A Széchenyi István Egyetem világrekorder hallgatói csapatát köszöntötték
A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve. A páratlan sikert elérő fiatal szakembereket az egyetem vezetői, valamint a fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagjai köszöntötték.
Az idei Shell Eco-marathon mindkét kategóriáját a franciaországi Nogaróban rendezték május 19. és 25. között. Az egyedüli magyar résztvevő SZEnergy Team két első hely megszerzését tűzte ki célul a rendkívül erős mezőnyben, s a várakozásokat beteljesítve a városi kisautó kategóriában és az autonóm, vagyis önvezető kategóriában is győzedelmeskedett, előbbiben ráadásul új, 291 kilométer/kilowattórás világrekorddal (a csapat az egy évvel korábbi, saját világcsúcsát döntötte meg).
A Széchenyi István Egyetem és a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány vezetői a SZEnergy Team tagjaival és a világrekorder autóval. (Fotó: Májer Csaba József)
A győri elektromos jármű annyira kis fogyasztással teljesítette a kijelölt távot, hogy átszámítva 1 kilowattóra felhasználásával – ami lényegében kétórányi vasalóhasználatnak felel meg – 291 kilométerig jutott volna. A siker értékét növeli, hogy olyan neves egyetemek végeztek a Széchenyi István Egyetem csapata mögött, mint a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem, a torinói, a milánói, a müncheni, a toulouse-i és az athéni műszaki egyetem vagy az Amszterdami Alkalmazott Tudományok Egyeteme.
A csapatot az intézmény vezetői és a fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjai köszöntötték a győri kampuszon, és oklevéllel ismerték el győzelmüket.
Az egyetem vezetése nevében prof. dr. Friedler Ferenc rektor, tudományos elnökhelyettes gratulált a SZEnergy Team tagjainak a világraszóló eredményhez. Mint mondta, már a tavalyi rekord is remek teljesítménynek számít, de az, hogy ezt nemcsak megismételték, hanem még túl is szárnyalták, az igazán figyelemreméltó siker. Értékét tovább növeli, hogy Európa meghatározó technológiai egyetemeit megelőzve, a második helyezettnél 18 százalékkal jobb eredményt elérve döntötték meg a saját világcsúcsukat.
Krecz Dávid, a SZEnergy Team csapatvezetője számolt be a siker hátteréről. (Fotó: Májer Csaba József)
A köszöntésen Krecz Dávid csapatvezető számolt be az idei Shell Eco-marathon legfontosabb állomásairól. „A verseny elején egy tüzetes átvizsgálást magában foglaló gépátvételen kellett keresztül mennie járművünknek. Az energiahatékonysági kategóriában minden csapatnak négy próbálkozása volt, és a legjobb futameredmények alapján alakult ki a végső sorrend. Az autonóm verseny során három feladatot kellett megoldanunk. Az elsőben a járműnek a versenypályán önvezető módon kellett végigmennie, a másodikban akadályokat kellett kikerülnie, míg a harmadikban önálló parkolást kellett végrehajtania” – fogalmazott. Kiemelte, a verseny előtt is az első hely volt a cél, de a különbség, amellyel győzedelmeskedtek, még őket is meglepte, hiszen a kontinens vezető technológiai egyetemeit utasították maguk mögé. Hozzáfűzte, igazi elismerést jelentett számukra, hogy a többi csapat kiemelten figyelte őket, sikeres próbálkozásaikat pedig a riválisok elismerő tapsa kísérte.
Kapcsolódó cikkek
- Hosszú távú partnerségre törekszik a Széchenyi István Egyetem és az MPH Zrt.
- Az LG teljes gőzzel fejleszti elektromosjármű-töltő megoldásaival foglalkozó üzletágát
- Csepp alakú, világrekorder versenyautót mutatnak be Miskolcon
- Önálló szabadalom lehet a Széchenyi-egyetem egyedülálló oktatási platformja
- A siker titkáról tartott előadást az Audi Hungaria Zrt. vezetője a Széchenyi-egyetemen
- A Széchenyi István Egyetem újabb 32 fiatal kutatója nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját
- Világcsúcs és két arany: tarolt a Széchenyi-egyetem csapata
- A mobilitás és a design friss trendjeit mutatta be fiataloknak a Széchenyi-egyetem
- Bemutatta új autóját a SZEnergy
- A Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével lépett partnerségre a Széchenyi-egyetem
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.