Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
2024. május 11-én rendezték meg az idei Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt, amelyen a hazai kvalifikációs Kódkupáról két továbbjutó csapat vett részt.
A Földes Ferenc Gimnázium „42” elnevezésű csapata (Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor és Szörényi Zalán András), valamint a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium „Dzsanos Buliáj” névre hallgató csapata (Czanik Pál, Juhász-Molnár Erik, Simon László Bence és Szin Attila) képviselte hazánkat.
Tekintettel Szíria, az idei fogadó ország biztonsági és geopolitikai helyzetére, a magyar diákok online vettek részt a megmérettetésben egy közös magyarországi helyszínről. A verseny felügyeletét, mások mellett, Nikházy László, a Kódkupa verseny főszervezője látta el.
Az IIOT a Neumann Társaság által gondozott versenyek között az egyetlen, amelynek során a versenyzők nem egyénileg, hanem csapatban együttműködve oldják meg a feladatokat. Ezért a tudáson kívül olyan soft skillekre – például vitakultúrára – is szükség van, melyek a kooperációban segítenek. A versenyzők számára két számítógép áll rendelkezésre, a diákoknak egymás között kell a munkát beosztaniuk, és egymást kell meggyőzniük arról, hogy hogyan oldható meg optimálisan a feladat.
Szoros küzdelem, kiemelkedő teljesítmény
A világversenyt szoros küzdelem jellemezte, alig néhány pont választotta el az érmes helyezetteket egymástól. A miskolci gimnázium „42”-es csapata az utolsó percekben ért el az egyik feladaton maximális pontszámot, ami végül lehetővé tette számukra az aranyérem megszerzését. Ugyanakkor a másik csapat is kitartóan küzdött, éppen csak lemaradt a bronzérmes helyezésről.
“Nagy jelentőséggel bír a magyar győzelem, ugyanis az elmúlt években mindig a román csapatok érték el az első helyezést, ez az első alkalom, hogy mi vihettük haza az aranyérmet. A gyerekek nagyon ügyesek voltak – de ez nyilvánvaló, hiszen a Kódkupát is ők nyerték –, a tudásuk mellett sokat gyakoroltak a megmérettetésre. Ez a nemzetközi szinten elért eredmény egyértelműen bizonyítja az informatikai tehetséggondozás jelentőségét, és azt, hogy érdemes és fontos lehetőséget biztosítani a diákoknak a fejlődésre.” – mondta el Nikházy László, a Neumann Társaság Tehetséggondozó szakosztályának kitüntetett tehetséggondozója.
Magyar oldalról nem csak a diákok teljesítettek kiválóan a világversenyen. A feladatokat egy nemzetközi bizottság állítja össze, ami idén szír, román, olasz és magyar delegáltakból állt. Az idei kilenc feladatból, ami elnyerte a teljes bizottság tetszését, hatot mi javasoltunk, vagyis a legnépszerűbb feladatok kétharmada magyar ötlet volt.
Kapcsolódó cikkek
- Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra
- Leendő startupperként mérkőztek diákok a Neumann Társaság tehetségkutató versenyén
- Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
- Ezek a számítógépek hozták el a digitális kultúrát az iskolákba
- Február 26-ig lehet jelentkezni a Neumann Társaság informatikai tehetségkutató versenyére
- Konferenciát rendez a Magyar Informatika Napja alkalmából a Neumann Társaság
- Százhúsz éve született Neumann János
- Újjáalakult és kreatív, új 8bites játékokat vár a HCC szakosztály
- Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság frissített IT biztonsági tankönyve
- Jó példák és megőrzendő hagyományok: digitális kultúra a közoktatásban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.