Innovatív fogászati rendelőé az év egészségügyi honlapja

forrás: Prím Online, 2023. február 3. 11:19

A budapesti MindentMent Fogászati Rendelőhálózat nyerte az egészségügyi kategória fődíját a 21. alkalommal megrendezett Az Év Honlapja pályázaton. A rendelő igazgatója szerint a honlap az orvos-beteg kommunikáció előszobája, ezért kiemelkedően fontos szerepe van.

A zsűri indoklása szerint a MindentMent.hu jól megtervezett, kategóriájában kiemelkedő páciensbarát egészségügyi honlap. A konkrét fogászati szolgáltatások iránt érdeklődők egy rendkívül informatív, komoly háttéranyagokkal rendelkező, mindenféle szempontból transzparens oldalra érkeznek, ahol áttekinthető módon, ergonomikusan, jól menedzselt folyamatokon keresztül érhetnek célba, ezért lett a kategória győztese.

 

„Kutatások bizonyítják az orvos-beteg kommunikáció jelentős hatását. Felfogásunkban a honlap az orvos-beteg kommunikáció előszobája. Ezért a lehető leginformatívabbá tettük a honlapot, hogy a legjobb segítséget nyújtsuk a páciensek számára. Nagyon boldog vagyok, hogy díjazták az innovációnkat” – nyilatkozta Aranyi Rita, a MindentMent Fogászati rendelők igazgatója.

 

Az intézményvezető szerint a digitalizáció óriási lehetőségeket tartogat a fogászatban. Az orvos-beteg kommunikáció digitalizációja javítja az ellátás fenntarthatóságát, több embernek téve hozzáférhetővé az ellátást.

 

Az Az Év Honlapja pályázat 21. alkalommal került megrendezésre. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett rangos versenyre 227 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 68 pályaművet díjazott. A MindentMent Fogászati Rendelőhálózat díjazott honlapját a VTL-Design Kft. készítette.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egyetemistáknak szóló innovációs verseny indul Magyarországon

A Magyar Innovációs Szövetség, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és az Országos Tudományos Diákköri Tanács megállapodást kötöttek egy új, az innovációt középpontba helyező verseny, az InnOtdk megrendezéséről. A kétévente megrendezésre kerülő verseny célja, hogy az OTDK-hoz hasonló formában egyetemisták bemutathassák innovációra épülő projektjeiket.

2025. március 19. 20:57

Galaxy S25 Ultra: Zajok és csodák az Erzsébet téren

Egy rejtélyes fekete doboz jelenik meg a budapesti Erzsébet téren március 20. és 22. között. Ez a Zajtár, a Samsung pop-up bemutatója és kiállítása, ahol a látogatók felfedezhetik az idén debütáló Galaxy S25 Ultra okostelefon új AI-alapú funkcióit, egy egészen friss perspektívából. Az érdeklődők kipróbálhatják a készülékeket, különös figyelmet szentelve a Hangsávszerkesztő és az éjszakai videó funkcióknak, ráadásul a legszerencsésebbek megnyerhetik a vállalat csúcskategóriás készülékét.

2025. március 19. 19:59

Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás

Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben. 

2025. március 19. 18:17

A vásárlói elégedettség szerepe a versenyképességben

A legnagyobb kihívást a magyar vállalatok számára az adathiány jelenti, amikor személyre szabott ajánlatokat szeretnének kínálni ügyfeleiknek – derül ki az EY által készített tanulmányból, amely 50 hazai marketing- és értékesítési vezetőt kérdezett meg. Az ügyfelek elégedettségére különös figyelmet kell fordítaniuk a vezetőknek, mivel ez közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre is.

2025. március 19. 16:38

Gyors, biztonságos és hatékony: A légi szállítás szerepe a kereskedelemben

Gyógyszerek, romlandó termékek és gyártáshoz szükséges alapanyagok – ezek a leggyakoribb áruk, amelyek repülővel érkeznek a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sok esetben a rendkívül drága termékek szállítása is gyorsabb és biztonságosabb repülővel. A hazai vállalatok legnagyobb része Kínából importál árut, de az export is jelentős mértékben jelen van.

2025. március 19. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06