Informatika AI-től Z-ig
2022. november 10-én, 14 órától a SZTAKI nagytanácstermében rendezi meg szokásos éves konferenciáját a Neumann Társaság. Az esemény megnyitó beszédét Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója tartja meg, és a rendezvényen adják át a Neumann Társaság hagyományos díjait, illetve az Infotérrel és IVSZ-szel közösen, az Év informatikai újságírójának megítélt Kovács Attila-díjat is.
Vállalt küldetése szerint a Neumann Társaság GPS-ként kívánja segíteni a társadalmat a digitális világban való tájékozódásban: ennek jegyében zajlik majd a november 10-én 14-18 óra között, a SZTAKI Kende utcai székházában zajló éves Neumann Konferencia. A tavalyi virtuális konferencia után idén ismét személyesen, közösségben megrendezett konferencián izgalmas megközelítéseket hallhatnak a résztvevők az informatika forradalmi hullámairól, szerepéről a társadalmi fejlődésben.
A konferencia megnyitóbeszédét Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója tartja meg, aki szerint amikor felbecsülni próbáljuk az IT-forradalom hatását életünkre, munkánkra, sőt az emberi faj egészének jövőjére, akkor ezt nem az ipari forradalmakkal, hanem az emberiség sorsát ezeknél sokkal alapvetőbben befolyásoló két korábbi „informatikai forradalommal”, a beszéd (információcsere) majd az írás (az információ tárolása) megalkotásával kell párhuzamba állítani. Ez a konferencia kiindulópontja, majd az előadások gerince a mesterséges intelligencia hívószavát szeretné valódi tartalommal megtölteni: fontos elemzések hallhatóak majd az ipari rendszerek intelligens monitorozásától és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és a SZTAKI konkrét, gyakorlati MI-alkalmazásaitól kezdve az olyan humán területig, mint a képi és szöveges tartalomelemzés. A konferencia azt is vizsgálja, hogy az informatika hatásai hogyan csapódnak le a Z-generációnál, milyen médiahasználati jellegzetességei vannak az ő nemzedéküknek.
Ugyancsak az éves konferencián adják át a hazai, informatikai területen dolgozó, legkiemelkedőbb szakembereknek az érdemeik elismeréséül járó plaketteket és emlékérmeket. A társaság saját díjai mellett az IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat is itt adják át az év informatikai újságírójának.
A Neumann Konferencia tervezett programja:
14:00 kezdés
● dr. Beck György elnöki köszöntője: Neumann 120 évre készülve – Neumann nyomában
● Bojár Gábor Graphisoft-alapító keynote beszéde: 4. ipari vagy 3. informatikai forradalom?
● A Kovács Attila-díj (Az év informatikai újságírója), a Kemény János-díj, és a Tarján-emlékérem átadása
● dr. Hangya Balázs orvos, matematikus, az MTA-KOKI Rendszer-Neurobiológia Kutatócsoport vezetőjének előadása: Agyi hálózatok és mesterséges intelligencia
● Varjú Zoltán számítógépes nyelvész, MI-szakértő előadása: Páncélba zárt szellem
● Putz Orsolya, nyelvész, az ELTE egyetemi tanársegédjének előadása: AI a képi és szöveges tartalomelemzésben
16:30 szünet
● A Kalmár-díj, a Neumann-díj, és a társaság életműdíjainak átadása
● prof. dr. Levendovszky János, a BME dékánhelyettesének előadása: Mesterséges Intelligencia alkalmazásai az ipari rendszerek intelligens monitorozásában - műegyetemi kutatások az adatgyűjtő protokolloktól az anomália detekcióig
● dr. Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember, egyetemi docens, az NJSZT eHétköznapok szakosztályának titkárának előadása: A Z Generáció médiahasználata
18:00 a konferencia vége
● dr. Beck György zárszava
A Neumann Konferencián ingyenes regisztrációt követően minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Kapcsolódó cikkek
- Három bronzérmet szerzett a magyar csapat a második Európai Lány Informatikai Diákolimpián
- Nemzeti szuverenitás már a felhőben is
- Az informatika és a zene kapcsolatát vizsgálják a Neumann Társaság meetupján
- 75 extrapont is járhat a felvételin az ICDL bizonyítványért
- Konferencia az egykori keleti és nyugati blokk tudósait fél évszázada összekötő intézet munkájáról
- A hazai cégek többsége az informatikai fejlesztéseken is spórolna az energiaszámlára
- Az informatikusok elárulták, mi tartaná itthon őket
- Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján
- Kipróbálható a legendás kibernetikai készlet a Kutatók éjszakáján
- Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tengerjáró hajózás: Luxusélmény elérhető áron
Néhány éve még csak a luxus szinonimájaként gondoltunk a tengerjárós nyaralásokra, ma viszont az egyik legnépszerűbb utazási formává nőtték ki magukat. Aki egyszer kipróbálja ezt a különleges utazási módot, gyakran újra visszatér. Nem véletlenül: a tengeri hajózás sokkal gyorsabban fejlődik, mint más turisztikai szegmensek, és az előrejelzések szerint 2025-ben minden korábbi évnél többen vágnak bele egy ilyen kalandba.
Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában
Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben.
Így nyílik ki a világ a Széchenyi hallgatói előtt
Közel harminc hallgató vett részt a Széchenyi István Egyetemről azon az ötnapos nemzetközi tanulmányúton, amely során bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkedhettek meg Csehországban. A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott képzés nagy sikert aratott a nemzetközi ipari partnerek körében is, ezért a Járműgyártás és Technológia Tanszék már a program folytatását tervezi.