EMMA már a MÁV appban is!

forrás: Prím Online, 2024. július 31. 10:27

A mai naptól a MÁV okostelefon-alkalmazásának legújabb verziója érhető el, amelyben – az informatikai frissítéseken túl – egy fontosabb tartalmi változással is találkozhatnak a felhasználók: a főmenüben található térképet felváltotta EMMA, a MÁV-VOLÁN-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője.

A tesztüzemben már nyár elején elindult EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) az első olyan, integrált utazástervező platform, amellyel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is, így annak segítségével bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg utazását a közösségi közlekedés szinte minden eszközével.

 

 

Az immár a MÁV appon keresztül is elérhető felületen egy helyen és valós időben követhető minden vonat, Volánbusz és HÉV, továbbá a BKK és számos helyi járat minden lényeges információja, beleértve az esetleges késéseket és más, rendkívüli közlekedési eseményeket, ahogyan azt is, hogy melyik vágányról indul a vonat és melyik kocsiállásról az autóbusz, továbbá mikor érkezik a járatunk az adott megállóba.

 

A fejlesztéssel párhuzamosan természetesen a megszokott, „borsópöttyös” térkép sem tűnik el, a https://vonatinfo.mav-start.hu oldalon továbbra is elérhető lesz.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54