Karrier- és tudásépítés az Informatikai Szakmai Napokon

forrás: Prím Online, 2024. október 28. 13:17

Többek kötött a mesterséges intelligencia mindennapokban betöltött szerepéről, a felhőszolgáltatásokról, valamint a Debreceni Egyetem Informatikai Karának jövőbemutató kutatási és fejlesztési lehetőségeiről is szó volt a harmincadik alkalommal megrendezett Informatikai Szakmai Napokon. A hallgatók személyesen találkozhattak a kar vállalati és oktatási partnereivel, az aulában elhelyezett standoknál próba-állásinterjúkon is részt vehettek.

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara szoros kapcsolatot ápol a helyi és nemzetközi vállalatokkal, melyek tevékenységében meghatározó szerepet játszik az infokommunikáció, az adatkezelés vagy éppen a mesterséges intelligencia. Ezek a cégek amellett, hogy részt vesznek a hallgatók képzésében, gyakorlatszerzési lehetőségeket is kínálnak számukra. Az október 24-én és 25-én megrendezett, harmincadik Informatikai Szakmai Napokon 15 vállalati partner mutatkozott be, köztük többek között a DATASUNRISE, a EPAM Systems, az RDI Hungary és a Shapr3D képviselőivel is találkozhatnak a hallgatók. 

 

 

 

Az esemény megnyitóján Ispány Márton, az idén húszéves Informatikai Kar oktatási dékánhelyettese a folyamatosan fejlődő, szakmai kihívásokra reagáló egyetemi informatikai oktatás eddigi eredményeire, az informatikus utánpótlásképzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta azt is, hogy nemcsak a kapcsolatépítés, hanem a hallgatók és a cégek közötti szorosabb szakmai együttműködés is célja az Informatikai Szakmai Napoknak. 

 

– Az informatika az országban a legjobb karrierlehetőségeket kínáló területek top három helyén található. A hallgatóink már a tanulmányaik alatt szembesülhetnek azzal, milyen elvárásoknak kell megfelelniük a munkaerőpiacon és ezt közvetlenül a cégektől tudhatják meg. Például azt is, hogy milyen soft skilleket és egyéb készségeket kell fejleszteniük ahhoz, hogy megtalálják a számukra legideálisabb állást. A régióban az a tapasztalat, hogy nagyobb sikerrel lehet elhelyezkedni egy mesterdiploma birtokában – hangsúlyozta a dékánhelyettes. 

 

 

Pecskay Zoltán, az EDC Debrecen Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a városba települt cégek a legjobb munkaerőt találhatják meg maguknak az Informatikai Szakmai Napokon.

 

– Örömteli azt látni, hogy a karon sorba állnak a munkáltatók a fiatalokért. Fontos célja a városnak, hogy az autóipar és az elektromobilitás mellett más területek, így az informatikai cégek bevonását is sikerrel végrehajtsa, számos, ebből a szektorból érkező céggel áll tárgyalásban az EDC. Ebben a folyamatban az Informatikai Karnak is fontos szerepe van, hiszen ez az oktatási bázis hosszú távon biztosítja a szakember-utánpótlást – vélekedett Pecskay Zoltán, az EDC ügyvezetője.

 

Póser Zoltán, az UD Catapult Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem szeretne minél több céggel kutatási és oktatási együttműködéseket kötni az informatika minden területén.

 

 

 

– Az a feladatunk, hogy a Debreceni Egyetemen elérhető tudás piacra kerüljön, hosszú távon nagyon fontos, hogy a tudományos eredmények megtérüljenek. Mindenkit arra ösztönzünk, hogy ötleteljen és kapcsolódjon be a kutatási programokba, keresse az UD Catapultot, mely segíthet a célok megvalósításában – tette hozzá az ügyvezető.

 

A hallgatók a kétnapos program részeként szakmai előadásokon vehettek részt, melyeken szó volt többek között SAP-ban alkalmazható AI-megoldásokról, a szoftver mérnök gyakorlati lehetőségekről, a mesterséges intelligencia oktatásban és multinacionális cégeknél betöltött szerepéről, valamint a felhőszolgáltatások megjelenéséről a vállalati szektorban. 

 

Emellett IT-játszótér is várta az egyetemistákat, tanulmányozhattak egy pókrobotot, valamint hallhattak az Informatikai Kar mesterképzési kínálatáról, az adatokkal és az AI-jal történő fenntartható ipari folyamatok digitalizálásáról is.

 

Forrás: hirek.unideb.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40