Elsők közül az élre

, 2001. március 4. 22:57
A Qwerty Computer Kft. 17 éve van jelen a hazai számítástechnikai piacon, ami ezt a szakmát véve alapul már igen tekintélyes múltnak számít. 1984-ben mindössze 4000 Ft alaptőkével indult a vállalkozás, s mint a számítástechnikai cégeknek akkoriban, az egyedi szoftverfejlesztés volt a fő tevékenysége. A nyolcvanas évek vége felé - megint csak úgy, ahogyan a számítástechnikai cégek akkoriban - a Qwerty is megkezdte a hardver- és a dobozosszoftver-forgalmazást, a PC-k mellett a perifériákét is, s az "ott vagyunk minden számítógép billentyűzetén" szlogen keretében végzett munka gyümölcse nem maradt el.
A történet innentől kezdve viszont különbözik a többi számítástechnikai kiskereskedés történetétől, mert amíg a kor- és pályatársak közül már csak egy-kettő van a piacon, a Qwerty maradt, töretlenül fejlődött, s tavaly már az ötödik üzlet megnyitását ünnepelhette. A ma már komplett rendszereket, számítógépes hálózatokat, internetes megoldásokat kínáló cég bázisa ma is ott van, ahol régen, az újabb üzletek pedig jó érzékkel Budapest legkülönbözőbb és legforgalmasabb pontjain találhatók, nem egy közülük a manapság leglátogatottabb bevásárlócentrumokban, aminek következtében a tavalyi forgalom már meghaladta a 845 millió forintot.

Ami a nyomtatókat illeti, a Qwerty kínálatában az Epson a legjelentősebb, az összes bevételnek nagyjából az egynegyede ennek a márkának a forgalmazásából származik.

Talán nem túlzás azt állítani - a cég vezetői bátran vállalják -, hogy manapság ők a legerősebbek a kiskereskedők között az Epson-nyomtatók eladásában (is), amihez nyilván az is hozzájárul, hogy komoly szervizhátteret és támogatást nyújtanak vásárlóiknak. Elkötelezettségüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az említett öt bolt közül az egyiket, a Qwerty Epson-Olympus Márkaboltot kifejezetten az igényes márkák képviseletének érdekében hozták létre.

Kulcsszavak: Qwerty +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32