Történelem és csúcstechnológia: régészeti leletekből nyílt kiállítás a Schneider Electric okosgyárában
A Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) megvalósítása során feltárt régészeti leletekből nyílt a közelmúltban minikiállítás az üzem előcsarnokában. A tárlat többek között újkőkori használati tárgyakat, római kori „luxuskerámiát”, valamint egy temetkezési helyen talált gyöngyöket és karperecet tartalmaz. Leírások és illusztrációk is segítik, hogy a gyárba látogatók pontosabb képet alkothassanak arról, hogyan éltek évezredekkel ezelőtt ezen a területen az emberek.
Újkőkori, bronzkori és római korból származó település maradványokat is találtak a Schneider Electric Dunavecsén megépült okosgyára, a Duna Smart Power Systems kivitelezésével kapcsolatban végzett régészeti feltárás során a szakemberek, ezek egy részéből nyílt minitárlat az üzemben. A Dunavecse–Öreg-hegy nevű régészeti lelőhelyen a legrégebbi maradványok egy, a középső neolitikumban (Kr.e. 5500 – Kr.e. 5000) létezett településhez tartoznak, amelyet már a kutatás első fázisában, 2022 októbere és decembere között feltártak. Az őskori településen egy nagyon szabályos, rendezett település képét találták a munkálatokat végző Kecskeméti Katona József Múzeum régészei. A leglátványosabb elem egy, a munkaterületet északkelet–délnyugati irányban átszelő mély árok volt, mely telekhatárt, védelmi vagy vízelvezető szerepet egyaránt betölthetett. A helyszínen feltárt gödrök élelemtárolásra szolgálhattak. Ezen a területen többek között nagy mennyiségű festett, díszített kerámiatöredéket, állatcsontot, őrlőköveket és pattintott kőpengéket találtak.
A régészek a 2022-ben végzett feltárás során egy fiatalabb, római kori település maradványait is megtalálták, melynek lakói az úgynevezett szarmaták, egy iráni eredetű lovas nomád nép tagjai voltak. A szarmaták a Kr.u. 1. században érkeztek a Kárpát-medencébe, és egészen az 5. századig jelentős erőt képviseltek a térségben. Itt is főként árkokat, árokrendszereket, méhkas alakú élelemtároló vermeket, egy kutat és egy földbe mélyített, szabályos téglalap alakú épületet találtak a régészek. Az ásatás során előkerültek még állatcsontok és római kori szarmata kerámiatöredékek, de mind közül kiemelkedik egy kisméretű fazék és egy szárnyas alakkal díszített római terra sigillata-töredék, amely vöröses bevonatos, jó minőségű „luxuskerámia” volt abban az időben.
A feltárás második fázisa 2023. június-júliusban volt, ekkor sikerült megtalálni a szarmata település további részeit, illetve előkerült egy bronzkori településrészlet is. A régészek feltártak egy olyan tárológödröt is, amely egy kislány temetkezési helyeként szolgált, aki mellett nagyon érdekes és szép mellékleteket találtak.
A DSPS-ben lévő minikiállításon két vitrinben lehet megtekinteni a feltárás során talált legjellegzetesebb és legszebb leleteket. Többek között ép edények, a már említett terra sigillata-töredék, valamint a neolitikumból származó festett edénytöredékek találhatók az egyik vitrinben. A másikban pedig főleg a mindennapi életben használt tárgyakat helyeztek el a szakemberek, így például őrlőkő, pattintott kőpengék, obszidián penge darab került ide, de itt helyezték el a kislány mellett talált gyöngyöket és karperecet is. A tárlatot a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai által készített leírások és ábrák teszik teljessé, amelyek segítenek az érdeklődőknek abban, hogy részletesebb betekintést kaphassanak a sokezer évvel ezelőtt ezen a vidéken élt emberek életébe.
