Böngészők az élvonalban
Szinte folyamatosan változik a böngészők népszerűsége, bár az Internet Explorer (IE) uralmát nehéz megtörni. Nézzük, szeptemberben hogyan alakult a verseny!
A Net Market Sharen megjelent legfrissebb adatok szerint a böngészőharcban még mindig az Explorer van ez élen, annak is a 8.0-ás változata 21,41%-kal. A második helyet szintén az IE uralja, méghozzá a 10.0-ás változat (1934%). A Chrome esetében (mivel ez automatikusan frissül a felhasználóknak, akiknél ez be van állítva), érdemben csak a legújabb, 29-es verzióról beszélhetünk, ami jelenleg a lista harmadik helyén áll.
Ugyanez a helyzet a Firefox esetében is: ott szeptemberben a legfrissebb változat a 23-as volt (bár azóta már kijött a 24-es), ami a maga 11,55%-os piaci részesedésével a negyedik helyet tudta megcsípni.
A sorban ismét két IE változat jön (a 6.0-ás és a 9.0-ás) 9,44 és 4,87 %-kal, majd pedig a Safari tűnik fel a mainstream böngészők sorában 3,59%-os aránnyal. A maradék 16,93% az ábrán "Egyéb" kategóriakánt szerepel. Itt tűnik fel még néhány régebbi Firefox, Chrome és IE változat és az Opera is, melynek 12.X-es verzióját mindössze a netező közönség 1,52 százaléka használja jelenleg.
Az előző hónapokhoz (nyár) képest nem sok minden változott abból a szempontból, hogy az IE stabilan őrzi első helyét. A Chrome Firefox csatája már kiélezettebbnek látszik. Volt olyan hónap (június), amikor a Chrome 27-es verziója egészen a második helyig menetelt, míg Firefox 21 csak a negyedik helyen állt (12,47%). Egy hónappal korábban (május) viszont éppen a Firefox kerekedett a Chrome föle az eggyel régebbi változattal.
Úgy tűnik, az Internet Explorer 8.0-ás változata stabilan őrzi helyét a listán.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában
A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.
2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA
Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik.
Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?
A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.
Szembarát kijelző és intelligens funkciók az MWC egyik sztárjától
A TCL, a kijelző-innovációk globális éllovasa, büszkén jelenti be, hogy az MWC 2025 során bemutatott TCL NXTPAPER 11 Plus tablet Európában is elérhetővé vált.
Biztonság és hatékonyság a Cloud NAS operációs rendszerben
A QNAP Systems, Inc. (QNAP) bemutatta a QuTScloud c5.2 verzióját, a legújabb frissítést a Cloud NAS operációs rendszerhez. Az új verzió bevezeti a Biztonsági központot, egy proaktív biztonsági alkalmazást, amely figyelemmel kíséri a Cloud NAS fájltevékenységeit, és védelmet nyújt a zsarolóvírusokkal szemben. Emellett a QuTScloud c5.2 jelentős optimalizálásokat kínál, egyszerűsítve a műveletek és a menedzsment folyamatát a gördülékenyebb felhasználói élmény érdekében.