Nők, akik megváltoztatták az informatikát
Azt gondolhatnánk, hogy az informatika nagy alakjai között csak nagy tudású, tekintélyes férfiak vannak, mintha az informatika nem nőknek való tudomány lenne. Pedig biológiailag semmivel sem alkalmasabbak a férfiak erre a szakmára, mint a nők, és ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akad néhány méltánytalanul elfelejtett nő is a számítástechnika úttörői között.
Ada Lovelace
Charles Babbage Torinóban tartott előadást, melyen ott ült Luigi Federico Menabrea is, aki lelkesen jegyzetelte a matematikus szavait. Ezeket a híres angol költő, Lord Byron lánya, Ada Lovelace fordította angolra egy barátja unszolására, majd Babbage javaslatára a fordítást saját gondolatival is ellátta. A jegyzeteivel végül világhírű lett, hiszen lényegében leírta a programozás alapjait. Négy koncepciót is kidolgozott.
Az első elgondolása, hogy egy általános célú gépet kellene építeni, ami lyukkártyák segítségével programozható. A második elképzelése szerint ezeket a gépeket nem csak matematikai műveletekre lehetne használni, hanem bármire. Például zeneművek komponálására. Harmadik koncepciója maga a programozás elméleti és gyakorlati megvalósítása volt. Ehhez például egy kódolási utasítássort is készített. És végül oda is eljutott, hogy feltette a kérdést, vajon képes-e a gép gondolkodni. Ő úgy vélte, hogy nem, mert bár a gép felismeri az összefüggéseket, de soha nem lesz képes semmilyen igazságot előre látni.
Az „ENIAC-lányok”
Valójában hat nőről van szó. Betty Snyder, Frances Bilas, Jean Jennings, Kay McNulty, Marlyn Wescoff és Ruth Lichterman. Ők 1946-ban az amerikai hadsereg által kifejlesztett, a világ első, teljesen elektronikus számítógépének programozói voltak. Akkoriban adatbevivőknek hívták őket. A 20. század közepén azért kaphatták meg ezt a munkát, mert nagyjából azt gondolták, hogy teljesen egyszerű, képzettséget nem igénylő feladat egy ilyen gép működtetése. Lényegében csak követni kell a leírást, és kész. Ha nem így lett volna, akkor valószínűleg ezt a munkát is férfiak végezték volna. Csakhogy, az ENIAC működtetéséhez folyamatosan bonyolult matematikai műveleteket kellett megoldani. A hölgyek főnöke is nő volt, Adele Goldstine, aki az ENIAC programozási kézikönyvét is írta. Jean Jenningssel közösen pedig megalkották az első szoftvereket is.
Grace Hopper
Ő volt az első nő, aki doktori fokozatot szerzett számítógép tudományokból, az amerikai haditengerészettől pedig ellentengernagyi rangban szerelt le. Grace Hopper viszont inkább az informatikában élte ki a tehetségét. Ő írta az első olyan fordító programot, ami képes volt a számítógép számára lefordítani a valamilyen programozási nyelvben írt programot. De a számítógépektől független programnyelv ötlete is tőle származik, nem véletlen, hogy részt is vett az egyik első ilyen, a COBOL kidolgozásában.
„Meg Whitman vezetésével lett az eBay egy 30 fős vállalkozásból egy 15 ezer fős nagyvállalat. Jelenleg ő a HP vezérigazgatója. De ott van Ursula Burns, aki a Xerox elnök-vezérigazgatója. És túl azon, hogy nő, ő volt az első afroamerikai, aki Forbes 500-as céget vezet. Mindezt úgy, hogy a szülei még panamai bevándorlók voltak. Ezek azok a nők, akik nélkül ma az infokommunikációs világ sokkal sivárabb hely lenne. Akik nélkül a jelen férfiai sem ücsöröghetnének az IT-szektor tetején és akik bizonyítják, hogy az informatika nőknek is való tudomány” – mondta Földesi László, a Systemfarmer elnök-vezérigazgatója.
Képek: systemfarmer.hu
Kapcsolódó cikkek
- A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról is elhoztak két érmet a magyar diákok
- A felhőalapú rendszerek is lehetnek energiatakarékosak
- Magyar bootcamp tanítja programozni a régiót
- Mi kell ahhoz, hogy itthon maradjanak az IT-szakemberek?
- A jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen
- A magyar csapat minden versenyzője érmet hozott a Diákolimpiáról
- 7 hiba, amit a legtöbb vállalat elkövet új IT megoldás és szállító kiválasztásakor
- A helyes felhasználói magatartás rengeteg pénzt spórolhat nekünk
- Biztonságos böngészés a nyaralás alatt is
- Nem vágynak vissza az irodába az IT-s munkavállalók
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.