Idén a fenntartható cégek tulajdonosait is díjazza az EY

forrás: Prím Online, 2024. július 24. 13:59

A fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalkozókra is reflektorfényt irányít az EY Az Év Üzletembere Program. A független bírálóbizottság első alkalommal osztja ki idén az EY Fenntarthatóságért Különdíjat, hogy kiemelje azokat, akik környezetbarát, társadalmilag hasznos és emberközpontú társaságok tulajdonosai és vezetői.

 

„A fenntartható működés mára kulcskérdéssé vált nem csak a versenyképesség, de a jövőnk szempontjából is. Ennek megfelelően a közösségek és a pénzügyi szereplők is egyre inkább aszerint ítélnek meg egy vállalatot, hogy milyen környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontok szerint működik. Ez az új különdíj azt a vállalkozót illeti majd meg, akinek tevékenységét minden elemében meghatározza a fenntarthatóság, és úttörő kezdeményezéseivel hozzájárul egy zöldebb gazdasági környezet kialakításához” – hangsúlyozta Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója. 

 

A korábbi évekhez hasonlóan a beérkező pályázatokat elismert döntéshozókból álló független bírálóbizottság értékeli. A zsűri tagjai dr. Fábián Ágnes, a Henkel ügyvezető igazgatója, Hegedűs István, a BorsodChem pénzügyi vezetője, Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke, Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és társtulajdonosa – az előző EY Az Év Üzletembere cím birtokosa, Ratatics Péter, a MOL-csoport Fogyasztói Szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója, valamint Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója.

 

A bírálóbizottság idén az EY Fenntarthatóságért Különdíj mellett még 3 további kategóriában – EY Innovátor Különdíj, EY Női Vállalkozói Kiválóság Különdíj és EY Vállalkozói Szellemiségért Különdíj – ismeri el a vállalkozók munkáját. Ezeken felül a fődíj három kivételes üzletembert illet majd, közülük választja ki a zsűri azt, aki hazánkat képviseli Monte-Carlóban, a verseny nemzetközi döntőjén.

 

Az EY Az Év Üzletembere díjra a jelentkezési határidő 2024. augusztus 31. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

5+1 tipp, hogy ne a kukában végezzék a gondosan elkészített ünnepi fogások

Közelednek az ünnepek, ezzel pedig az év legnagyobb sütés-főzési szezonja, amikor bizony néha hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Arra törekszünk, hogy minden vendégnek bőségesen jusson a finom falatokból, az ünnepek után viszont azon kaphatjuk magunkat, hogy maradékok tömkelege lepi el a hűtőnket, amik aztán néhány nap után végül a kukában végzik. Az LG Magyarország szakértői most összegyűjtötték a leghasznosabb tippeket, ha idén szeretnénk elkerülni a pazarlást.

2024. december 17. 13:07

A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést

A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

2024. december 17. 11:33

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Magyarországon az első brownfield megközelítésű RISE with SAP bevezetést hajtották végre sikeresen az Alteonál

Az Alteo Nyrt., Magyarország vezető megújulóenergia vállalata, sikeresen befejezte az SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszer bevezetését. A projekt mindössze kilenc hónap alatt valósult meg, elsőként alkalmazva Magyarországon a RISE with SAP projektvezetési csomagot a barnamezős átálláshoz.

2024. december 16. 18:13

Digitális felügyeleti megoldás biztosítja a finn kórház áramellátásának kifogástalan állapotát

A Helsinki Egyetemi Kórház kevesebb, mint egy óra leforgása alatt tért át transzformátorainak időigényes, fizikai ellenőrzéséről az ABB felhőalapú digitális megoldására.

2024. december 16. 16:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14