Emlékfaültetés, minikonferencia és meetup Neumann János tiszteletére
Újabb érdekes programokkal folytatódik a #neumann120 emlékév: május 23-án a TIT budapesti tanácstermében egy meetupon mutatják be a Természet Világa című lap Neumann-évfordulós különszámát. Május 26-án pedig a balatonfüredi Tagore sétányon emlékfát ültetnek Neumann János tiszteletére, ezt követően a Zsidó Kiválóságok Házában zajló minikonferencia keretében tekintik át szakértők a magyar géniusz életművének napjaink infokommunikációs trendjeire gyakorolt hatásait.
Rendhagyó meetupon mutatkozik be a Neumann-különszám
2023. május 23-án, 16 órától a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal (TIT) közös meetupot tart a Neumann Társaság. A TIT budapesti tanácstermében (térkép) zajló eseményen mutatja be a Természet Világa havilap legújabb számát Gózon Ákos főszerkesztő – ez a lapszám ugyanis teljes egészében Neumann János életével és pályájával foglalkozik.
A meetupon két ritkábban emlegetett, de napjainkra nagy hatást gyakorló, neumanni ihletésű gondolat kerül a fókuszba. Neumann A számítógép és az agy című műve nyomán a mesterséges intelligencia és az agy, tehát az idegtudomány és az informatika kapcsolata kerül bemutatásra, amelyről Hangya Balázs, orvos, matematikus tart előadást. Kömlődi Ferenc jövőkutató, író pedig a sejtautomata történetét követi nyomon előadásában a kezdetektől a kvantumszámítógépig. Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezetője pedig a #neumann120 emlékév kapcsán tart prezentációt.
Emlékfát kap Neumann János a Tagore sétányon
2023. május 26-án 14 órától a balatonfüredi Tagore sétányon elterülő emlékfaparkban Neumann János tiszteletére ültet fát a Neumann Társaság. A sajtónyilvános eseményen beszédet mond dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke és dr. Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítványának kuratóriumi elnöke.
A Neumann születésének 120. évfordulójáról való megemlékezés 15.30-tól a füredi Zsidó Kiválóságok Házában folytatott minikonferenciával folytatódik, ahol Dömölki Bálint, az NJSZT tiszteletbeli elnöke, a Neumann Társaság Informatika Történeti Fórumának alapítója, illetve Hargittai István, akadémikus (BME), az Idézhető Neumann János című könyv társszerzője más-más megközelítésből tart előadást Neumann János életútjáról. Gulyás László, az ELTE docense, a Neumann Társaság alelnöke a magyar géniusz és a mesterséges intelligencia viszonyáról tart előadást.
A rendezvény egyben a #neumann120 digitális tablókiállítás megnyitója is, melyen először lesz látható a Neumann János életét és pályáját bemutató, friss, jubileumi tablósor képernyőkre optimalizált, digitális változata, mely a SZTAKI munkatársainak együttműködésével készült el.
A #neumann120 emlékév kapcsán a Neumann Társaság egy dedikált honlapot indított, amely a www.neumann120.hu címen érhető el. Ezen az oldalon minden fontos információ megtalálható a 2023-as emlékév kapcsán zajló eseményekről a Kaleidoszkóp menüpont alatt pedig Neumann János életéből fennmaradt vizuális emlékeket lehet böngészni.
Kapcsolódó cikkek
- Komoly pénzeket adnak a régi számítógépekért
- Ezek a diákok képviselik Magyarországot az idei informatikai diákolimpiákon
- A Neumann Társaság áprilisi programjai
- Magyar robotkaticák rajzanak tovább a nemzetközi versenyre
- Öt alkalommal lehet megnézni a Neumann-család relikviáit
- Talpraesett diákprogramozók és profi képzőművészek tisztelegtek Neumann János előtt Szekszárdon
- Neumann János hiánypótló életrajzi kötetét adja ki a Neumann Társaság
- Computer art és ősszámítógépek a terítéken a Neumann Társaság újranyitó informatikai múzeumában
- Aki Neumann János nyomában bejárta a világot
- A 120 éves Marslakó – Neumann 2023 programév
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.