Nyári csapatépítővel zárult a Vodafone Digitális Iskola Programjának második éve
2018. június 11-én 7 iskola összesen 120 diákja vett részt a Vodafone Digitális Iskola Program második tanévét lezáró nyári csapatépítő eseményén. A közös reggeli, majd ezt követő dunai hajótúra valamint a Cyberjump trambulinpark látogatás, méltó megünneplése volt az iskolák kiváló egészéves teljesítményének. Az egész napos programon a szórakozás mellett a digitális tudás fejlesztése és a Vodafone Önkéntes Közösség tagjainak munkája is szerepet kapott.
A Vodafone Alapítvány által 2015-ben életre hívott Digitális Iskola Program újabb sikeres évét zárja. A program célja a kezdetek óta, hogy felszámolja a digitális analfabetizmust, növelje a tanárok és a diákok digitális kompetenciáit, ezáltal lehetővé téve, hogy mindenki részesülhessen a digitális világ nyújtotta örömökben és lehetőségekben. A két éve sikeresen működő kezdeményezésben országszerte 24 iskola vesz részt, amely így összesen 6500 gyermeket és 700 pedagógust érint.
A Digitális Iskola Program első fázisában 1300 Vodafone Tab Speed LTE táblagépet adtak át, az oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi kerettel. Ezt követően, a digitális kompetenciafejlesztés most lezáruló, második fázisa a korábban kiosztott eszközök minél szélesebb körű felhasználását kívánta támogatni. Ennek érdekében jött létre a Vodafone AppTár, amelyben a digitális oktatást támogató alkalmazások váltak elérhetővé, segítve ezzel a tanárok munkáját, valamint a személyes tapasztalatokat középpontba helyező Rebot program, amelynek keretében a gyerekek újrahasznosított anyagokból építhettek robotokat, amelyeket később olyan, társadalmilag hasznos célokra használhattak, mint például a hulladékgyűjtés. Fontos kiemelni továbbá a szintén a program második fázisában indult VloggerSulit is, amelynek révén a kamera másik oldalára, így a videó vágás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek a diákok.
A Digitális Iskola Program egyik legfontosabb része a külön erre a célra kialakított motivációs rendszer, amely a Vodafone által biztosított digitális eszközök minél szélesebb körű használatára, és kreatív felhasználására ösztönzi a tanárokat és diákokat egyaránt. A motivációs program alapját a különböző tantárgyakhoz, témákhoz kapcsolódó kvízek és pályamunkák (például videók készítése, Google űrlap fejlesztése, iskolainduló alkotása Music Maker alkalmazásával)) képezik, amelyek révén az iskolák pontokat gyűjthetnek és a pontok felhasználásával további digitális eszközökhöz, például interaktív táblához vagy tablet töltő szekrényhez juthatnak hozzá. Emellett a diákok és tanulók fejlődését a Vodafone Magyarország Önkéntes Közössége is segítette az egész tanév ideje alatt: a lelkes munkatársak számos iskola felújítási munkában részt vettek és képzéseket tartottak a tanároknak a kiosztott eszközök sokoldalú felhasználási lehetőségeiről – például az AppTár megismertetése is ezt a célt szolgálta.
A motivációs rendszer alapján a programban résztvevő legszorgalmasabb, legügyesebb iskolák amellett, hogy különböző digitális eszközökkel gazdagodtak, egy nyári csapatépítőn is részt vehettek, melyre június 11-én került sor. Az egész napos rendezvényen a Digitális Iskola Programban résztvevő 7 település – Hejőkeresztúr, Rezi, Mórahalom, Csongrád, Szolnok, Kecskemét és Nagykáta – iskoláinak összesen 120 diákja vett részt. A nyári csapatépítő egy közös reggelivel indult a Kiosk Budapestben, ahol a Vodafone Önkéntes Közösség tagjai látták vendégül a gyerekeket. Ezt követően a diákok megcsodálták Budapesten egy dunai hajózás keretében, melyet a Cyberjump trambulinparkban egy hatalmas játék követett. A programok során a gyerekek digitális tudásukat is növelhették kvízek kitöltése révén, illetve turisztikai applikációk segítségével.
„Ha azt látjuk, hogy a tanárok és gyerekek örömmel vesznek részt a programban, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk. A jövőt formáló elképzelések megvalósításához a gyermekek kreatív gondolkodása és elkötelezettsége is szükséges, mert amit mi ma elkezdünk, azt ők fogják továbbvinni és sok új, izgalmas elemmel alakítani a jövőt” – mondta el Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató helyettese.
A nyári csapatépítő méltó lezárása volt a Digitális Iskola Program második fázisának. A kezdeményezés rendkívül sikeres volt a második tanévben is, hiszen a digitális fejlődés jegyében nemcsak eszközök, hanem a digitális tudás, az oktatóanyagok minősége, valamint a kreatív tartalmak számának növelése tekintetében is szintet lépett a program. A motivációs rendszer eredményeképpen idén 12 iskola nyert tablettöltő szekrényt, 6 iskola smart táblával gazdagodott és 7 iskola a legnagyobb ajándékon, a csapatépítőn vehet részt.
Kapcsolódó cikkek
- Szolnokra is megérkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- Évente több ezer nő és gyermek életét mentheti meg Tanzániában a Vodafone mentőtaxija
- Vodafone táblagépek iskoláknak
- A Vodafone IoT szolgáltatással segíti az alultápláltság elleni küzdelmet Afrikában
- Több ezer köbméter vizet spórolhat meg a Vodafone által díjazott találmány
- A Da Vinci Kids App már a Vodafone Pass-ban is elérhető
- A Vodafone bevezette a Tuti Net tarifát
- Lezárult a Nagy Digitális Kaland!
- A Vodafone és az ESL nemzetközi e-sport partnerséget kötött
- Hajszál híján meglett az 1 gigabites letöltési sebesség a Vodafone 4G+ hálózatán
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
E-sport-sikerek: mentorálással lesznek még jobbak a profi játékosok a Széchenyi-egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője, Borkai Ádám kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében. Mentoráltja, Vén Balázs nemrég egy rangos nemzetközi verseny labdarúgó-videójáték kategóriájában győzött.
Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban
Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.
Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között
A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.* A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.
A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek
Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is. Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.
Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi-egyetem csapata
Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.