai Egyetem között
- Egyetemi képzéseket támogat a Schneider Electric
- Együttműködési megállapodást kötött a PMI Budapest, Magyar Tagozat és az Óbudai Egyetem
- Az Óbudai Egyetem kiberbiztonsági képzését támogatja a Vodafone
- Újabb hazai egyetemmel bővíti oktatási együttműködéseit a Huawei
- Naponta 10-15 ezer mintavételt koordinál az új covid-irányítási központ
- Villamosmérnök-képzés 2020 szeptemberétől Kaposváron
- A Telekom elindítja kereskedelmi 5G szolgáltatását
- Dedikált, lokális mobilhálózatot indított el a Magyar Telekom a BorgWarner KFT. telephelyén
- Ipari robotközpont Székesfehérváron