Vállalkozásfejlesztő irodát nyit a ZalaZONE-on a VOSZ

forrás: Prím Online, 2023. május 7. 12:00

A Széchenyi István Egyetem a napokban írta alá stratégiai együttműködési megállapodását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) annak érdekében, hogy közösen segítsék a vállalkozások innovációs tevékenységének fejlesztését. Az együttműködés újabb állomásaként bejelentették, hogy az érdekképviseleti szervezet a zalaegerszegi ZalaZONE Parkban nyitja meg Zala vármegyei irodáját.

A fennállásának 35 évét idén ünneplő VOSZ április végén a Széchenyi István Egyetem győri kampuszán rendezte a VOSZFESZT elnevezésű programsorozatának első rendezvényét. Az eseményen a szervezet és az egyetem együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében a VOSZ az intézmény őszre elkészülő győri Tudományos és Innovációs Parkjában nyitja meg Győr-Moson-Sopron vármegyei irodáját. A partnerség újabb állomásaként a felek bejelentették, hogy a szervezet Zala vármegyei irodája az egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő zalaegerszegi ZalaZONE Parkban talál otthonra.

 

A ZalaZONE irodaépületében kap helyet a VOSZ Zala vármegyei irodája. (Fotó: Májer Csaba József) 

 

Az iroda a kis- és középvállalkozások vállalkozásfejlesztésével, hitelprogramokkal kapcsolatos, valamint a vállalkozások és az egyetem együttműködését segítő szolgáltatásokat nyújt majd. Elérhetők lesznek a Széchenyi Kártyaprogramhoz kapcsolódó, valamint innovációs menedzsment és iparjogvédelmi tanácsadások, kutatás-fejlesztési, innovációs és egyéb vállalkozásokat érintő szolgáltatások.

 

Eppel János, a VOSZ elnöke a szövetség és a Széchenyi István Egyetem partnerségének jelentőségét hangsúlyozta. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A hivatalos bejelentésen prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke visszatekintett azokra az intézkedésekre – köztük a Széchenyi hitelprogramra –, amelyekkel a kormányzat a kis- és középvállalkozások fejlesztését segítette. „A Széchenyi István Egyetem és a VOSZ között létrejött stratégiai megállapodás részeként Győrben és Zalaegerszegen is kiemelkedő innovációs környezetben nyílhatnak meg a szervezet irodái” – hangsúlyozta. Hozzátette, az iroda szolgáltatásait igénybe vevő vállalkozók – például a hitelprogram ügyintézése okán – olyan közegbe érkezhetnek, ahol az egyetem által hozzáadott tudást is hasznosítani tudják.

 

Vigh László országgyűlési képviselő a ZalaZONE-t a térség motorjának nevezte. (Fotó: Májer Csaba József)

 

Eppel János, a VOSZ elnöke kiemelte, a Széchenyi Kártya húszéves történetében közel 6500 milliárd forint hitel mintegy 450 ezer vállalkozás működését, fejlődését segítette. A most kialakított partnerség egy másik fontos támogatást, a tudásmegosztást kínálja a vállalkozásoknak. „A környezet, ahol irodánk helyet kap, önmagáért beszél, mert itt a jövő testesül meg, aminek szeretnénk magunk is aktív részesei lenni. Az egyetemmel kötött megállapodásunk a tudást és a gazdaságot, az elméletet és a gyakorlatot kapcsolja össze, a tudás demokratizálását jelenti, amely a vállalkozások erősödésének fontos eleme lehet” – húzta alá az elnök.

 

Az ünnepélyes kulcsátadás pillanatai. (Fotó: Májer Csaba József)

 

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a Zalaegerszegen történt beruházások az ország versenyképességéhez járulnak hozzá. A ZalaZONE Parkkal kapcsolatban úgy fogalmazott, jelentős fejlesztések valósulnak meg a területen, amelyek révén az motorja lehet nemcsak a városnak, de az egész régiónak is. 

 

Ehhez a gondolathoz kapcsolódott Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, aki kiemelte, hosszú ideje szoros együttműködésben dolgoznak a VOSZ-szal a helyi vállalkozások megerősítése érdekében. Mint mondta, a közös cél, hogy Zalaegerszeg a gazdaság terén is élenjáró legyen.

 

A köszöntőket követően Eppel János, valamint Balogh Ádám, a VOSZ Zala vármegyei elnöke vette át jelképesen prof. dr. Palkovics Lászlótól annak az irodának a kulcsait, amelyben a jövőben a szervezet új vállalkozásfejlesztési irodája fog működni. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Karácsony a virtuális térben

A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.

2024. december 17. 20:24

A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be

A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.

2024. december 17. 18:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14