A jövő innovátorait hozza Budapestre az idei Világsakkfesztivál

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 7. 09:53

A női sakkozók sikereit megzenésítő énekesnő. Egy mérnök, aki „érzelmes” oldaláról is ismeri a sakkot. A kreativitás nagymestere, aki könyvet írt arról, miért lehet jó, ha gépek módjára gondolkodunk. Hogy mi a közös bennük? Október 9-én mindannyian ott lesznek a 2021-es Világsakkfesztiválon, melyet most először hibrid formában valósít meg Polgár Judit, minden idők legeredményesebb női sakkozója. 

Október 9-én vadonatúj formátumban tér vissza a Világsakkfesztivál, amely játékos kihívásokon és előadásokon keresztül mutatja be a sakk mindennapokat átszövő ezer arcát. Az érdeklődők most először offline és online térben is bekapcsolódhatnak a sakk nemzetközi ünnepébe: a helyszíni programoknak a Magyar Nemzeti Galéria ad majd helyet, melyeket akár otthonuk kényelméből is figyelemmel kísérhetnek a játék kedvelői, de a „digitális bennszülöttek” számára is számos agytornát és érdekességet tartogat az esemény virtuális fóruma. A rendezvény fő támogatója harmadik éve a Morgan Stanley, amely idén is interaktív programokkal várja a sakk szerelmeseit: a látogatók reményeink szerint ismét kiállhatnak a vállalatnál dolgozó sakkmesterek ellen, de a kódolás alapjaiba is betekintést nyerhetnek egy játékos helyszíni oktatás keretein belül. 

 

Az idei eseményen a kreativitás és az innováció kapja a főszerepet olyan újító elmék előadásában, akik felhagytak a szokásos sémákkal és újszerű választ adtak a kihívásokra. Noam Manella a „Think Like a Machine” című nagysikerű könyv szerzőjének előadásából például megtudhatjuk, miként ébreszthetjük fel a bennünk szunnyadó kreativitást. Ashwin Subramanian, indiai mérnök pedig egy forradalmian új kísérlet részleteibe kalauzolja el a nagyközönséget: a biofeedback eszközeivel feltárja, mit üzen a sakkozók teste játék közben és hogyan tudják ezeket az apró jelzéseket hasznosítani a felkészülés során. A látogatóknak egy hamisíthatatlan zenei élményben is részük lehet Juga Di Prima, chilei énekesnő jóvoltából, aki a nemi esélyegyenlőség jegyében dolgoz fel közismert dalokat. Nem titkolt célja, hogy legújabb dalsorozatával hírét vigye a női sakkozók teljesítményének, hogy azok legalább akkora figyelmet kapjanak, mint a férfi játékosok sikerei. 

 

 

„A sakk egy országhatárokon átívelő közös nyelv, melyet életkortól, nemtől, foglakozástól és nemzetiségtől függetlenül bárki magáénak érezhet a Világsakkfesztiválon. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a rendezvény egy nagy mozgalommá nőtte ki magát az évek folyamán, melyhez az élet szinte minden területéről csatlakoztak vendégek és előadók. Ez tette igazán időtállóvá a szlogenünket, miszerint a sakk összeköt minket” – nyilatkozta a Világsakkfesztivál alapítója, Polgár Judit. Hozzátette: a rendezvény idei témája nem is lehetne aktuálisabb, hiszen az elmúlt időszak sokak számára az alkalmazkodás, az útkeresés és az innováció jegyében telt. Ez alól mi sem voltunk kivétel. A kihívásokra való válaszként számos egymást erősítő online és offline eszközzel terjesztettük ki a rendezvény határait, melynek köszönhetően idén közelebb lehetünk egymáshoz mint bármikor. 

 

„Az innovációs képesség és a digitális kompetenciák ma már olyan elvárások, amelyek alapvetően határozzák meg egy vállalat vagy szakember sikerességét. A ma iskolába járó gyermekek számára egyre fontosabbak az alapvető informatikai, programozási ismeretek, amelyekre mai világunk digitális megoldásai épülnek, és amelyek megismeréséhez remek logikai alapot biztosíthat a sakk. A Morgan Stanley eltökélten támogatja, hogy a fiatalok korán elsajátíthassák azokat a természettudományos, technológiai, műszaki és matematikai, egyszóval STEM ismereteket, melyek birtokában könnyedén alkalmazkodhatnak a munkaerőpiac változásaihoz és tehetik magukévá a digitális ismereteket, hogy tudásuk és tehetségük révén a jövő innovátoraivá válhassanak” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti központjának vezetője, aki maga is aktív sakkjátékos és a Magyar Sakkszövetség elnökségi tagja.