„Több szempontból is különleges volt számomra ennek a minitárlatnak a létrehozása, hiszen nem megszokott, hogy egy üzemben állítsanak ki régészeti leleteket, emellett pedig ez volt az első alkalom, hogy én készíthettem el egy kiállítást, természetesen a kollégáim segítségével. Nagy öröm számunkra, hogy bemutathatjuk a munkánk eredményeit, mivel erre viszonylag ritkán nyílik lehetőségünk a megtalálás helyszínén” – mondta el Molnár Karola, a Kecskeméti Katona József Múzeum ásatásvezető régésze.
A Dunavecse-Öreg-hegy lelőhelyen talált tárgyakból álló kiállítást a DSPS munkatársai és vendégei láthatják, illetve tervek szerint a környék iskoláiból fogadnak majd csoportokat. A tárlat várhatóan az év végéig lesz látható a Schneider Electric dunavecsei gyárában.
Május végén adták át ünnepélyesen a Schneider Electric Dunavecsén megépült okosgyárát, a 28 ezer négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak. Az új üzem a Schneider Electric egyik legnagyobb, egyedi megrendelésre termelő létesítménye Európában, és a cég legújabb, SF6-mentes középfeszültségű kapcsolóberendezése, az RM AirSeT fő európai gyártóközpontja lesz majd.
Kapcsolódó cikkek
- Már 600 millió tonna CO2-kibocsátást sikerült elkerülni a Schneider Electric megoldásaival
- Idén is meghirdette fenntarthatósági versenyét a Schneider Electric
- Oltvai Mártont nevezték ki a Schneider Electric bécsi gyárának igazgatójává
- A Schneider Electric a világ legfenntarthatóbb vállalata a TIME szerint
- Zavartalan játékélmény és élő streamelés – ezt nyújtja a Schneider Electric új megoldása
- Több mint 700 millió embernek segíthet a Schneider Electric új fejlesztése
- Akár szabadnapot is „vehetnek” a Schneider Electric munkatársai
- Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric
- Szintet léphet a mikrohálózatok fejlesztése, megérkezett BESS
- Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már általános iskolában bevezetnék a drónképzést
Az FPV (azaz First Person View, vagyis első személyű, azaz belső nézetű) drónok csak néhány éve kezdtek el szélesebb körben ismertté válni és történelmük sem nyúlik hosszú évtizedekig vissza. Egy friss kutatás azonban azt mutatja, hogy egyre népszerűbbek a lakosság körében és egyre többen tervezik, hogy vásárolnak ilyet. Nem csoda hát, hogy a meghatározó hazai gyártó és forgalmazó cégben felmerült a széles körű oktatás gondolata is.
A Jövő IT-tehetségei versenyeztek az Aruba Cloud Hackathonon
Az Aruba Cloud, Európa vezető felhőszolgáltatója idén is sikeresen megrendezte innovatív programozói versenyét, az Aruba Cloud Hackathont. A 24 órás megmérettetésen felsőoktatásban tanuló hallgatók mérhették össze tudásukat és kreativitásukat, miközben izgalmas feladatok megoldásán dolgoztak.
A teljesítmény művészete: a nagy precizitás ultraszéles panorámája
A Porsche Design és az AGON by AOC, a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája bejelentik legújabb együttműködésüket: ez a Porsche Design AOC AGON PRO PD34 gaming monitor.
Így válhatnak tökéletessé az adatközpontok!
A „Power of Six” hat alapelvet takar, amely az Eaton intelligens energiagazdálkodási vállalat adatközpontok tervezése során alkalmazott szisztematikus megközelítése. Holisztikus szemlélete úgy teremt hozzáadott értéket, hogy összehangolja a vállalat megoldásait a felhasználók energiainfrastruktúra-igényeivel, miközben támogatja őket a tökéletes, öntudatos és önmagát optimalizáló adatközpont megvalósítása felé vezető úton. Az Eaton szakértői azt a kérdést járták körül, hogy miként csökkenthető a tervezési kockázat és a rendszer komplexitása, illetve hogyan optimalizálható az adatközpont teljesítménye az alábbi rendszertechnikai elvek alkalmazásával.
Már több mint 150 helyen kellett kikapcsolnia az áramot az E.ON-nak
Csütörtök reggelig több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot az E.ON Hungária Csoport. Az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja.