A PlayStation VR 2016 októberétől érhető el világszerte
A Sony Computer Entertainment Inc. (SCEI) bejelentette, hogy a PlayStationVR (PS VR), egy virtuális valóság rendszer, amely a PlayStation4 (PS4) rendszert a következő szintre emeli, 2016 októberében jelenik meg Európában, Japánban, Észak-Amerikában és Ázsiában, a gyártó által javasolt kiskereskedelmi ára pedig 399 Euró, 44,980 japán jen, 399 dollár és 349 font.
„Amióta bemutattuk a PS VR-t a 2014-es Game Developers Konferencián, rengeteg visszajelzést kaptunk a játékosok és fejlesztők részéről” - mondta Andrew House, a Sony Computer Entertainment Inc. elnöke és globális vezérigazgatója. „Annak érdekében, hogy megfelelő módon előkészítsük, és szállítsuk a PS VR egységeit és a sokrétű szoftver címeket a fogyasztóknak világszerte, úgy döntöttünk, hogy a PS VR-t 2016 októberében indítjuk. Szeretnénk megköszönni a türelmet és a további támogatást mindazoknak, akik már nagyon várják a megjelenést. Izgatottak vagyunk a szállítást illetően, hiszen a fogyasztók számára csodálatos élményt kínál majd a PS VR.”
Jelenleg több mint 230 fejlesztő és kiadó dolgozik a PS VR szoftvercímeken, a kisebb, független csoportoktól kezdve, a nagyobb stúdiókon, át az iparág vezető kiadóiig, mint a 2K Games és Ubisoft. Most összesen több, mint 160 szoftvercím áll rendelkezésre a PS VR fejlesztésében ezektől a fejlesztőktől és a kiadóktól, valamint az SCE Worldwide Studios-tól (SCE WWS). Ezen felül több, mint 50 további várhatóan ez év végéig jelenik meg, amely lista az alábbi címeket tartalmazza: Eagle Flight (Ubisoft), EVE: Valkyrie (CCP Games), Headmaster (Frame Interactive), Rez Infinite (Enhance Games), Wayward Sky (Uber Entertainment), RIGS: Mechanized Combat League, Tumble VR, Until Dawn: Rush of Blood és a PlayStationVR WORLDS (SCE WWS).
Továbbá az Electronic Arts Inc., a DICE és a Lucasfilm egy teljesen új Star Wars Battlefront (Electronic Arts Inc.) csak PS VR-re megjelenő játékélményen dolgozik. Ráadásul az SCE WWS általi THE PLAYROOM VR ingyenesen letölthető a PlayStationStore-ból minden PS VR tulajdonosnak, egyidejűleg a rendszer megjelenésével.
Tovább vezetve a PS VR szoftver felállás bővítését, az SCE együttműködik a Tools & Middleware vállalatokkal, hogy az innovatív technológiai megoldásokat biztosítsa, és fokozza a cím fejlesztési környezetét a PS VR-re.
A rendszer tartalmaz egy Cinematic üzemmódot, mely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a különféle tartalmakat egy nagy virtuális képernyőn élvezhessék a headset viselése közben. A Cinematic üzemmód támogatott tartalma magában foglalja a sztenderd PS4 játékokat és videókat, valamint különböző PS4 funkciókat, többek között a Share Play-t és a Live from PlayStation-t. A felhasználók is élvezhetik a 360 fokos fotókat és videókat is, amelyeket olyan eszközök által rögzítettek, mint például a PS VR mindenirányú kamerái és a PS4 Media Player. Ezek olyan hatást keltenek, mintha fizikailag belülről készítették volna a képet.
Kapcsolódó cikkek
- A Sony már 2,1 millió PS4 konzolt értékesített
- 70 millió eladott PlayStation3
- Mégis jönnek a régebbi játékok a PS4-re
- 1 terabájtos PS4 konzolt mutatott be a Sony
- A PlayStation 4 is megérkezett Kínába
- Mérföldkő a PlayStation 4 eladásokban
- Minőségibb GTA 5 játékélmény PS4-en [Videó]
- PS4 és Xbox One: mindkettő duplázott elődjéhez képest
- Új Sony headset kiegészítő PS4-hez – új szinten a játékélmény
- 6 milliónál jár a PS4
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.