Életet menthet az önkormányzati hőségkommunikáció
Kánikula idején az önkormányzatok országszerte számos intézkedést hoznak és rendszeresen igyekeznek ezekről tájékoztatni az embereket, hogy mérsékeljék a hőség lakosságra gyakorolt, negatív hatásait. Az információk és a segítség azonban csak annyit érnek, ahány lakoshoz sikerül ezeket eljuttatni. Ebben jelent hatalmas előrelépést egy már itthon is működő nemzetközi fejlesztés, mely a közelmúltban is hasznosnak bizonyult.
A cseh fejlesztésű, Munipolis nevű kommunikációs hálózat kifejezetten a közösségi információáramlást szolgálja, de célja nem a szórakoztatás. Segítségével például egy önkormányzat, nagyvállalat vagy bármely más intézmény, szervezet azonnal elérheti az érdekelt embereket, és ehhez még okostelefonra sincs feltétlenül szükség, hiszen az értesítés érkezhet sms-ben, e-mailen, de akár telefonon is.
„Az elmúlt napokban tapasztalt és még mindig tartó, rendkívüli hőhullám különösen az időseket viseli meg, és miközben ők szorulnak rá leginkább a segítségre, az információkra, kommunikációs szempontból éppen őket a legnehezebb elérni” ‒ ismertette a helyzetet Czinger Erik, a cég hazai képviseletének vezetője. Ezt ismerték fel mostanra egyre több hazai településen, ahol a Munipolist vetették be az értesítések hatékony célba juttatására.
„Nagyrábé, Nyárlőrinc, Baja, Baracs, Murakeresztúr és Mezőkovácsháza a Munipolis rendszerén keresztül adott ki hőségriasztást, míg Nagyoroszi, Nógrádsipek, Győrzámoly, Dudar, Lispeszentadorján, Bő és mások pedig tűzgyújtási tilalomra hívták fel a figyelmet” ‒ hoz magyar példát az elmúlt napokból a szakember. Hódmezővásárhely például ingyen strandbérlettel támogatja a rászoruló családokat, amiről ugyanezen platformon tájékoztatta a lakosságot.
Természetesen nemcsak hőségről, természeti katasztrófákról lehet hírt adni a Munipolis segítségével. A rendszer alkalmas rá, hogy pl. egy áramszünetről vagy a közszolgáltatásokkal kapcsolatos fejleményekről értesítse a lakosokat, akár kizárólag az érintett utcákban. A kommunikáció ráadásul még csak nem is egyirányú. A mostani hőség idején bármely lakos üzenhet a helyhatóságnak, ha aggódik a szomszédban lakó idősekért, vagy a közterületen valamilyen, az önkormányzat hatáskörébe tartozó rendellenességgel találkozik.
„A fentiek tükrében nem véletlen, hogy az alkalmazás szinte szabványfelületévé vált a cseh önkormányzati szférának, és Európa 4 országában ‒ köztük itthon ‒ több mint 4000 önkormányzat és más intézmény évi 70 millió üzenetet küld általa, miközben létjogosultságát már egyetlen megmentett élet is igazolja” ‒ hívta fel a figyelmet Czinger Erik. Természetesen a Munipolis is csak azokat éri el, akik feliratkoznak az ingyenes szolgáltatásra, de ott, ahol bevezették, a használata a lakosok körében eddig mindig nagyon gyorsan népszerűvé vált, minden eddiginél gyorsabb és magasabb elérésű kommunikációs hálózatnak bizonyult nemcsak vészhelyzetekben, hanem a mindennapokban is.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hatalmas a kereslet a HONOR befelé hajlítható telefonjára
Kiválóan teljesített első napjaiban a már Európa több országában is kapható HONOR Magic V3. A Magyarországra október 1-jén érkező eszköz megjelenése első napján 56%-kal több eladást produkált, mint elődje, a HONOR Magic V2. A készletek kifejezetten korlátozottá váltak, de újabb, nagyobb szállítmány várható a napokban.
Az ARUBA Hackathon visszatért – 24 órás verseny a legjobb fejlesztők számára
A vezető európai felhőszolgáltató ArubaCloud a ComputerTrendsszel együttműködésben a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szakmai támogatásával programozói hackathont rendezett idén szeptember 14-15-én, hogy ezzel is hozzájáruljon a magyarországi IT-tehetségek felfedezéséhez.
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (MOL Group). A “Marketer of The Year” exkluzív díjat szeptember 19-én a Marketing Summiton adják majd át. Az elismerés valódi különlegessége az, hogy annak első helyezettje képviseli Magyarországot a European Marketing Confederation által szervezett, 2025-ös “European Marketer of The Year Award”-on.
A Rubik-kocka 50. évfordulóját ünnepelték a Széchenyi-egyetem Innovációs Parkjában
A Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából Rubik Ernő világhírű feltaláló volt a Széchenyi István Egyetem és a győri önkormányzat vendége szeptember 12-én. A Győri Innovációs Park aulájában, a Kocka néven ismert épületben Rubik-kocka-kirakó versennyel és pódiumbeszélgetéssel ünnepelték meg a jubileumot.
Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.