Hét éremmel és három különdíjjal tértek haza a magyar diákcsapatok a RoboCup Junior Európa-bajnokságról
Hazatértek a magyar csapatok az idén Horvátországban megrendezett RoboCupJunior Európa-bajnokságról: a rangos ifjúsági robotikai versenyen Baptista Szeretetszolgálat minden Rescue csapata dobogós helyezést szerzett, a legkisebbek kategóriáján belül pedig egy szegedi diákcsapat robotszínháza bizonyult a legjobbnak.
A Magyar Robot Kupa Alapítvány és a Neumann Társaság Magyar Ifjúsági Robot Kupáján minősített csapatok az elmúlt napokban egy fontos nemzetközi versenyen, a 14 év alatti gyerekek számára meghirdetett RoboCup Junior Európa-bajnokságon bizonyították tudásukat. Magyarországról összesen tizenkét csapat vett részt az Eb különböző versenykatóriáiban, közülük heten szereztek érmet, további három csapat pedig különdíjban részesült.
A robotikai bajnokságok (Eb és Vb) hazai előválogatóit tizenhat éve Simon Béláné dr. Balogh Ágnes, a Neumann Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke koordinálja, aki az idei szereplés kapcsán a következőket mondta el: „Nagy örömünkre szolgál, hogy idén minden korábbinál több magyar csapat indulhatott a RoboCup Junior Eb-n. Tapasztalataink szerint a hazai diákok már jóval 10 éves koruk előtt érdeklődnek a robotika iránt, így örvendetesnek tartjuk, hogy idén már 5-9 évesek számára is külön ligát indítottak a horvát szervezők, amelyet épp az egyik magyar, a szegedi csapat nyert meg. A már ilyen fiatalon rutint szerző diákjaink néhány év múlva nagyobb eséllyel indulhatnak a 14 évesnél idősebb gyerekek számára meghirdetett RoboCup Junior világversenyen is.”
Dobogós az összes magyar mentőrobotos csapat
A Rescue robotok kategóriában versenyző csapatok robotjai katasztrófaszimulációs helyzetekben, kizárólag szenzorjaikra és programozásukra hagyatkozva, autonóm módon mentenek áldozatokat. 2023-ban a Baptista Szeretetszolgálat minden e kategóriában induló csapata dobogós helyezéssel zárta a versenyeket – mentoruk Abán Csaba, a Neumann Társaság robotika szakosztályának alelnöke volt.
A Rescue Line Entry U14-es kategóriában a Fazekas Kristóf, Tuka Ákos összetételű, 2022-es Európa-bajnok Sensor csapat magabiztos teljesítménnyel, a versenyt végig vezetve szerezte meg az újabb Eb I. helyezést. A Rescue Line liga I. helyezettje lett az AGORA Tudományos Élményközpont A.S.C nevű csapata Debrecenből. Csapattagok: Eigner Bendegúz, Ráthonyi Levente. Mentor: Soha Rudolf Ferenc.
A haladó Rescue Line ligában az idei évben először induló, a kategória élmezőnyét tekintve nagyon rövidnek számító, egy évnél kevesebb robotfejlesztési időszakkal rendelkező Szilágyi Jázmin és Cs. Kiss Zsófia Panna összeállítású Lightning csapat vett részt. Végig az élmezőnyben versenyezve végeztek a kategória előkelő Eb II. helyén. A Rescue Maze Entry U19-es versenyszámban a még csak 11-13 éves Bagi Péter és Szél Nikolett alkotta Lightning_E csapat tagjai szerezték meg a kategória Eb III. helyét.
Szegedi csapat robotszínháza volt a legjobb
A bajnokságon OnStage First Steps kategória is indult az 5-9 éves versenyzők számára a Robotszínház mezőnyében: ezt egy szegedi csapat nyerte meg, Özvegy Judit tanítónő diákjai, a Ritmikus byte-ok végeztek az élen. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola csapatának tagjai: Nagy Iringó Villő, Molnár-Eiserle Mirella Kira, Soós Izabella Nóra, Takács Angelika Júlia és Sándor Bence.
Az Irinyi Károly Általános Iskola Ve-Do csapata Esztárról a Soccer Entry ligában a II. helyen végzett. Csapattagok: Szilágyi-Nagy Veronika és Zsiga Dóra Eszter. Mentor tanár: Czár Krisztián A CoSpace Preliminary kategóriában a II. helyet szerezte meg a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda Dinos nevű csapata. A csapat tagjai: Papik Dalma, Kovács Gréta és Vegera Letícia. Mentor : Pacsuta Tibor.
A különdíjas csapatok
A budapesti Eötvös Gimnázium Kreatív Műhelyének Roboteam csapata OnStage First Steps ligában: Best Innovation különdíjban részesült, míg a Nyíregyházi Egyetem Robotintelligencia Diákkörének BLM-Starters csapata Soccer Entry ligában Best Hardware Solution különdíjat kapott. Ugyanezzel a különdíjjal ismerték el a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont Agóra Robotics nevű csapatának szereplését is, amely a Rescue Maze ligában indult.
Kapcsolódó cikkek
- Az ország legnagyobb ördöglakat-tárlata a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán
- Digitális felzárkóztatás robotikával
- Emlékfaültetés, minikonferencia és meetup Neumann János tiszteletére
- Komoly pénzeket adnak a régi számítógépekért
- Ezek a diákok képviselik Magyarországot az idei informatikai diákolimpiákon
- A Neumann Társaság áprilisi programjai
- Robotperifériák csatlakoztatása bármely ipari hálózathoz
- Magyar robotkaticák rajzanak tovább a nemzetközi versenyre
- Öt alkalommal lehet megnézni a Neumann-család relikviáit
- Talpraesett diákprogramozók és profi képzőművészek tisztelegtek Neumann János előtt Szekszárdon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.