A HMD elindítja az 5G-s okostelefonok európai gyártását

forrás: Prím Online, 2023. október 3. 20:08

Az új, többmárkás portfolióstratégiájuk bejelentését követően nem sokkal a HMD Global, a legnagyobb európai okostelefon-gyártó ma újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a vállalat megkezdte az 5G-képes okostelefonok európai gyártását – az első Európában készült okostelefont, a Nokia XR21-et pedig már üzleti ügyfelek is megvásárolhatják. A HMD lépései összhangban állnak az általános európai növekedési potenciállal, a Canalys előrejelzése szerint az európai okostelefon-piac 2024-re ugyanis 7%-kal fog növekedni.

 

 

  • A HMD az első jelentős globális okostelefon-gyártó, amely Európába hozza a gyártását.
  • A már az üzleti ügyfelek számára is elérhető Nokia XR21 lesz az első 5G-s* okostelefon, amely az európai gyártósorról gördül le.
  • Az induláskor ráadásul 30 darab* limitált kiadású Nokia XR21 okostelefon lesz elérhető a vásárlók számára.

 

 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy Európában gyárthatjuk a Nokia XR21-et, ezt az ikonikus, köztudottan strapabíró okostelefont. Elkötelezettünk vagyunk az új technológiákba és a gyártási folyamatokba való folyamatos beruházások mellett, hogy újra és újra egyre biztonságosabbá és strapabíróbbá tegyük a készülékeinket” – mondta Jean-Francois Baril, a HMD Global társalapítója, elnöke és vezérigazgatója – „Jövőbeni terveink között szerepelnek a szoftverbiztonságba történő további beruházások is, hogy még egyedibb, még biztonságosabb szoftvereket kínálhassunk az ügyfeleink számára.”

 

 

Európai megbízhatóság

 

Az üzleti ügyfelek változó igényeire reagálva a HMD a vadonatúj rendszerek kiépítése mellett olyan kapacitásátrendezéseket hajtott végre, amelyek lehetővé tették, hogy a vállalat Európába hozza a gyártását. Minden Európában készült okostelefont szigorú szoftver- és malwareteszteknek vetnek alá, egyes üzleti ügyfelek esetén pedig további jelentős IT-biztonsági partnerrel együttműködve dolgoznak még magasabb fokú, egyedi védelmek kialakításán.

 

Az adatokat pedig biztonságos, európai szervereken tárolják: a szoftverbiztonságra és az adatvédelemre összpontosító tervezés hangsúlyozásával 2019 óta minden, a HMD által gyártott okostelefon adatai a finnországi HMD szervereken kerülnek tárolásra és feldolgozásra.

 

 

Fenntartható kialakítás

 

A Nokia XR21 a szoftveres biztonságon túlmenően a fenntarthatóságot is szem előtt tartva készül: a katonai szintű strapabíróságot igazoló tanúsítványhoz*** és az IP69K-minősítéshez híven a telefon bizonyítottan ellenáll a víznek, a pornak, a hőnek és az ütéseknek.

 

A HMD a fenntarthatóság iránti folyamatos elkötelezettségének részeként a Nokia XR21-et úgy tervezték, hogy a lehető legkisebb mértékben terhelje a környezetet: a készülékház 100%-ban újrahasznosított alumíniumból készült, az akkumulátor egyetlen töltéssel is akár két napos**** üzemideje pedig hosszú távon 60%-kal több töltést tesz lehetővé. Az európai gyártás további, hozzáadott szakaszai pedig ezeken felül is hozzájárulnak a teljes gyártási folyamat károsanyag-kibocsátásának további csökkentéséhez.

 

 

Nokia XR21

 

„Made in Europe” limitált kiadás

 

A Nokia XR21 európai gyártásának és minden eddiginél magasabb biztonsági sztenderdjeinek megünneplésére 30 darab** Nokia XR21 limitált kiadású formában, „Frosted Platinum” színben, gravírozott sorozatszámmal és a csomagolásban egy, az egyedi európai gyártást igazoló tanúsítvánnyal lesz elérhető a nokia.com weboldalon.

 

 

Ár és elérhetőség

 

A Nokia XR21 Limited Edition exkluzív Frosted Platinum színben, 699 euró javasolt fogyasztói áron már kapható az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban és Finnországban a nokia.com/phones oldalon.

 

A Nokia XR21 európai kiadása fekete színben, 649 euró javasolt fogyasztói áron hamarosan elérhető lesz az Egyesült Királyságban, Írországban, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban és Finnországban a nokia.com/phones oldalon.

 

________________________

*Az 5G lefedettség korlátozott, és előfordulhat, hogy az Ön hálózati szolgáltatója nem támogatja. A tényleges sebesség a hálózattól és egyéb tényezőktől függ.

​**Mindössze 50 darab Nokia XR21 Limited Edition okostelefon készül, és ebből az első 30 lesz az, amely az európai futószalagról felkerül a Nokia webáruházába.

***A MIL-STD 810H minősítés alapján.

​****A HMD Global által végzett, valós használaton alapuló teszt alapján. További információk a Nokia Mobile weboldalán.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14