Célkeresztben az informatika: középiskolások ismerkedtek a Széchenyi-egyetemmel
A Győri Szakképzési Centrumhoz tartozó mosonmagyaróvári Bolyai János Technikum két végzős osztálya látogatta meg a Széchenyi István Egyetemet, ahol Hollósi János, a Neumann János Informatikai Szakkollégium programigazgatója mutatta be számukra az intézmény informatikai képzéseit, a szakmai és kutatási lehetőségeket, valamint a hallgatói szervezeteket. A diákok nagy többsége a Széchenyi-egyetemen tervezi a jövőjét.
Évek óta hagyomány, hogy a mosonmagyaróvári Bolyai János Technikum végzős diákjai még a felvételi döntés meghozatala előtt a Széchenyi István Egyetemre látogatnak, ahol pályaorientációs előadáson vesznek részt. A kapcsolat mindkét fél számára gyümölcsöző: a bolyaisok közül sokan tanulnak tovább a győri intézményben.
Az előadás során szó esett a Neumann János Informatikai Szakkollégium nyújtotta lehetőségekről is. (Fotó: Horváth Márton)
„2016-ban volt az első ilyen alkalom, azóta mindig visszatérnek hozzánk a diákok Kovács Ádám tanár úr vezetésével. Vele hallgatókorunk óta ismerjük egymást, hiszen velem együtt ő is itt végzett mérnökinformatikus alapképzésen” – elevenítette fel a két intézmény együttműködésének személyes vonatkozásait Hollósi János, az egyetem Neumann János Informatikai Szakkollégiumának programigazgatója. Hozzátette azt is, hogy igyekeznek kölcsönösen segíteni egymásnak, így Takács Gábor korábbi programigazgatóval többször is voltak már zsűrizni a technikum házi versenyein.
„Ezúttal a 13.A és 13.C osztályokat hoztuk el Ludván Gábor és Molnár Melinda kollégiáimmal, akiknek szakmai, illetve közismereti informatika tárgyakat tanítottunk az elmúlt négy évben” – felelte érdeklődésünkre Kovács Ádám, a Bolyai János Technikum informatikus szaktanára. „A diákok mindig nagy érdeklődéssel várják ezt az alkalmat, hiszen első kézből értesülhetnek a Széchenyi István Egyetem nyújtotta lehetőségekről. Továbbtanuló végzőseink közül számos diák folytatja a győri intézményben a pályafutását, ezáltal intézményünk is erősíti az egyetem szigetközi közösségét” – emelte ki az oktató.
A diákok többsége a Széchenyi István Egyetemen tervezi jövőjét. (Fotó: Horváth Márton)
A végzős diákok informatikai rendszerüzemeltető technikus szakon szereznek végzettséget, többségük mérnökinformatikusként képzeli el a jövőjét. A fiatalok a rövid előadás során megismerkedhettek a Széchenyi István Egyetem informatikus képzéseivel. Emellett Hollósi János a Járműipari Kutatóközpont és a Digitális Fejlesztési Központ munkatársaként, valamint a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola végzős doktorandusazként beszélt az egyetemen futó fontosabb kutatási projektekről, többek között az autonóm vezetési, illetve drónfejlesztéssel kapcsolatos lehetőségekről is. Természetesen a Neumann János Informatikai Szakkollégium bemutatása sem maradt el: szóba kerültek a szakkollégium nyújtotta előnyök és szakmai fejlődési lehetőségek egyaránt. A program végül szokásosan egy laborlátogatásokkal megtűzdelt campus körsétával zárult.
Kapcsolódó cikkek
- Évi egymillió forint támogatás – már lehet pályázni a Széchenyi-egyetem Gólya-ösztöndíjára
- A Széchenyi István Egyetem debütált a Times Higher Education világranglistáján is
- Európa legjobb 400 egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem a QS ranglistáján
- Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai
- Debreceni Egyetem: Üzleti képzés az Informatikai Karon
- Rekordszámú diákot vettek fel az informatikai szakokra
- Dinamikusan fejlődik a Széchenyi-egyetem Neumann János Informatikai Szakkollégiuma
- Visszatérnének a Széchenyi-egyetemre az Audi Development Camp résztvevői
- Pótfelvételi 2023: a Széchenyi István Egyetemen 68 szakra várják a jelentkezőket
- Rekordszámú elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire