Az LMBTQ után tavaly a releváns szó jelentésére voltak a legtöbben kíváncsiak

forrás: Prím Online, 2023. január 28. 17:09

Míg 2021-ben a nemi hovatartozást definiáló LMBTQ rövidítés jelentésére kerestek rá legtöbben, addig 2022-ben a releváns szó magyarázatára voltak a leginkább kíváncsiak a jelentese.hu szótároldal friss összegzése szerint. A top 10-es lista alakításában 2022-ben is az aktuálpolitika, az újszerű technológiák, valamint a betegségek voltak a meghatározóak.

Az interneten havonta milliós nagyságrendben keresnek rá a magyarok olyan szavakra, melyek értelmezésében bizonytalanok, vagy egyáltalán nem ismerik a jelentésüket. Persze a keresés tárgya mindig annak függvényében változik, hogy miről ír a média, mi a közbeszéd aktuális tárgya, illetve mi terjed éppen a közösségi médiában. Ennek megfelelően a legkeresettebb idegen szavak többnyire a komolyabb figyelmet kapó betegségekhez, a politikához, illetve technológiai újdonságokhoz vagy egyéb aktualitásokhoz kapcsolódnak. A technológia vonatkozásában ilyen volt például 2022-ben az elektronikus tartalmak, illetve digitális műtárgyak „becsomagolására” és eredetiségigazolására szolgáló NFT, amit egyébként sokan az internet egyik legújabb lufijának tartanak. A 2022-ben kitört orosz-ukrán háború kapcsán is előkerültek olyan kifejezések, melyek jelentésével sokan nem voltak tisztában. Ezek közül három is, úgymint az „embargó”, az „eszkaláció” és a „szakadár” bekerült a top 10-be. 

 

„Persze akadnak olyan »divatszavak« is, melyek jelentése iránt évek óta nagy az érdeklődés. Ide sorolható a „releváns” kifejezés is, ami 2022-ben a dobogó legtetején végzett, ezzel letaszítva a 2021-es győztest, ami a másságot definiáló LMBTQ rövidítés volt” – elemezte a helyzetet Kolma Kornél, a jelentese.hu szótároldal alapítója.

 

pexels.com

 

Pandémia után afázia

 

Több kifejezéssel is képviselteti magát a toplistán az egészségügy. Míg 2021-ben ezt a témakört egyértelműen a pandémia, illetve az ahhoz kapcsolódó kifejezések, rövidítések uralták, addig 2022-ről elmondható, hogy az ADHD, vagyis a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar jelentése érdekelte leginkább az embereket. Ezen kívül nagyon sokan voltak kíváncsiak arra is, hogy mi fán terem az afázia, ami vélhetően Bruce Willis családja által írt megható poszt következménye. A világ ebből tudta meg, hogy az ismert színész és akciósztár beszédkészségét és beszédértését érintő betegsége miatt végleg felhagy a filmezéssel.

 

Ha valaki kíváncsi arra, hogy mennyire van képben a 2022-ben legkeresettebb idegen szavak, kifejezések, valamint rövidítések jelentése kapcsán, most egy egyszerű kvízzel kiderítheti, mely a https://jelentese.hu oldalról érhető el.

 

Top 10 legkeresettebb idegen szó 2022-ben (zárójelben a 2021-es helyezések):

1. releváns (2.)

2. kognitív (6.)

3. recesszió (új)

4. ADHD (új)

5. embargó (új)

6. afázia (új)

7. eszkaláció (új)

8. NFT (új)

9. szakadár (új)

10. oligarcha (új)

 

Top 10 legkeresettebb idegen szó 2021-ben:

1. lmbtq

2. releváns

3. pandémia

4. IgG

5. sine morbo

6. kognitív

7. NER

8. podcast

9. gender

10. szputnyik

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30