Négy magyar ezüstérem a bukaresti nemzetközi programozási versenyen
Mind a négy magyar versenyző ezüstérmet szerzett a Romanian Master of Informatics (RMI) nemzetközi programozási versenyen, amelyet 2024. november 27–29. között rendeztek Bukarestben. A rangos eseményen idén tíz ország közel 190 diákja mérte össze tudását.
Kimagasló teljesítményt nyújtottak a magyar csapat tagjai a Romanian Master of Informatics nemzetközi programozási versenyen: mindannyian a mezőny legfelső negyedében végeztek, ennek köszönhetően négy ezüstéremmel tértek haza.
Az RMI a magyar tehetségek számára kiemelten fontos felkészülési lehetőséget biztosít a nemzetközi diákolimpiákra, lehetőséget ad a feltörekvő versenyzők számára arra, hogy nemzetközi porondon is tapasztalatot szerezzenek. Így nem a nyári Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) brillírozó csapat tagjai utaztak Bukarestbe, hanem a tavalyi CEOI válogató 5-8. helyezettjei kaptak lehetőséget a részvételre.
A magyar csapat tagjai:
● Mihály Zsolt, az Óbudai Árpád Gimnázium 10. osztályos tanulója
● Sánta Gergely Péter, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 10. osztályos tanulója
● Ungár Vince, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 10. osztályos tanulója
● Vámosi Bendegúz Péter, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 11. osztályos tanulója
“Eredményeik azt mutatják, hogy a fiatalabb generáció is kellő felkészültséggel rendelkezik a nemzetközileg kiemelkedő eredmények eléréséhez, és biztosított az utánpótlás a következő évek informatikai diákolimpiáira” – mondta el Erdősné Dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke.
Az RMI két egymást követő versenynapból állt, ami komoly szellemi terhelést jelent a résztvevők számára. Idén különösen nehéz feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak. Az első nap végén a magyar csapat tagjai eltérő helyezésekkel zártak: Vámosi Bendegúz és Sánta Gergely 90 ponttal a rangsor élmezőnyében voltak, míg Ungár Vince és Mihály Zsolt a második napra összpontosított. Kitartásuk meghozta a gyümölcsét: a második versenynapon mindannyian kiemelkedően teljesítettek, 149 ponttal a legjobb 32 versenyző közé kerültek, és összesített eredményük alapján ezüstérmesek lettek.
A magyar csapatot Nikházy László (ELTE IK, NJSZT Tehetséggondozási Szakosztály, Algo Pro Club) és Csorba Péter (Algo Pro Club) vezették. A részvételt a Nemzeti Tehetség Program támogatta.
Kapcsolódó cikkek
- Nekem 8(bit) – új helyszínen a legendás retrógépek tárlata
- Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód
- Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
- Kiváló magyar eredmény a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
- Összetett harmadik helyezés az első Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
- Történelmi magyar siker a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
- Eredeti, negyvenéves Macintosh számítógépet mutat be a Múzeumok Éjszakáján a Neumann Társaság
- Megújult a Neumann-emlékszoba a régió legkülönlegesebb Informatika Történeti Kiállításán
- Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat
- Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG megnyitja a ThinQ API-t az okosotthonok fejlődése érdekében
Az LG Electronics (LG) teljesen nyílttá tette LG ThinQ elnevezésű okosotthon-platformjának alkalmazásprogramozási felületét (API), így a fejlesztők mostantól könnyen alakíthatnak ki egyedi ökoszisztémákat az LG készülékeivel.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
Valami különlegeset karácsonyra: Tokenek vagy kriptovaluták ajándékcsomagolásban
Az ünnepi szezon közeledtével az BITmarkets kriptovaluta-tőzsde is bővítette a karácsonyi virtuális ajándékpiacot saját BTMT tokenjével. A digitális ajándékok világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, különösen céges eseményeken, például „Secret Santa” (Titkos Télapó karácsonyi ajándékozás) alkalmával, így ez a lépés egy növekvő globális trendet céloz meg. A Copilot AI eszköz cégének kutatása szerint a legnépszerűbb digitális ajándékok közé jelenleg a film- és zenestreaming-platformokra szóló előfizetések, digitális könyvek és hangoskönyvek, valamint online kurzusok tartoznak.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.