Elindult a Hello90, a kilencven után születettek blogja

OTS - Cégvonal, 2014. január 18. 07:56

Mennek vagy maradnak, esznek vagy isznak, szavaznak vagy távol maradnak? Erdélyi, felvidéki, budapesti és más nagyvárosok kilencven után született   fiataljai első alkalommal készítenek közös blogot. Kiderül, hogy nem is annyira passzív ez a generáció.

2013. január 14-én, kedden indult Hello90, ahol végre azok mondhatják a magukét, akikről mindig mindenkinek megvan a véleménye. A Hello90 az első online magazin, amit a kilencvenes években születettek írnak hasonló korú közönségüknek. A Hello90-en helyet kap minden, ami a mai huszonéveseket érdekli: a könnyedebb, szórakoztató tartalmak között megjelennek majd közéleti témák is. A magyar  fiatalok közül kevesen olvasnak közéleti híreket; a cél ennek az aránynak a javítása, a legérdekesebb, számukra fontos közügyek formabontó feldolgozásával.

A stáb 15 tagját novemberben pályázati úton választotta a ki a szervező X Kommunikációs Központ (XKK). Közel tízszeres túljelentkezés volt, ami ellentmond a korosztályról kialakult képnek, miszerint ők a passzív generáció.

A csapat tagjaiban egy közös van: mindenki 17 és 23 év közötti, ám más az érdeklődési körük, máshonnan jöttek és másban jók. Többen  a határon túlról, Kolozsvárról és a Felvidékről csatlakoztak a projekthez, mások Miskolcról vagy Keszthelyről írnak. Néhányan fotósnak, videósnak, mások újságírónak készülnek, de még senki sem profi. A felkészülésben az XKK munkatársai és neves újságírók segítették a fiatalokat. A stábtagok cikkei mától hetente 3-4 alkalommal a hello90.444.hu-n olvashatóak.

A projekt leírása az http://hello90.hu/alábbi linken olvasható, az aktuális események a Hello90 Facebook-oldalán olvashatók.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

E-sport-sikerek: mentorálással lesznek még jobbak a profi játékosok a Széchenyi-egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője, Borkai Ádám kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében. Mentoráltja, Vén Balázs nemrég egy rangos nemzetközi verseny labdarúgó-videójáték kategóriájában győzött.

2024. december 4. 20:01

Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban

Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.

2024. december 4. 18:15

Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között

A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.*  A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.

2024. december 4. 16:37

A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek

Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is. Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.

2024. december 4. 14:49

Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi-egyetem csapata

Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.

2024. december 4. 11:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37