Az oktatás nagyágyúival érkezik Polgár Judit Világsakkfesztiválja
Vajon hogyan forradalmasíthatja a sakk az oktatást? Miként küzdhetők le az önértékelésbeli problémák ezzel az ősi játékkal? Mit árul el a pulzusszámuk a játékosokról? A világ minden tájáról érkező gondolkodók efféle kérdéseket járnak körül az október 9-én esedékes Világsakkfesztiválon, ami idén először hibrid formában valósul meg. A rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján újabb világhírű előadókat jelentettek be, akik között Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálója, valamint Dana Reizniece-Ozola, a FIDE vezérigazgatója is helyet kapott.
Már csak néhány nap, és a Világsakkfesztivál ismét beköltözik a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a kreativitás és az innováció témája lesz terítéken. A látogatók többek között megtudhatják, milyen forradalmian új ötleteket és kezdeményezéseket inspirált a sakk a tudomány, az oktatás, a művészet, valamint az üzlet világában. Hogyan nyerhet új értelmet a sakk kedvelői számára a „Ha én rózsa volnék” című dal? A kreativitás egy isteni szikra, vagy sokkal inkább módszertan? Miként befolyásolja pulzusszámuk a sakkozók teljesítményét? Október 9-én mindenre fény derül a téma újító elméinek előadásaiból, melyek online is megtekinthetők lesznek a fesztivál hivatalos oldalán.
Az idei év egyik legnagyobb újítása az Educational Chess Summit konferencia, melynek résztvevői bebizonyítják: a sakknak igenis helye van az osztálytermekben annak képességfejlesztő hatásai miatt. Rita Atkins, brit nagymester gyakorlati példákkal fogja szemléltetni, miként épülhet be a sakk a matematika órákba. Lorena Garcia, oktatáskutató pedig a sakk önbizalomnövelő és szorongásgátló hatásairól igyekszik majd meggyőzni a jelenlévőket. A közönség tanúja lehet egy igen elterjedt mítosz lerombolásának is: Jesper Berger Hall, nemzetközi sakkedző megmutatja, hogy a sakk nemcsak a „csodagyerekek” fejlődését szolgálhatja, hanem a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek tanításában is hatékony eszköznek bizonyulhat. Visszatérő vendégként üdvözölhetjük Fernando Moreno, spanyol pszichológust, aki ezúttal a játék által tanított „életleckéket” tárja a hallgatóság elé. A sakk készségfejlesztő hatásait bemutató előadások mellett levetítik Polgár Judit és Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálójának beszélgetését is, melyben egy kreatív energiákban gazdag oktatási rendszer képe elevenedik meg. A konferenciához olyan nagy nevek is csatlakoznak, mint a spanyol sakk szakújságíró Leontxo García, aki Polgár Judittal közösen tölti be a házigazda szerepét, de Dana Reizniece-Ozola, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) vezérigazgatója, Bachar Kouatly, a FIDE alelnöke, valamint Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kulturális ügyekért, oktatásért és ifjúságért felelős tagja is felszólalnak. Utóbbi a rendezvény fővédnöki feladatait látja majd el.
„Évek óta dédelgetem azt az álmot, hogy létrehozok egy fórumot, amely otthont teremt az oktatás és a sakk kapcsolatáról szóló nemzetközi párbeszédeknek, valamint bemutatja, hogy a játék miként épülhet be az iskolai tárgyakba, és hogyan hozhatja felszínre a gyermekek erősségeit. Az Educational Chess Summit egy kulturális utazás is egyben, hiszen jól példázza, mennyire sokféleképpen gondolkodunk erről a világban” – mondta Polgár Judit, a Világsakkfesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „Az idei Világsakkfesztivál történelmi jelentőségűnek ígérkezik, hiszen Budapest még sohasem adott helyet efféle konferenciának.”
Az eseményt harmadik éve támogató Morgan Stanley számára szintén kiemelt fontosságú a fiatalok sakkal való megismertetése, hiszen számos kapcsolódási pont van a játék és a természettudományos, technológiai, mérnöki vagy matematikai tudományok gondolkodási megközelítésében. Ezek az ún. STEM gyűjtőfogalom alá tartozó tudományágak kulcsterületeket képviselnek a vállalat budapesti központjában végzett munkában is.
„A világ egyik vezető befektetési bankjának egyik legnagyobb informatikai és elemző központját működtetjük Budapesten. Több mint 2500 munkatársunk zöme STEM területről érkezett, ezek a tudományágak illeszkednek leginkább a munkánkhoz, a matematikai modellezéstől a különböző IT feladatokon át a kereskedési algoritmusok fejlesztéséig – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. – Ezért is fontos számunkra a STEM-oktatás támogatása, és ebben játszhat szerepet a sakk. Munkatársaink között számos sakkozó van, köztük 5 nemzetközi mester, és idén már a fesztivál keretében rendezzük meg az irodák közötti bajnokság döntőjét is, amelyre a Morgan Stanley 25 irodájából világszerte több mint 400 munkatárs nevezett. Büszkék vagyunk rá, hogy harmadik alkalommal lehetünk Polgár Judit és a Világsakkfesztivál és partnerei.”
