3D nyomtatás és 3D szkennelés konferencia Szegeden és Veszprémben
A résztvevők technológiai előadásokra, ipari alkalmazási példákra, számos nyomtatott tárgyra, élő 3D nyomtató, 3D szkenner és munkafolyamat bemutatókra számíthatnak.
A budapesti FreeDee Kft. először 2022-ben hirdette meg a 3D technológiák ipari alkalmazásait középpontba helyező országjáró roadshow-ját, amely során több partnerük, a Dana Hungary, a Continental Automotive, a SólyomSoft és a RAKE 3D Kft. is beszámolt a tapasztalataikról. A fennállásának jubileumát ünneplő cég akkor a főváros mellett Győrbe, Debrecenbe és Kecskemétre látogatott el. Idén tavasszal újabb két városban, Szegeden és Veszprémben nyílik lehetősége az érdeklődő szakembereknek részt venni a konferencia programon.
Helyszínek:
• Szeged – március 10. – Szegedi Tudományegyetem, Mérnöki Kar
• Veszprém – március 31. – Pannon Egyetem, Mérnöki Kar
Érdeklik a 3D nyomtatókra és 3D szkennerekre sikeresen támaszkodó vállalkozások gyakorlati alkalmazási példái?
A FreeDee csapata 11 év tapasztalatára építve mutatja be azokat a területeket, ahol a legnagyobb megtakarítást és hozzáadott értéket lehet a 3D technológiák bevezetésével elérni. A helyszínen több 3D szkennert és 3D nyomtatót is kiállítanak, köztük az egyik piacvezető gyártó legújabb gépét, az UltiMaker S7-et. Emellett mindkét helyszínen bemutatkozik egy regionális partnerük, hogy első kézből számoljon be a tapasztalatairól. Szegeden a G-Sport Kft. 3D szkennelési gyakorlatába, míg Veszprémben az Unilever Algida jégkrémgyár 3D nyomtatás alkalmazásaiba kaphatnak betekintést a résztvevők. A cégek mellett a helyszínként is szolgáló egyetemi karok additív gyártástechnológiai projektjei, fejlesztési irányai is bemutatásra kerülnek. Március 10-én Szegeden a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki karával, míg március 31-én Veszprémben a Pannon Egyetem Mérnöki karával együttműködésben valósulnak meg az események.
A programot azoknak a regionális gyakorló szakembereknek és cégvezetőknek ajánljuk, akik 3D nyomtató vagy szkenner beszerzését mérlegelik, esetleg kapacitást bővítenének. A döntés előtt szeretnének átfogó képet kapni az elérhető technológiák eltérő előnyeiről és további felhasználási lehetőségek feltárásával biztosítani a tervezett befektetés gyors megtérülését. A szakmai napokon való részvétel díjmentes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött a FreeDee 3D Tech Roadshow weboldalán.
Kapcsolódó cikkek
- A Markforged bemutatta új, szimulációs szoftvermegoldását
- Így profitálhat a két legnagyobb asztali FFF 3D nyomtatógyártó összeolvadásából
- Roadshow-val ünnepel a FreeDee
- A drónhasználat és a 3D nyomtatás az év áttörése az építészszakmában
- Azon dolgozik egy magyar, hogy mudi, puli és border collie LEGO figura is készüljön
- Az ABB Robotics bemutatta a visszanyert tengeri műanyagot felhasználó kiskereskedelem jövőjét
- 3D nyomtatással lép a cipőgyártás a digitális jövőbe
- 3D nyomtatás alkalmazása a prototípus és a nagyszéria közötti feladatoknál is
- 3D nyomtatással készülnek a személyre szabott szemüvegkeretek
- A Formlabs palettája két új termékkel bővül
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.