Egy jó portréfotóval könnyebb érvényesülni az üzleti világban

forrás: Prím Online, 2023. április 14. 12:45

Az emberek többsége megközelítőleg olyan érzésekkel indul el egy fotózásra – ha elindul egyáltalán –, mintha legalábbis fogorvoshoz menne. Sokakban él ugyanis az az előzetes elképzelés, hogy róluk kedvező kép úgysem készülhet, ezért már előre attól a pillanattól tartanak, amikor majd a végeredménnyel szembesülniük kell. Pedig a portréfotózás lényegesen többről szól a fordulj jobbra-balra instrukcióknál, nem is sejtjük, mennyi élet és érzelem fér egyetlen arcképbe, ha valóban hozzáértő kezekbe kerülünk. Tóth Balázs portré- és headshot fotós, akit a világ 120 legjobb headshot fotósa közé választottak, elárulja, miként születik meg egy jó portré, és az hogyan tud hozzájárulni egy üzletember szakmai sikereihez.

„Olvastam egy a Princeton Egyetemen végzett kutatásról, ami során 200 vezető tekintetét figyelték, miközben LinkedIn profilokat szemrevételeznek. Azt tapasztalták, hogy kivétel nélkül mindenki a fotó megvizsgálásával kezdte a tájékozódást, és csak azt követően tért át a szöveges tartalomra. A kutatás rámutatott, hogy egy portréfotó alapján 0,2 másodperc (!) alatt már el is helyezik az illetőt a fejükben lévő skatulyák valamelyikében, anélkül, hogy bármi mást is tudnának róla. Ősi ösztönünk, hogy meg akarjuk nézni azt a személyt, akivel bármilyen közös dolgunk akad. Szeretnénk ugyanis látni rajta, hogy milyen ember lehet az illető, bízhatunk-e benne, vagy esetleg jobb, ha tartunk tőle” – kezdte Tóth Balázs.

 

Az üzleti világ legnépszerűbb közösségi platformja a LinkedIn, ahol a cégek vezetői, középvezetői, marketingesei, HR-esei és más területek képviselői osztják meg szakmai híreiket, tapasztalataikat, keresik új kollégáikat. Az online térben is számít, milyen képet mutatunk magunkról, de különösen az üzleti fórumokon érdemes odafigyelni a megjelenésünkre.

 

Balázs szerint sokan felháborodnak azon a tényen, hogy a fotójuk alapján ítélik meg őket, pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy egyenesen ajtók nyílhatnak meg előttük egy derűt, határozottságot és értelmet sugárzó fénykép által. Nem beszélve arról, hogy fogalmuk sincs, hány lehetőségtől eshettek el az oda nem illő vagy nem megfelelő üzenetű képeik miatt.

 

 

Jónak is kell látszani

 

„Régebben a siker érdekében a cégvezetők a fizikai megjelenésükkel igyekeztek bizalmat sugározni az új ügyfelek vagy partnerek felé az első találkozáskor: egyedi szabású öltöny, panorámás iroda, márkás autó stb. Ma már viszont sokszor ez az első találkozás az online térben zajlik, amikor a személyes megbeszélés előtt rákeresnek az illető nevére az interneten. A Google-ben, céges weblapokon, és a közösségi oldalakon található fényképek alapján vonnak le következtetéseket róla” – emelte ki a portré- és headshot fotós, aki az elmúlt 8 évben több mint 4200 üzletembernek mutatta meg, hogy egy jó fotó megszületéséhez nem kell topmodellnek lenni.