 

Már a rendezvény DNS-ében is jelen van az oktatás témája, ami idén az Educational Chess Summit konferenciával teljesedik ki, ahol igazi nagyágyúk osztják meg gondolataikat az oktatás és a sakk kapcsolatáról. Az oktatás jövőjéről szóló szakmai párbeszédek mellett, betekintést nyerhetünk a Polgár Judit Módszerbe is, melynek legújabb elemét, a SakkTesit a rendezvényen mutatják be először. A Magyar Nemzeti Galériába ellátogató gyerekek, szülők és pedagógusok a saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogyan lesz egy sakktáblából a hatékony eligazodást, valamint a térben való tájékozódást segítő gyakorlati helyszín, melyet akár élesben is kipróbálhatnak. 

 

Az idei Világsakkfesztivál minden eddiginél interaktívabbnak ígérkezik: a szokásos szimultán partik mellett számos online fejtörővel várják az érdeklődőket, melyek sorát a ChessConnectsUs kihívás nyitja meg szeptemberben. A játék központi eleme egy virtuális sakktábla, amely mögött nap mint nap újabb két játékos sorakozik fel, akik egy-egy lépés után átadják a stafétát a következőnek, egészen addig, amíg véget nem ér a játék. Az érdeklődőknek érdemes lesz ellátogatniuk a kihívásnak helyet adó Chess24.com-ra, ugyanis híres tudósokat, sportolókat, művészeket, sőt politikusokat is elcsíphetnek sakkozás közben és értékes nyereményekért cserébe megtippelhetik, kik, mit lépnek. 

 

* A szervezők az aktuális vírushelyzetnek megfelelően alakítják a rendezvényt, a változtatás jogát ennek jegyében fenntartják.

Kulcsszavak: sakk Világsakkfesztivál

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Alelnököket választott a Magyar Marketing Szövetség

A szövetség a marketing szakmai, illetve társadalmi szerepének további mélyítését tűzte ki célul, ennek érdekében a közösségi munka szervezése, a nemzetközi kapcsolatok koordinálása, az edukációs projektek, valamint a vállalati és partnerségi kapcsolatok területén a jövőben három alelnök támogatja majd a szövetség tevékenységét.

2024. június 21. 18:25

Lemaradunk, ha nem tanuljuk meg használni a mesterséges intelligenciát

Megállíthatatlan a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása a magyar iskolákban: a tanárok közel 40 százaléka és a diákok harmada rendszeresen használja a technológiát, amely tízből kilenc pedagógus szerint 2-3 éven belül át fogja alakítani az oktatást. 

2024. június 21. 16:18

Közel 60%-os árbevétel növekedést ért el tavaly az online fizetési megoldásokat kínáló Barion

Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion. A magyar fintech cég 2023-ban összesen 6.8 millió eurós árbevételt ért el a bel- és külpiacokon, mely a jelenlegi makrogazdasági környezetben szinte ritkaságszámba megy a szektorban. 

2024. június 21. 14:40

A Continental élesben teszteli szuperszámítógépét

A Continental első alkalommal építette be tesztjárműbe, nagy teljesítményű számítógépét (HPC). Ezzel lehetővé vált számos funkciónak, mint például a vezetésbiztonsági rendszerek, az automatizált parkolás, vagy a holisztikus mozgásvezérlés egy járműalkalmazásban történő elhelyezése. 

2024. június 21. 13:07

Formatervezésiminta-oltalom védi a Széchenyi István Egyetem világrekorder autóját

A győri Széchenyi István Egyetem kiemelt figyelmet fordít szellemi vagyonának védelmére: az intézmény kutatóinak és hallgatóinak munkáit bejegyzett szabadalmak, mintaoltalmak és védjegyek sora óvja. Ezúttal a SZEnergy Team háromszoros világbajnok autójának alakját helyezték formatervezésiminta-oltalom alá, amely jogilag is garantálja, hogy a hallgatói mérnökcsapat nyerő karosszériája a jövőben is utánozhatatlan maradjon.

2024. június 21. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02