A Széchenyi-egyetem rendezte meg a legrangosabb hazai irányítástechnikai programozó versenyt
A XXVIII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny a hazai műszaki felsőoktatás tehetségeinek seregszemléje, amelyet 2010 után idén újra a győri Széchenyi István Egyetem rendezett meg. A nagyszabású rendezvény nemcsak egy verseny, de szakmai fórum is, ahol az ipari automatizálásban érdekelt vállalatok, az egyetemi oktatók, kutatók, valamint a hallgatók találkozhatnak egymással.
A Széchenyi István Egyetem technológiai egyetemként nagy hangsúlyt fektet az innovatív megoldásokra nemcsak kutatás-fejlesztései, de a képzések terén is. Hallgatóinak a munkaerőpiacon értékes, gyakorlatias tudást kínál, amelyet olyan országos jelentőségű szakmai események szervezésével is támogat, mint a XXVIII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny. A Felsőoktatási Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület égisze alatt létrejött megmérettetésen kiemelkedő motivációjú fiatalok kapnak lehetőséget tudásuk összemérésére.
Dr. Horváth Zoltán professzor, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánja, a verseny fővédnöke is köszöntöttea résztvevőket.
A verseny célja az irányítástechnika, ezen belül a PLC-programozás oktatási színvonalának emelése, az oktatók, hallgatók és az ipari, kereskedelmi szakemberek kapcsolatának erősítése. A programon a műszaki felsőoktatási intézmények alap- és mesterképzésében részt vevő, nappali tagozatos hallgatói vehetnek részt. A verseny rendezése az egyetemek között körforgásban történik, 2010 után 2023 áprilisában ismét a Széchenyi István Egyetem látta vendégül hét hazai és két határon túli egyetem 13 karának 23 csapatát, 67 hallgatóját, számos oktatóját, mellettük 17 ipari automatizálásban érdekelt vállalat képviselőjét.
Dr. Ballagi Áron, a Széchenyi István Egyetem Automatizálási és Mechatronika Tanszékének tanszékvezetője, a verseny szervezőbizottságának elnöke
„A magyarországi műszaki felsőoktatás fontos eseménye ez, amelyen a tehetséges hallgatók megmutathatták magukat, másrészt eszmét tudtunk cserélni a többi egyetem képviselőivel az aktuális szakmai kérdésekről, közös feladatainkról, a tehetséggondozásról. A rendezvény kitűnő alkalmat nyújtott arra is, hogy az automatizálásban tevékenykedő vállalkozásokkal is találkozzunk, megvitassuk az ipari kérdéseket, illetve, hogy új kapcsolatokat építsünk, új közös projektek lehetőségeit vázoljuk fel” – fogalmazott dr. Ballagi Áron, a verseny szervezőbizottságának elnöke, a Széchenyi István Egyetem Automatizálási és Mechatronika Tanszékének tanszékvezetője. Hozzátette, a hallgatók is kapcsolatokat építhettek, akár későbbi munkahelyüket is megtalálhatták.
A programozó versenyen hazai és határon túli egyetemek 67 hallgatója mérte össze tudását.
A háromnapos verseny során három forduló várt a csapatokra. Az elméleti feladatsort egy óra alatt kellett megoldani, míg a két gyakorlati fordulóra öt-öt óra állt rendelkezésre. Ezek esetében egy a helyszínen megismert technológián kellett egy irányítástechnikai feladatot végrehajtani, illetve a megoldásokat a szakmai zsűrinek prezentálni. „Innovatív megoldásokat, ennek köszönhetően roppant szoros versenyt láthattunk, amelynek végén az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara, illetve a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai, valamint Mérnöki Karának csapatai szerezték meg az első három helyezést. Sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, pozitív visszajelzéseket kaptunk a résztevő intézményektől és a támogató cégektől, sok tehetséges fiatalt láthattunk, valamint több új együttműködés körvonalazódott a program során” – zárta a szervezőbizottság elnöke.
A hallgatók programozásának megfelelően mozogtak a robotkarok.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét rekordot döntött a kiállítók száma a Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén
- SZEnergy: újra a világ legjobbjai között a Széchenyi-egyetem hallgatói versenycsapata
- Innovatív technológia: sebészeti robotot mutattak be Győrben
- A mesterséges intelligencia felhasználását kutatják a Széchenyi-egyetem doktoranduszai
- Kaprinay Zoltán a cégépítésről tartott telt házas előadást a Széchenyi-egyetem Spinoff Klubjában
- Széchenyi-egyetem: még több szakmai kihívással tér vissza az Audi Development Camp
- A Széchenyi-egyetem képzési kínálatával és innovációival ismerkedtek a hazai középiskolák vezetői
- Rekordszámú fiatal jelentkezett a Széchenyi István Egyetem képzéseire
- Nem lassít az Arrabona Racing Team: tizedik autójával az élre törne a Széchenyi-egyetem csapata
- Mesterséges intelligencia és önvezetés
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.