 

„2014-ben döntöttem el, hogy a fotózáson belül a portréfotózásra, pontosabban a headshot (szűk kivágású, arcközeli kép) fotózásra fókuszált vállalkozást építek. Sok energiát szenteltem annak, hogy kitanuljam, hogyan tudok egy kamerához nem szokott illetőt megtanítani magabiztosan mozogni a lencsém előtt. A közgazdász múltamból kiindulva azt tartottam küldetésemnek, hogy a felhívjam a hazai üzleti világ szereplőinek a figyelmét a minőségi business portréfotó szükségességére, de bevallom, az első időszakban falakba ütköztem. A változást a LinkedIn elterjedése hozta meg a menedzserek gondolkodásmódjában, hiszen nagyon sokan szembesültek azzal, hogy aki ott nem képviselteti magát megfelelő módon, az hátrányt szenved. Szerencsére ma már egyre több cégvezető van tisztában vele, hogy nem elég a munkatársak megszerzésére, megtartására forrást biztosítani, a róluk készült igényes portréfotó is éppen annyira fontos, hiszen kifelé ők a cég arcai” – folytatta a szakember.

 

Nagy büszkeség számára, hogy 2015 decemberében Peter Hurley, a világ legismertebb headshot fotósa, társfotósának választotta őt, így egyedüli magyarként bekerült a világ 120 legjobb headshot fotósa közé.

 

A jó portrénak lelke van

 

Balázs szemlélete szerint egy jó portréhoz elengedhetetlen a részletekre való figyelem: milyen ruhát visel a fotóalany, hogyan van a haja elrendezve, mi van a háttérben. Azonban egy megnyerő üzleti fotó legfontosabb alkotóeleme az őszinteséget és magabiztosságot sugárzó tekintet.

 

Sokakban él az az elképzelés, hogy nem áll nekik jól, ha mosolyognak, és úgy vélik, egy hivatalos fotóval szemben a komolyság az elsőszámú elvárás.

 

„Ha körülnézünk a LinkedInen, a fent lévő profilképek többsége megkeseredett, unott emberek benyomását kelti, hiányzik az élet a fotókból. Mindenkinek más arckifejezés áll jól, azt kell közösen megtalálnunk a fotózás során. Már egy halvány kis mosoly, egy huncut tekintet csodákat képes tenni. Az ilyen fotók szimpátiát ébresztenek azokban, akik számára a hitelesség, a komolyság a legfontosabb, és azokban is, akik laza, vidám kollégákra, üzleti partnerekre vágynak” – jegyezte meg Tóth Balázs.

 

Azt vallja, hogy a portréfotós felelőssége, hogy előcsalogassa alanyából az arcára kiülő érzelmeket. Addig terelje őt, behelyezve különböző szituációkba, ameddig el nem felejti egy pillanatra, hogy egy kamerába néz. Ha ezt a pillanatot meg tudja örökíteni, az lesz az igazi, attól lesznek élettel teliek a képek.

 

A megnyerő első benyomás aranyat ér

 

„Találkoztam olyan marketing ügynökség vezetőjével, aki bevallása szerint azért esett el egy 6 millió forintos üzlettől, mert a leendő partnere a tárgyalás előtt megnézte a LinkedIn profilképét, ami alapján nem tartotta elég komoly szakembernek. A történtek után felismerte, hogy a tengerparti, napszemüveges fotója nem arra a fórumra való, ezért készíttetett velem egy új portfóliót. Az új profilképével háromszor annyian jelölik vissza, mint korábban, és azóta a sokszorosát kereste meg ennek az elmaradt bevételnek” – emlékezett vissza Tóth Balázs.

 

Zárásképpen azt is elárulta, hogy mi motiválja nap mint nap, hogy fényképezőt vegyen a kezébe.

 

„A fotózásaimon egy-egy sorozat elkészülése után azonnal lehetőség van a képek megtekintésére egy nagy képernyőn, amelyen a fotóalannyal közösen kielemezzük a látottakat. Nagyon sokan döbbennek meg azon, hogy olyan őszinte és előnyös arcukat látják viszont a fotóimon, amivel korábban még nem találkoztak. Hihetetlen mértékű önbizalmat tud ez adni számukra, és én ezekért a pillanatokért nem tudom megunni azt, amit csinálok!”

Kulcsszavak: fényképezés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14