A cukorral töltött akkumulátoroké a jövő?
A Virginia Tech kutatói környezetbarát, cukor-alapú energiacellákkal rukkoltak elő, melyek hamarosan lemoshatják a piacról a lítium-ion akkumulátorokat.
Napjainkban az üzemidő jelenti az egyik legnagyobb problémát az okostelefonok és egyéb mobil eszközök kapcsán. Ennek oka, hogy a bennük dolgozó processzorok egyre erősebbek, a megjelenítőik pedig egyre nagyobbak, emiatt energiafogyasztásuk nő, ám az akkumulátorok kapacitását csak módjával lehet növelni, hiszen az több helyet igényel, s ennek biztosítása nehezen megoldható – főleg, ha azt szeretnénk, hogy az adott készülék kecses, vonzó formát öltsön.
Szerencsére folynak már kutatások az akkumulátor technológiák frontján is, így idővel több életképes megoldás is születhet a fenti problémára. Most is egy ilyen projekt került reflektorfénybe.
A Virginia Tech kutatói kifejlesztették a „jövő akkumulátorát”, amely metanol-alapú cellák helyett cukor-alapú energiacellákból építkezik. Ezek előnye, hogy környezetbarát kémiai folyamatok révén biztosítják a készülékek energiaellátását, nem tartalmaznak veszélyes anyagokat, s mindemellett rendkívül gyorsan újratölthetők.
Amennyiben a kutatás a tervek szerint halad, a jelenleg csak prototípusok formájában létező cellák már három éven belül piacra kerülhetnek.
[Forrás: Übergizmo]
Kapcsolódó cikkek
- Egy szerkezet, amely jelzi a drónok érkezését
- Papírmentes fuvarozás a NetLockkal
- 3D szerkesztési eszközzel bővül a Photoshop
- Rekordot döntött a CES
- Chatelhetünk LG háztartási készülékeinkkel
- A Huawei SingleSDB átlépte a 3 milliárdos ügyfélszámot
- A Rex Kutyaotthon Alapítvány a Microsoft megoldását használja
- Vezeték nélküli audiotermékek a Samsungtól
- A CES-en debütált a PMD gesztusvezérlési megoldása
- Az Intel emberi érzékeléshez hasonló képességekkel ruházza fel készülékeit
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?