Macskavizelet szagra panaszkodtak a Dell Latitude 6430u felhasználók

Ingyen cserélik az érintett részeket

Czipperer Dia, 2013. október 30. 17:16

Számos Dell felhasználó panaszkodott arra, hogy Latitude 6430u Ultrabookjuk macskapisi szagot áraszt magából. A Dell orvosolta a hibát.

A Dell mérnökei már reagáltak a panaszokra, és azt mondták, kizárható a biológiai szennyeződés, valamint a szag nem veszélyes az egészségre, ugyanis korábban ez a lehetőség is felmerült az emberekben. A probléma oka a Dell elmondása szerint a gyártási folyamatban keresendő, amelyet azóta már megváltoztattak. Vagyis, ha valaki most vesz ilyen készüléket, ez a kellemetzlen helyzet már nem áll fenn.

 

Az első panaszt a Dell Support közösségi oldalán jelezték, ahol a bejelentő arról számolt be, hogy a „szörnyű” szagot a billentyűzet közelében érzi. Az első tanácsok egyike a sűrített levegővel való tisztítás volt a technikai munkatársak részéről, ám a felhasználók azt jelezték vissza, hogy a szag továbbra is megmaradt.

  

Azoknak, akik érintettek az eset kapcsán, a Dell azt javasolja, hogy küldjék vissza laptopjukat, és ingyen kicserélik azokat a részeket (a billentyűzet és környéke), amelyekkel problémák voltak.

 

Forrás: BBC.co.uk

 

Kulcsszavak: hiba Latitude Dell

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09