Az Apple betiltja a szelfiket a WWDC-n
A Cannes-i filmfesztivál után most az Apple mondta ki a halálos ítéletet a szelfikre. A vállalat döntése értelmében nem lehet majd ilyen képeket lőni fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n.
Júniusban lesz az Apple fejlesztői konferenciája, a World Wide Developers Conference (WWDC). Bár még addig van egy kis idő, az Apple már most üzent azoknak, akik tervezik, hogy idén ott lesznek az eseményen.
Már lehet jegyeket vásárolni a konferenciára 1599 dollárért. Az öt napos eseményen a fő szerep az iOS és a Mac operációs rendszer köré szerveződik. Azonban a regisztráció révén az esemény „policyját” is elfogadják a résztvevők, vagyis a vállalat által meghatározott irányelveket kötelesek betartani.
A cupertinói vállalatnak határozott üzenete van a résztvevők számára. Mint elmondták, tilos lesz majd szelfiket lőni, valamint semmilyen hasonló célt szolgáló kamera kiegészítőt nem használhatnak majd, továbbá az e-cigaretta is a tiltott dolgok listáján szerepel.
A résztvevők mindemellett pedig hangfelvételeket, profi fényképeket és videókat sem készíthetnek a konferencián.
Íme az Apple üzenete angolul:
„You may not use selfie sticks or similar monopods within Moscone West or Yerba Buena Gardens," the rules say. "Solicitation or selling of items or services is not allowed at WWDC. Any attendee conducting these activities may be removed from WWDC. Smoking (including e-cigarettes) is not permitted anywhere inside Moscone West."
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Fél napig álltak az Apple szerverei
- WWDC: az iOS sikerei számokban
- Megérkezett az iOS 8.3 végleges verziója
- Apple Watch – nem mindenkinek
- Nincs több szelfi a vörös szőnyegen
- Viccből Apple dolgozóknak öltöztek, azonban Microsoft termékeket ajánlottak [Videó]
- Egész vagyonát szétosztja az Apple-vezér
- 12 hüvelykes lett az új MacBook
- Az Apple kiterjeszti az iPhone 5-tel kapcsolatos csereprogramjait
- Az Apple a kikapcsolt iPhone-ok helyzetét is bemérné
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Merész új dizájn és AI-alapú fejlesztések a Samsung One UI 7-be
A Samsung hivatalosan bejelentette, hogy április 7-én elindul a One UI 7 bevezetése. Az új szoftverfrissítés modern, merész dizájnt kínál, amely a felhasználói élmény még személyesebbé és jobban irányíthatóvá tételét célozza meg. A One UI 7 egy mesterséges intelligencián alapuló felhasználói felületet vezet be, amely lehetővé teszi a Galaxy eszközökkel való természetesebb interakciókat. A frissítést először a Galaxy S24 széria, valamint a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 modellek kapják meg, majd fokozatosan elérhetővé válik más Galaxy okostelefonokon és táblagépeken is.
Schneider Electric: Az ipari automatizálás új szintje Magyarországon
Magyarországon is elérhető a Schneider Electric teljes ipari automatizálási szoftverportfóliója, és most már egy kifejezetten erre a területre szakosodott csapat segíti a hazai ügyfeleket abban, hogy maximálisan kihasználják a megoldások kínálta lehetőségeket. Az AVEVA alkalmazások segítségével például akár 20%-kal is csökkenthetők a beruházási költségek, míg az EcoStruxure Foxboro DCS használatával akár 40%-kal is rövidíthető a meghibásodások javítási ideje. A Schneider Electric CONNECT platformja és a Flex előfizetési modellek egyszerű, gyors és rugalmas hozzáférést biztosítanak a felhasználók számára a cég szoftvereihez.
Digitális forradalom az akciós újságok piacán
A magyar felnőtt lakosság egyharmada már kizárólag digitálisan olvassa az akciós kiadványokat, míg 43 százalékuk vegyesen, mind online, mind offline formában lapozgatja őket. Csak a lakosság ötöde ragaszkodik kizárólag a papíralapú akciós újságokhoz – derült ki a Shopfully kutatásából. A digitalizáció ellenére az akciós újságok népszerűsége nem csökkent: a felnőttek 85 százaléka legalább havonta egyszer megtekinti őket, és szinte ugyanez a hányad elismeri, hogy ezek a kiadványok jelentős hatással vannak vásárlási döntéseikre.
Robokaland-nap a szegedi Karolina Iskolában
Március 22-én különleges programot rendez a Karolina Iskola: Szegeden először lesz Robokaland-nap, ahol a gyerekek újrahasznosított elektronikai eszközökből alkothatnak. Az iskola diákjai számára nem ismeretlen a robotika világa, hiszen évek óta részt vesznek a First Lego League Magyarország programjában. A robotika és programozás már az órák részeként is jelen van, és jövőre elindítják a Lego We Do 2.0 programot alsó tagozatosok számára is.
Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek
A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.