XX. Simonyi Konferencia
Immáron huszadik éve kerül megrendezésre a Simonyi Konferencia. Magyarország legnagyobb, kizárólag hallgatók által rendezett informatikai rendezvényén a szakma legújabb fejleményeiről hallhatunk olyan neves cégek által, mint például a Bosch, a Nokia, a KUKA és még sokan mások.
A XX. Simonyi Konferencia március 21-én 12:00-től kerül megrendezésre a BME I épületében, amire ingyenesen várják a jövő technológiái iránt érdeklődőket.
A nagyszabású rendezvényt a cégekkel való kapcsolattartástól kezdve, a többkamerás közvetítésen és hangosításon át a helyszíni munkálatokig egyetemi hallgatók bonyolítják le a tanulmányaik mellett, a szabadidejükben.
A jubileumi alkalommal megrendezett konferencián az ipar úttörő technológiáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők: többek között a Budapesti Innovációs Kampuszban zajló fejlesztéseinek kulisszái mögé vezet be minket a tech óriás Bosch. Borda Péter előadásában nyerhetünk betekintést a MEMS-érzékelők működési mechanizmusaiba.
A Nokiától Novák Szabolcs mutatja be nekünk az egészségügy jövőjét a 6G-vel, ezenfelül Pepó Tamás mutatja be angol előadás keretében a KUKA által fejlesztett robotikai ökoszisztémákat.
A konferencián előad Dr. Dudás Levente, a BME HVT tanszék adjunktusa, aki a Műegyetemen fejlesztett zsebműholdakról fog beszélni. Mellette Egyetemünk másik munkatársa, Dr. Békési Angéla beszél a bioinformatikában rejlő lehetőségekről, az élet molekuláival kapcsolatos adatok természetéről.
Hagyományosan a Szakkollégium jelenlegi tagjai is kipróbálhatják magukat a közönség előtt: idén Bogár György Richárd tart előadást a Deep Learning Alapú Lokalizáció és Térképgenerálásról, amely segít minél nagyobb pontossággal megadni egy eszköz térbeli helyzetét valós időben.
A Simonyi Konferencia szakmaiság és kíváncsiság: a szakkollégium tagsága olyan gyakran hiányolt lehetőséget is elhoz a villamosmérnöki és informatikai szakma iránt érdeklődők számára, mint az interaktivitás. A két teremben zajló előadások után a hallgatóságnak lehetősége nyílik kérdéseket feltenni az előadóknak a legfrissebb technológiákkal kapcsolatban. Emellett a rendezvény egyik sajátossága az előadások szüneteiben zajló expó, amellyel a Konferencia hidat teremt a munkaerőpiacra újonnan belépők és a cégek között.
A térbeli korlátok természetesen nem állnak a tudás útjába: a Konferencia két termének előadásait Full HD-minőségű, több kamerás közvetítés segítségével követhetik az érdeklődők.
A tudásvágyat is díjazzuk: a Konferencia regisztrált résztvevői között értékes nyereményt, egy vezeték nélküli Samsung Galaxy Buds2 Pro-t sorsolunk ki.
A 2003 óta szinte minden évben megrendezett Konferencia iránt évről évre nagyobb az érdeklődés, a regisztrálók száma akár az 1000 főt is meghaladja. A rendezvénylátogatás ingyenes, viszont a részvételi szándék előzetes regisztrációhoz kötött.
Magyarország legnagyobb, kizárólag hallgatók által szervezett szakmai rendezvényére a konferencia.simonyi.bme.hu oldalon van lehetőség jelentkezni, ahol minden további információ megtalálható a rendezvényről. Emellett érdemes követni Facebook és Instagram oldalunkat is, ahol naprakész információkat és érdekességeket osztunk meg az eseményről.
Kapcsolódó cikkek
- A szolgáltatásmenedzsment jövője: tanuljunk az IT-tól!
- Központi IT rendszerek cseréje: változáskezelés nélkül nem megy
- Gamerből informatikus?
- Az IT-szektor helyzete az álláshirdetéseken keresztül
- IT egyetemi diploma – a biztos jövő
- Megtorpanó IT iparág: vége a korlátlan növekedésnek?
- Magyarország első szuperszonikus kutatórakétáját bocsátották fel magyar diákok
- Elit informatikus alapképzést indít a Széchenyi István Egyetem
- Budapestre figyelt a nemzetközi IT világ
- Az Apple, a Google, a Meta és a Shopify nagyágyúi hozzák Budapestre a legfrissebb tech trendeket
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.