Könnyebb és biztonságosabb lesz a vállalati korrupció bejelentése

forrás: Prím Online, 2021. október 19. 12:19

Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket. Az Európai Unió 2021. december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek. 

Az érintett cégeknek lehetővé kell tennie, hogy a dolgozók és egyéb érintettek tájékoztathassák a vezetőséget, ha vállalati visszaélést, például az emberi jogok megsértését, csalást vagy akár kartellgyanút tapasztalnak. Az EU direktíva azt is meghatározza, hogy az ügyben induló belső vizsgálat állásáról legkésőbb három hónapon belül tájékoztatni kell a munkavállalót.

 

Az irányelv két év múlva, 2023. december 17-től már a legalább 50 főt alkalmazó vállalkozásokat is érinteni fogja. 

 

„Nagyon kevés ideje maradt az érintett vállalatoknak, hogy kiépítsék a visszaélés-bejelentési rendszereiket, különösen, hogy az irányelvet átültető magyar törvény még nincs elfogadva” – hangsúlyozta dr. Farkas Ádám, az EY felelős üzleti működéssel foglalkozó területének vezetője. „A vezetők számára megnyugtató lehet, hogy léteznek már kész megoldások a hazai piacon. Az EY által fejlesztett digitális applikáció ráadásul gyorsan üzembe helyezhető, könnyen használható és a legfontosabb, hogy teljeskörű megoldást nyújt a bejelentők valós védelmére, így az EU irányelveinek is megfelel” – tette hozzá. 

 

A bejelentéseket segítő digitális csatornák pénzügyi szempontból is előnyösek lehetnek a hazai vállalatoknak. A csalások okozta kár ugyanis átlagosan eléri az éves árbevétel 5 százalékát az EY tavalyi, 3 000 vállalat részvételével készült nemzetközi kutatása, a Global Integrity Report szerint. 

Kulcsszavak: Európai Unió EY

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

E-sport-sikerek: mentorálással lesznek még jobbak a profi játékosok a Széchenyi-egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője, Borkai Ádám kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében. Mentoráltja, Vén Balázs nemrég egy rangos nemzetközi verseny labdarúgó-videójáték kategóriájában győzött.

2024. december 4. 20:01

Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban

Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.

2024. december 4. 18:15

Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között

A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.*  A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.

2024. december 4. 16:37

A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek

Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is. Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.

2024. december 4. 14:49

Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi-egyetem csapata

Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.

2024. december 4. 11:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37