Új szemléletmód a nyelvoktatásban

forrás: Prím Online, 2022. június 24. 20:08

A Speak! Nyelviskola Dunay Péter vezetésével azt a célt tűzte ki, hogy felszámolja a nyelvtanuláshoz fűződő tévhiteket és oktatási módszere által megváltoztatja az emberek gondolkodásmódját a nyelvoktatásról. A 17 tudásszintet felölelő, beszédközpontú képzés egyfajta nyelvi edzés, melynek során az angol nyelvtudásukat elmélyíteni vágyó felnőttek, a sportolókhoz hasonlóan, addig gyakorolják az egyes témaköröket, amíg azok a sajátjaikká nem válnak. 

Mi jut eszünkbe, ha nyelvi képzésünk korai időszakaira gondolunk? Amikor az iskolában nem aszerint osztottak be egy-egy nyelvi csoportba, hogy melyiket szeretnénk, hanem hogy a névsorban hol helyezkedünk el, esetleg hol van még hely számunkra? Sokan voltak kénytelenek akár nyolc évig is olyan idegen nyelvet tanulni, ami egyáltalán nem vonzotta őket.

 

„Ha felidézzük ezeket a tanórákat, jó eséllyel arra emlékszünk, hogy tankönyvek, munkafüzetek felett görnyedve száguldottunk át a kötelező tananyagon, a különböző tudásszintek figyelembevétele nélkül, a tanultak megemésztésére, begyakorlására időt és alkalmat nem hagyva. Csodálkozunk hát, hogy ma mennyi felnőtt küzd azzal, hogy bár tanult nyelvet, de passzív nyelvtudása sem munkakör betöltéséhez, sem hobbitevékenységhez nem elegendő?” – jegyezte meg Dunay Péter, a Speak! Nyelviskola szakmai vezetője, a Dunay-féle 100% beszéd, 0% könyv módszer megalkotója.

 

Soha nem késő elkezdeni, folytatni

Sokakban él az a tévhit, hogy aki nem tanult gyerekkorában nyelvet, nyelveket, az lekésett róla, mert akkor sokkal egyszerűbb lett volna, mint most, felnőttként. Miért lett volna az? Gondoljunk csak arra, hogy a két legfontosabb megszerzett tudást, a beszédet és a járást is mennyi idő alatt sajátítják el a gyermekek, és még azután is meddig tart, mire olyan szinten begyakorolják, hogy magabiztosan tudják használni. Rájuk sem „ragad” semmilyen tudás, ők is ugyanúgy kitartóan megdolgoznak mindenért.

 

„A nyelviskolában azt tapasztaljuk, hogy a nyelvtanulást soha nem késő elkezdeni. Bármilyen életszakaszban hasonló esélyekkel indul mindenki, ha rendelkezik a kellő motivációval és kitartással” – hangsúlyozta a szakember.

 

 

„Nekem nem megy a nyelvtanulás, nincs nyelvérzékem…”

Ugyan már! Ez az egyik legátlátszóbb kifogás, amivel felmenthetjük magunkat a nyelvtanulás alól. Nincs olyan, hogy nyelvi tehetség vagy nyelvérzék! Olyan van, hogy a mi tudásunknak nem megfelelő szintű képzések megtépázták az önbizalmunkat, emiatt azt érezzük, nekünk ez nem megy. Főként akkor, ha meg kell szólalni. Frusztrációnkat csak erősíti, hogy a magyar oktatás, legyen az akár általános, akár nyelvi, erősen vizsgaközpontú, belénk van programozva, hogy azért tanulunk, mert utána számot kell adnunk a tudásunkról. Tehát kötelező! Ha nincs nyelvvizsgánk, még a diplománkat sem vehetjük kézbe.

 

„A kényszerítés sosem volt és sosem lesz motiváló. Amit muszáj megtenni, az elől többnyire menekülünk. Ezért fontos, hogy tisztázzuk és száműzzük a gondolkodásunkból a tévhiteket. Nyelvet tanulni élmény, hobbi, kaland, de munka is egyben, amibe, ha befektetjük a szükséges időt és energiát, nyilvánvaló eredményeket érhetünk el, ami nemcsak szakmai utunkat, de önbizalmunk erősítésével az egyéniségünket is formálja” – mutatott rá Dunay Péter.

 

Nyelvi edzésprogram 17 szinten

Annak érdekében, hogy a nyelvtanulás sok-sok sikerélmény és a létező legkevesebb rossz érzés kíséretében történjen, a Speak! Nyelviskola oktatási programjában 17 tudásszintet alkalmaznak. Minden jelentkezőnek felkészült és elhivatott oktatók segítenek megtalálni a számára leginkább megfelelőt, és a tanfolyam teljes ideje alatt kézen fogva kísérik őket az úton. A támogatás az oktatási rendszeren kívül a családban és a munkahelyen is fontos. Ha ezen irányokból is megértést, biztatást kap a nyelvtanuló, sokkal hatékonyabban és hosszabb távon marad meg a képzésben, míg ha ellenkezést, rosszallást tapasztal, saját meggyőződése ellenére is hajlamos megszakítani a tanulmányait.

 

„Nálunk nem tankönyvlapozgatással, munkafüzet-töltögetéssel telik a tanóra. Mi nyelvi edzést tartunk a tanítványainknak, addig gyakoroljuk a tananyagot, amíg az teljes mértékben a sajátjukká nem válik. Iskolánkban rendszeresen tartunk bemutató órákat, amelyek során a résztvevők felmérhetik, mennyire tudnak azonosulni oktatási elképzeléseinkkel és a szellemiségünkkel. A jelenlévőktől rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, és nagy arányban csatlakoznak hozzánk a próbaórák után. Számunkra az a legfontosabb, hogy tevékenységünkkel maradandó értéket alkossunk” – zárta gondolatait a Speak! Nyelviskola szakmai vezetője.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az okosórák mellett jönnek az okoscipők és okoszoknik

A technológiai fejlődés és a testre szabhatóság alakítják a jövő fitnesztrendjeit: az edzések az elkövetkező években egyre inkább adatvezérelt, személyre szabott élménnyé válnak. A virtuális és kiterjesztett valóság alapú edzések, a játékos elemekkel gazdagított edzésprogramok, és az egyre népszerűbb viselhető okoseszközök – például okosórák és okoskarkötők – segíthetnek abban, hogy a testmozgás hatékonyabb és élvezetesebb legyen.

2024. október 3. 20:23

Megérkezett Magyarországra az Omoda 5

Az első helyen végzett az OMODA és JAECOO márkák gyártója, a Chery Automobile a kínai piacon az új autók minőségével kapcsolatos fogyasztói elégedettséget vizsgáló jelentés szerint a kínai brandek között. A közel 20 fejlett intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt OMODA 5 az elkövetkező hetekben Magyarországon is kapható lesz. 

2024. október 3. 17:59

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 3. 16:27

Egyre magasabb szintekre tör az IT

Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70 százalékot is. Különösen igaz ez a bankokra, ahol az innovatív informatikai megoldások már a pénzügyi tranzakciók részét képezik.  

2024. október 3. 14:56

Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők

Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.

2024. október 3. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37