A Gnutella folyamatosan növekszik

Tóth Kristóf, 2001. május 30. 22:08
A Gnutella sokkal gyorsabban növekszik, mint ahogy azt korábban a szakértők gondolták, mely nagyrészt annak köszönhető, hogy a Gnutella szoftver fejlesztői nagyon jó munkát végeznek. Szakértők szerint a Gnutella rendszer hamarosan az internet szerves részévé válhat, aminek a felhasználók minden bizonnyal örülnek, azonban a szerzői jogok megsértése ellen küzdő szervezetek már nem annyira.
Az egy éve elindított Gnutella rendszer arra hivatott, hogy a világ különböző részein élő felhasználók személyi számítógépeit az internet segítségével közvetlenül összekapcsolja egymással, így a felhasználók viszonylag egyszerűen átkutathatják egymás merevlemezeit, majd gyorsan le is másolhatják a számukra érdekes anyagokat. A zenefájlcserebere szolgáltatásra szakosodott Napstertől eltérően a Gnutella a felhasználók között P2P (Peer to Peer) kapcsolatot épít ki, így nincs szükség egy, a szolgáltatást üzemeltető központi számítógépre vagy cégre.

Az eddigiekben pont ez a tényező, vagyis, hogy a Gnutella rendszerben nincsenek központi koordinációs feladatokat végrehajtó számítógépek, jelentette a Gnutella terjedésének a gátját. A Gnutella szoftver fejlesztői azonban az elmúlt időkben olyan kiváló munkát végeztek, hogy jelen pillanatban úgy tűnik, a rendszer növekedésének már nincsenek technikai akadályai. Manapság a Gnutella rendszert egyszerre akár több tízezer felhasználó is használhatja, ami az elmúlt hónapok maximális felhasználószámához képest hússzoros növekedést jelent. Szakértők szerint, ahogy a Napster egyre inkább elveszíti a felhasználókat, úgy növekszik majd a Gnutella rendszert használók száma.

A Gnutella szoftvert a tavalyi év elején Justin Frankel készítette el, aki akkoriban az American Online-nál dolgozott, azóta azonban már távoznia kellett a társaságtól, mert a cég vezetésének nem tetszett, hogy egyik alkalmazottjuk egy olyan internetes rendszert hozott létre, melynek segítségével a szerzői jogokat sértő fájlmásolgatások hajthatók végre. Frankel a Gnutella szoftvert bárki által ingyenesen letölthetővé tette, majd idővel számos fejlesztő előállt a saját Gnutella-kompatibilis szoftverével, és a Gnutella rendszer szépen lassan fejlődésnek indult.

Kulcsszavak: jog Gnutella Napster zene

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30