10 kevésbé ismert tény Elon Musk életéről

forrás: Prím Online, 2020. május 7. 09:45

Összegyűjtöttünk 10 olyan dolgot, amit biztosan nem tudtál Elon Maskról. Számunkra is meglepő információkra leltünk.

 

1. Három állampolgársága van: dél-afrikai, kanadai és amerikai.


Muskot a dél-afrikai Pretóriában nevelték fel, mielőtt 17 éves korában Kanadába költözött. Három évvel később az Egyesült Államokba utazott, hogy üzletvitelt és fizikát tanuljon a philadelphiai Pennsylvania Egyetem falai között.

 

2. Kilenc éves korában saját magától tanult meg programozni.

 

Állítólag csak 9 éves volt, amikor megtanította magának a számítógépes programozás alapjait. Három évvel később egy Blastar nevű, űr témájú játékot készített. Még abban az évben 500 dollárért eladta a Blastar kódját egy számítógépes magazinnak. A Blastar továbbra is fellelhető és játszható online.

3. Mindössze két napot töltött a Stanfordon.

 

Miután két – igen, kettő - főiskolai diplomát szerzett a Pennsylvaniai Egyetemen, Kaliforniába költözött, hogy fizikát tanuljon. De mindössze két nap után otthagyta az iskolát, hogy megalapítsa az első cégét, a Zip2-t.

4. Musk inspirálta Tony Stark, vagyis Ironman karakterét.

 

A szuperhős és vállalkozó Tony Stark nem véletlenül hasonlít annyira Muskra. Az őt játszó színész, Robert Downey Jr. állítólag többször is le akart ülni Musk-kal, hogy ihletet merítsen a karaktere számára. Az Iron Man 2 egyes részeit a SpaceX területén forgatták, és maga Musk is feltűnik a filmben.

5. Musk hivatalos Tesla fizetése jóval alacsonyabb, mint bárki gondolná.

 

Az ember azt gondolná Elon Musk legalább egy euromillions főnyereményt visz haza minden hónapban. Teljes kompenzációs csomagja a Tesla részéről azonba kevesebb, mint 40.000 dollár. És állítólag többször megesett már, hogy be sem váltotta a csekkeket. Ugyanakkor a birtokában lévő 35 millió Tesla részvény, valamint a SpaceX és egyéb érdekeltségei miatt szükségtelen aggódni érte.

6. Nagy X-Men rajongó.

 

A Tesla gyár fejlesztése során Musk úgy döntött, hogy az új robotokat X-Men karakterek után nevezi el, köztük Xavier, Iceman, Wolverine, Storm és Colossus. A gyárfejlesztés bejelentésekor a Tesla cég azt írta: „Számunkra ezek a robotok olyanok, mint a szuperhősök, tehát úgy gondoltuk, hogy megérdemelnék a szuperhős neveket.”

7. Éjszakai klubbá alakította a házát az egyetemen.

 

Amikor a Pennsylvaniai Egyetemre járt, Musk és a szobatársa úgy döntött, hogy elmenekül a hallgatói szállásról és egy nagyobb házba költöznek az egyetemen kívül. A bérleti díj fizetése érdekében éjszakai klubbá alakították, amely esténként akár ezer látogatót is képes volt befogadni.

8. A Dungeons & Dragons mestere volt.

 

Fiatal korában Musk unokatestvéreivel Johannesburgba utazott egy Dungeons & Dragons versenyre. Unokatestvére, Peter Rive szerint Musk „hihetetlen képzeletével” és azzal a képességével, hogy az embereket „lenyűgözte és inspirálta” segítette a csapatot a bajnokság megnyerésében.

 

9. Volt olyan, hogy napi 1 dolláros költségvetéssel élt.

 

Amikor megérkezett Észak-Amerikába Musk elhatározta, hogy naponta kevesebbért, mint egy lottó sorsjegy ára vásárol élelmet a szupermarketben. "Hot dog-ot és a narancsot vettem, de egy idő után igazán belefáradsz a hot dog és a narancs evésbe" - magyarázta Musk.



10. Igazi könyvmoly volt.


Musk azt mondta: „A könyvek neveltek fel. Elsősorban a könyvek, aztán a szüleim.” Naponta akár 10 órát is képes volt eltölteni a könyvek felett. Állítólag kilenc éves korára többször is elolvasta a teljes Encyclopedia Britannicát. Később a sci-fi és a fantasy tartoztak a kedvencei közé, köztük a Gyűrűk Ura és Isaac Asimov Alapítvány sorozata.

 

Kép: wikipedia

 

Forrás: LottoPark

Kulcsszavak: Elon Musk

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12