Robotika: Európa-bajnoki dobogón a Széchenyi István Egyetem csapata
Bronzérmet szerzett a győri Széchenyi István Egyetem csapata a Szakmák Európa-bajnokságán az ipari robotika kategória első magyar résztvevőjeként. A siker mutatja, hogy az intézmény számára mennyire fontosak az ipari együttműködések, valamint az, hogy a hallgatók a magas szintű elméleti ismeretek mellett valós gyakorlati tudással is felvérteződjenek. A két fiatal, Kuller Máté és Hökkön Szilárd elhelyezkedéséhez is jó ajánlólevél volt a verseny.
„A Széchenyi István Egyetemen megszerzett tudás és a robotikai versenyen való megmérettetés hosszú távon alapozta meg a jövőmet. A hazai válogatón elért eredmény olyan jó ajánlólevélnek bizonyult, amelynek köszönhetően ma már egy gépipari cégnél dolgozom mérnökként” – világított rá teljesítményük jelentőségére Kuller Máté. Csapattársa, Hökkön Szilárd hasonlóképp a versenynek köszönheti munkahelyét, s úgy érzi, ha nem éri ez az élmény, valószínűleg nem is ezen a területen helyezkedett volna el.
Magyarország hosszú évek óta bekapcsolódik a Worldskills és az Euroskills versenybe, amit a Szakmák Európa-bajnokságának is hívnak. Kvalifikálni a nemzeti válogatók megnyerésével lehet. A világ vezető iparirobot-gyártó vállalata, a FANUC kezdeményezésére már robotikából is összemérhetik tudásukat a fiatalok. A cég által tavaly rendezett hazai FANUC Olimpián mások mellett a Széchenyi István Egyetem három csapata is indult. Közülük a Kuller Máté és Hökkön Szilárd alkotta páros diadalmaskodott, s így bejutott az Euroskills fináléjába, amit idén ősszel rendeztek meg Grazban. A Szakmák Európa-bajnokságán 31 ország közel 400 fiatalja mérte össze tudását 38 szakmában, amelyen Magyarország az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében vett részt.
Kuller Máté a feladat megoldása közben. (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara)
„A hazai válogató megnyerése után nagy lendülettel készültünk, naponta legalább öt-hat órát gyakoroltunk a versenyre, de sajnos jött a járvány, a bezárkózás, ami a felkészülést is nehezítette, ráadásul magát az Euroskillst kétszer is elhalasztották. Rendkívül elégedett vagyok a harmadik hellyel, de főleg azokkal a tapasztalatokkal, amelyekkel a verseny révén gazdagodtam” – mondta Kuller Máté.
Hökkön Szilárd az Euroskills döntőjében. (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara)
„A felkészülés valóban nehezített pálya volt, ha nincs a halasztás, talán még ennél is jobb eredményt érhettünk volna el. Jó szereplésünkhöz hozzájárult, hogy igazi csapatként tudtunk együtt dolgozni” – tette hozzá Hökkön Szilárd, akinek a grazi verseny örök emlék marad. „Olyan volt, mint egy olimpia, hiszen a többi szakma magyar résztvevőivel együtt utaztunk, a versenyeken kívüli időt együtt töltöttük, szurkoltunk egymásnak” – elevenítette fel. A Szakmák Európa-bajnokságát valóban úgy kell elképzelni, mint egy nagyszabású világversenyt. A programok hatalmas csarnokokban zajlanak, ahol a látogatók az egyik versenyről átsétálhatnak egy másikra, belepillanthatnak a robotikába, az ipar 4.0, a mechatronika vagy éppen a webfejlesztő szakmák versenyébe.
„Nagyon büszke vagyok az elvégzett munkára és az elért eredményre, hiszen a mi csapatunk volt az első magyarországi résztvevő az ipari robotika kategóriában” – fogalmazott Szilágyi Zoltán, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Automatizálási Tanszékének mesteroktatója, a versenyzők felkészítője. Mint mondta, a megmérettetést hosszú felkészülés előzte meg, amelynek során a szakmai és gyakorlati tudás mellett a csapatmunka is fontos szempont volt. „A versenyen egy iparirobot-alkalmazást kellett elkészíteni, ami nagyon komplex feladat, hiszen nemcsak a robotot kell működtetni, de meg is kell építeni az állomást, számítógépes szimulációt alkotni, a robotot programozni, végül pedig az alkalmazás dokumentációját is el kell készíteni” – ismertette.
A magyar csapat az Euroskillsen: Kuller Máté, Bíró István és Hökkön Szilárd. (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara)
Az Euroskillsre a két versenyzőt Bíró István, a FANUC Hungary Kft. robotapplikációs mérnöke kísérte el. Mint kifejtette, cégük, amely a Worldskills és az Euroskills egyik főtámogatója, azért fordít kiemelt figyelmet az új generációk képzésére, mert a jövőben a robotok és az automatizálás várhatóan nagyobb teret hódít majd. A fiatalok számára tehát egyre inkább elengedhetetlen tudásról van szó. „Ez a verseny egy igazi megmérettetés, mert a hallgatóknak itt olyan rapid határidőkön belül kell teljesíteniük a feladatokat, mint a munkaerőpiacon, ráadásul munkájukat itt is vigyázó tekintetek fürkészik, ahogy később a megrendelők teszik azt” – hangsúlyozta.
A szakember szerint a magyar csapat valósággal berobbant a versenyre, hiszen a Széchenyi-egyetem hallgatói az első magyar szereplést rögtön felejthetetlenné és érmessé tették egy nagyon erős, tapasztalt mezőnyben. „Ehhez egyrészt az egyetem és az oktatójuk részéről magas szintű szakmai felkészítés volt szükséges, de a két fiatal hihetetlen elszántsága is kellett. A magyarok tehát beléptek a kapun, a FANUC célja pedig az, hogy olyan támogatást biztosítson, amellyel a következő évek versenyzői is legalább ilyen eredményesek lehetnek” – mondta Bíró István.
Kapcsolódó cikkek
- Növényekből is lehet műanyag
- ZalaZONE innovációs nap
- Új publikációtámogatási program a Széchenyi-egyetemen
- I. Győri Klíma Expó: kitüntetett szerepben a Széchenyi István Egyetem
- Tovább bővíti fejlesztési bázisát a Széchenyi István Egyetem a ZalaZONE-on
- Diplomaátadó ünnepséget tartott a Széchenyi István Egyetem három kara
- A legjobbak legjobbjai találkoztak a Széchenyi István Egyetemen
- A győri Széchenyi István Egyetem tovább erősítette országos pozícióját
- Nemzetközi súlyú és hatású a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja
- Egyedülálló MBA-képzés indul a győri egyetemen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé
Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.
Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak
Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.
ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások
Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”
Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?
A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.