Megjelent a gsm-r rendszer első pályázati kiírása

forrás: Prím Online, 2012. december 26. 21:17

A Kormány novemberi döntésében a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ Zrt.) jelölte meg a GSM-R projekt megvalósítójának és a projekttel összefüggő támogatás kedvezményezettjének. A projekt célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom interoperabilitását, valamint növelje a közlekedés biztonságát és hatékonyságát. A döntés alapján a NISZ hatáskörébe tartozik a tervezésre, a kiépítésre és az implementációra vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolítása.

Az előzetes ütemterv szerint lezajlott előkészítő munka eredményeként, a november 7-i kormányhatározatban (1486/2012) foglaltaknak megfelelően a NISZ Zrt. hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a GSM-R rendszer megvalósítására 935 km vasúti vonalszakaszon.


A társaság minden olyan gazdasági szereplőtől ajánlatot vár, amely megfelel a részvételi felhívásban megfogalmazott pénzügyi, műszaki és jogi alkalmassági feltételeknek és a referenciakövetelményeknek. A nyertes ajánlattevővel várhatóan 2013. második félévében kerülhet sor a szerződés megkötésére. A kiírás részleteiről az uniós közbeszerzési hirdetmények (TED) oldalán a 2012/S 247-407099 azonosító szám alatt (Távközlési berendezések és kellékek) tájékozódhat.


A projekt célja az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez való csatlakozás, ezen belül az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszerhez szükséges kommunikációs hálózat európai szabványoknak megfelelő magyarországi kiépítése. A GSM-R (Global System for Mobile Communications – Railway) egy GSM technológián alapuló, vasúti vezeték nélküli kommunikációs hálózat. A GSM-R teszi lehetővé a biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti adatkommunikációt, valamint a szabványos hang alapú összeköttetéseket a vasúti kiszolgáló személyzet számára.

Az EU jelentős támogatásokkal igyekszik ösztönözni a GSM-R kiépítését a kelet-európai országokban. Az új rendszer révén bármely ország vasúti szerelvénye úgy közlekedhet a rendszer tagországainak vasúti folyosóin, hogy nem befolyásolja haladását az egyes országok rendszereinek különbözősége: határátlépésekor nem kell megállnia, átállnia az egyes országok különböző rendszereire, nem lesz szükséges mozdonyt vagy mozdonyvezetőt váltani, így csökken a menetidő. A GSM-R hálózatok közötti roaming szolgáltatás részeként a szerelvényeken használt kommunikációs berendezések a határon automatikusan átállnak az egyik ország rendszeréről a másikra.
 

Kulcsszavak: GSM-R

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10