Fogarasi Norbert hozzátette: a nemek közötti esélyegyenlőség a vállalat számára is fontos, nemcsak a munkahelyen, hanem a STEM-oktatásban is: a vállalat – a Nők a Tudományban Egyesülettel közösen – immár negyedik éve tart matematikai és programozó tanfolyamot középiskolás diáklányoknak Smartiz néven.
A Világsakkfesztivál idén átlépi megszokott határait, és az utca emberének is számos meglepetést tartogat. A járókelők a szó szoros értelmében részesei lehetnek Weiler Péter képzőművész sakk inspirálta alkotásának, amely a győzelem érzését jeleníti meg. Mindehhez csak annyit kell tenniük, hogy a Nyugati téren felállított installáció elé állnak, és egy fotóval megörökítik „diadalukat”, amivel akár értékes nyereményekért is versenybe szállhatnak.
____________________
A nagy sakk-kutatás: a többség szerint a sakk pozitív hatással lehet a tanulmányokra és a karrierre
A sakk és az oktatás, azon belül is a STEM-oktatás összefüggéseit boncolgatta a Világsakkfesztivál alkalmából készített online kutatás is. A 650 résztvevő – többségében diákok – válaszai bepillantást nyújtanak a sakk és a STEM-területek kapcsolatába. A válaszadók csaknem fele (45%) például elsősorban azért sakkozik, mert fejleszteni akarja a logikai készségeit, de sokan vannak azok is, akik a kihívás vagy a verseny miatt játszanak. A kitöltők kétharmada szerint a sakk fejleszti a stratégiai gondolkodás képességét, és sokan úgy vélik, a döntéshozatali és mintafelismerési képességet is. Nem meglepő, hogy a többség szerint a sakk jó hatással lehet tanulmányaira, karrierjére. A felmérésből az is kiderült, hogy a résztvevők többsége (72%) szerint a sakkban nincs különbség a férfiak és a nők képességei között.
____________________
Kapcsolódó cikkek
- A jövő innovátorait hozza Budapestre az idei Világsakkfesztivál
- Kaszparov és Polgár Judit beszélgetésével jön az online térbe költöző Világsakkfesztivál
- Kockázatelemzőkkel és informatikusokkal sakkozott az olimpiai női sakkválogatott
- Látás- és hallássérültek sakkja a Világsakkfesztiválon
- Világsakkfesztivál - negyedszer
- Kínában is bevezetik Polgár Judit oktatási programját
- Már óvodások számára is elérhető Polgár Judit komplex képességfejlesztő programja
- Világos és sötét - regény nemcsak sakkozóknak
- Először győzött le profi sógijátékost egy számítógép
- Másfél ezer jelentkező az internetes sakksuliban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az MI szerepe a vállalati csalások előkészítésében és megelőzésében
Magyarországon is mindennapos eszközzé vált a mesterséges intelligencia (MI) a vállalati visszaélések terén – hívja fel a figyelmet az EY egy 50 magyar compliance- és biztonsági vezetővel végzett kutatása. A szakértők szerint a régebben bevált biztonsági intézkedések már nem elegendőek az egyre kifinomultabb támadások ellen. A szervezeteknek intelligens megoldásokra van szükségük, ha el akarják kerülni, hogy áldozattá váljanak.
Zöld energia az európai gyógyszeripar és egészségügyi ágazat számára
A Schneider Electric Energize programjának keretében egy négy céget tömörítő vásárlói csoport 10 évre szóló megállapodást kötött évi 245 GWh megújuló energiaforrásból származó áram beszerzésére. A program „Sustainability Business” üzletága a tárgyalások során tanácsadóként segítette a szerződést aláíró cégeket.
Kiberbiztonsági terhek 2025-ben: Hogyan lehet csökkenteni a költségeket?
2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lebonyolítását és a felügyeleti díjak kiszámítását érintik. A vállalatok számára kötelező díjak részben az árbevétel alapján kerülnek meghatározásra, de jelentős mértékben függnek a használt rendszerek számától, a cég szerepétől, illetve az általa kezelt adatokatól is. Kóczé Péter, a Grant Thornton digitális üzletágának vezetője bemutatja, hogyan csökkenthetők ezek a költségek – akár több millió forinttal –, és hogyan lehet szakmai alapokon optimalizált kiberbiztonsági rendszert kialakítani.
AI forradalom a pénzügyi szektorban is
A mesterséges intelligencia (AI) forradalmának egyik legnagyobb haszonélvezői várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lesznek, amennyiben nem áldozzák fel a fogyasztói és felhasználói bizalmat a gyors eredmények érdekében. Az innováció és a bizalom fenntartását célzó uniós szabályozás 2026. augusztusáig fokozatosan lép életbe. A közelmúltban a KPMG Magyarország magyar és nemzetközi szakértői, valamint ügyfélkörük képviselői üzleti beszélgetést tartottak a témában.
A jövő technológiai újításai a Neumann János Kárpát-medencei Versenyen
A Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny diákok által fejlesztett pályaművei között idén olyan innovációk szerepelnek, mint onkológiában alkalmazható mesterséges intelligencia, Rubik-kockát kirakó robotok, hulladékszűrő gépek és mindennapi életet segítő mobilalkalmazások. A több mint 40 éves múlttal rendelkező szekszárdi diákversenyen az általános és középiskolás diákok startup-szerű formában mérhetik össze tudásukat.