Vizsláról nevezték el az első magyar mémcoint
Május végén elindult Magyarország első mémcoinja, amivel amellett, hogy szerencsés esetben sokat lehet keresni, még adakozni is lehet. Az alapítók ugyanis úgy gondolták, hogy a kriptovaluta tíztrilliós teljes készletének 10 százalékát állatmenhelyeknek adják majd.
A legelső és legismertebb kriptopénz, a bitcoin óta már számos digitális valuta nagy népszerűségnek örvend a világon. Nemzetközileg éppen a kutyás kriptovaluták a divatosak, ezt lovagolta meg a Hungarian Vizsla Inu is. A baráti társaság által alapított virtuális magyar pénz szorzója szerencsés esetben az év végére a mostani árfolyamhoz képest akár százszoros vagy ezerszeres is lehet.
„Még nagyon az elején járunk, de mivel emelkedő potenciál van a coinokban, ezért reálisnak gondoljuk, hogy nagy befektetés lehet. Ahogy minden befektetésbe, úgy ebbe is az elején érdemes belevágni, ugyanis a kriptovaluták esetében nem csak duplázásról lehet beszélni, hanem száz vagy ezerszereződésről” – mondta a Hungarian Vizsla Inu egyik alapítója, Sándor Fábián.
Rossz tapasztalatokból jött az ötlet
Ma már rengeteg kriptovaluta van a piacon, és mivel jó befektetésnek számít, a nyerészkedő oldalak is megjelentek. A Hungarian Vizsla Inu alapító is szereztek rossz tapasztalatokat, innen kapták az ötletet.
„Pár éve már követem a kiptovaluták világát, részben a saját érdeklődési köröm miatt, részben pedig azért, mert egy számítástechnikai vállalkozásom van. Egy este a baráti online sörözés alatt került szóba kriptovaluta és a különböző tapasztalatok. Innen már csak pár sör volt odáig eljutni, hogy csináljuk meg a saját tokenünket. Az indulás nem volt könnyű, mert nincs mögöttünk több millió dolláros befektető. Mindenki főállás mellett fordítja most erre az idejét és a pénzét” – mesélte Fábián.
Az azóta már működő mémcoinnak közel 900 holdere van, ami kiemelkedően jó kezdésnek számít. A vásárlóknak csak fele magyar, a többiek nemzetközi szinten vásárolják a Hungarian Vizsla Inu tokenjeit.
Kutyabarát kriptoközösség
A token alapítói szerettek volna kitűnni a tömegből és jót is tenni. Így született meg az a gondolat, hogy ez a pénz amellett, hogy a világ első magyar vizsla coinja, az első olyan kriptovaluta itthon, amellyel adakozni is lehet.
„A Hungarian Vizsla Inu egyik célja, hogy létrehozzunk egy könnyed, magyar nemzetközi kutyabarát kriptoközösséget, a másik pedig, hogy a kutyák életét könnyebbé tegyük, ezért adományozunk” – mesélte az alapító.
A coinok 10 százalékát elkülönítik, hogy abból később állatmenhelyeknek tudjanak segíteni. Mivel a frissen indult cégnek még nem áll rendelkezésére akkora összeg, hogy abból jótékonykodjanak, az alapítók a hétvégén saját pénzükből kezdték el az adományozást. Elsőként a törökszentmiklósi Befogad-lak állatmenhely 70 lakója kapott fél tonna száraz tápot.
Kapcsolódó cikkek
- Ismerjük meg közelebbről a Crypto.com lényegét és hasznosságát
- Egyre sürgetőbb a kriptovaluták egységes adókezelésének kialakítása
- Az ESET kutatói felfedezték a KryptoCibule-t, a rejtőzködő kriptovaluta tolvaj kártevőt
- Kriptovaluta kereskedés mesterséges intelligenciával
- Kriptopénz jár az otthon maradásért
- Öt jóslat a blokklánc-technológia és a kriptovaluták 2020-as évéről
- A Vodafone Csoport a Libra Association alapító tagjai között
- HTC EXODUS 1 – Nagyobb biztonságban tudhatjuk személyes adatainkat
- A hazai startupok is a blockchain technológia felé mozdulnak
- A HTC-nek már biztonságos pénztárcája is van
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé
Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.
Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak
Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.
ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások
Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”
Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?
A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.