Már több mint 150 helyen kellett kikapcsolnia az áramot az E.ON-nak
Csütörtök reggelig több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot az E.ON Hungária Csoport. Az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja.
• A Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető E.ON Hungária Csoport is részt vesz az árvízi védekezésben
• Ahol a magas vízállás indokolja, biztonsági okokból, az érintett hatóságokkal egyeztetve, azonnal kikapcsolják az áramot
• Az elmúlt napokban már több mint 150 helyen kellett beavatkoznia az áramszolgáltatónak az árvíz miatt leginkább veszélyeztetett területeken
• A kikapcsolásokra az emberek életének és vagyonának megóvása miatt van szükség
A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakembereinek az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkoznia, a többi között Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.
Az energiacég folyamatosan kapcsolatban áll az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében.
Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást.
Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.
Kapcsolódó cikkek
- 71 futballpálya méretű napelempark kerül kialakításra a BMW debreceni gyáránál
- Új energiatárolóval biztosítja a zavartalan áramellátást az E.ON Soroksáron
- Minden dunántúli és Pest vármegyei település profitál az E.ON áramhálózati fejlesztéseiből
- A magyar okosmérők kétharmada már az E.ON ügyfeleinél üzemel
- Mitől lesz okos a jövő hálózata
- Így küzd meg az E.ON a hirtelen áramszünettel
- Áram nélkül lenni? Na még mit nem?!
- Többé nem csönget a leolvasó
- 3000 gólyapár fészkelhet idén az E.ON oszlopain
- Az E.ON megújuló energiaforrást biztosít az AGC Glass Hungary számára
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Október 18 – újabb kiber-határidő közeleg
Az IT-szektor legtöbbet elhangzó hívószavai idén a „kiberbiztonság” és a „megfelelés”. Ennek oka az EU területén egységesen bevezetendő, ún. NIS2 direktíva, amellyel kapcsolatos feladatok az egész évet átölelik. Ráadásul, pár nap múlva már a második fázison is túl kell lépniük a hazai vállalkozásoknak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője, Kerekes Gábor segít áttekinteni az eddigieket és ami hátra van még a teendőkből.
Komoly átrendeződés alatt a gyógyszeripar és az egészségügyi ágazat
A gyógyszeripari és az ún. medtech, azaz orvostechnológiai szektor globális szinten nemcsak az inflációval, az emelkedő kamatlábakkal és a lassabb gazdasági növekedéssel küzdött tavaly, de alaposan átszabják az ágazatot az olyan forradalmi technológiák, mint a generatív mesterséges intelligencia, a geopolitikai környezet és a szabályozási változások – derül ki a Deloitte gyógyszeripar és egészségügyi szektor kilátásaival foglalkozó globális kitekintéséből.
Magyarországon is bemutatkozik a Vivo
A zászlóshajójának számító X200-as sorozat bemutatója után nem sokkal, 2024 októberének végén Magyarországra is megérkezik a Vivo mobilgyártó, és elindítja a hivatalos forgalmazást.
Nemes cél érdekében állt össze a Mentőalapítvánnyal a magyar mémlegenda
Közös edukációs kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Arató András, vagyis Hide the Pain Harold. A világszerte ismert magyar mémlegenda a tőle megszokott humorral ötvözve ismert slágerekre mutatja meg az újraélesztés helyes módját. A cél, hogy felhívják a figyelmet a laikus újraélesztés fontosságára, hirtelen szívhalál esetén az első 3-4 perc ugyanis létfontosságú, és a másodpercenkénti két mellkasnyomás életet is menthet.
Skarlátvörös színben emelkedik ki a mezőnyből a Sony okostelefonja
A Sony örömmel jelenti be, hogy zászlóshajó okostelefonja mostantól már „skarlátvörös” színben, a vörös új, lenyűgöző árnyalatában is elérhető. Az új „skarlátvörös” Xperia 1 VI rendelkezik az összes olyan forradalmi technológiával, amelyek a teljes jelenlegi színpalettában páratlan felhasználói élményt nyújtanak, míg elegáns kialakítását még inkább kiemeli és tökéletesíti a szemet gyönyörködtető skarlátvörös színű, előkelő matt felület.